Gyere velem Színházba! – A Turay Ida Színház

 

Mikor elkezdtem írni ezt a blogot egyetlen egy színház jelentette az örök és állandó központot, ahonnan csak nagyon ritkán mozdultam ki. Az elmúlt másfél évem azonban már inkább arról szólt, hogy tágítsam a látókörömet, már ami a színházi világot illeti. Így kerültem kapcsolatba a Turay Ida Színházzal is, ahol elkezdtem megismerkedni a zenés színházzal.

Mit jelent nekem a Turay Ida Színház?

Kikapcsolódás, a felhőtlen öröm, családias légkör és minőségi szórakoztatás. Bár ritkán nézek vígjátékokat, illetve zenés bohózatokat, de mint mindenkinél nálam is egyszer csak eljött az a pont, hogy nem akartam több halált és gyötrelmet látni a színpadon. Nem sokkal később pedig már azon kaptam magam, hogy a Na, de Államtitkár úr premierjén ülök és a többi nézővel együtt szórakozunk a színészek által elsütött poénokon. Ez volt az első alkalom, hogy ott jártam és már akkor magával ragadott az a lenyűgöző elegancia, ami a színházépületbe belépve fogadott: nem csak a falak kaptak bársonyos borítást, hanem az ott dolgozók is elegáns ünneplő ruhát viseltek. Valahogy mégsem éreztem feszélyezve magam, hiszen mindezt ellensúlyozta az otthonosság meleg érzése, ami az egész teret körüllengte. A jelenleg repertoáron lévő előadások közül nekem a Fergeteges látogatás, az Indul a bakterház és az Égben maradt repülő a kedvenceim, de több nagyon közeli ismerősöm ajánlotta már nekem a Vitéz lélek és az egy Szerethető nő és az Osztrigás Mici című előadásokat is. De az új premiereket is nagyon várom már...

Karácsony a Turay Ida Színházban (Fotó: Turay Ida Színház)

Az elmúlt egy évben többször is lehetőségem volt a Turay Ida Színház művészeivel együtt dolgozni, készítettem interjút többek között Pásztor Erzsivel, Babicsek Bernáttal, Benkő Péterrel, Borbély Krisztinával, Nyírő Beával, Bodor Szabinával, Kurkó J. Kristóffal, Keresztes Ildikóval és Szuromi Bernadettel is. Közülük többen gyerekkori példaképeim, így különösen nagy öröm volt számomra, hogy ilyen fantasztikus művészek időt és energiát áldoztak arra, hogy velem beszélgessenek. Ráadásul mikor arról kérdeztem őket milyen érzés a társulat tagjának lenni mind kivétel nélkül kihangsúlyozták a csapatban való játék örömet, illetve Darvasi Ilona (szerk.: a Turay Ida Színház igazgatója) óriási szívét és tehertűrő képességét. Ezt utóbbit azt hiszem Nyírő Bea foglalta össze a legjobban, aki arra a kérdésre, hogy mit jelent neki a Turay Ida Színház egyszerűen annyit felelt, hogy : „ (...) Az egész egyetlen szereppel kezdődött, de ahogy a legtöbbünkkel lenni szokott, én is ott ragadtam a Turay Ida Színházban. Itt számítanak rám, és ez nagyon jó érzéssel tölt el. Az elmúlt évek során sok helyre hívtak már játszani, de mindig nemet mondtam, mert tudtam, nekem a Turay a második otthonom, az a közeg, ahova jó tartozni.  Úgy érzem, hogy itt meg vagyok becsülve. Az igazgatónőnktől, Darvasi Ilonától pedig számos olyan lehetőséget kaptam, amit máshol talán soha nem kaphattam volna meg.”

Ami még különösen tetszik ebben a színházban, hogy a jelmez-és díszlettáruk egyszerűen elképesztő. Akárhány darabot láttam mindig elképedve néztem azt, hogy mennyire szép korhű jelmezekben és díszletekben játszanak a művészek. Szerintem ez nem egy utolsó szempont, tekintve, hogy manapság egyre több nagyobb kőszínház is inkább jelzésszerű díszletekkel dolgozik. Ez utóbbi természetesen nem baj, csak az egész érzet más lesz általa.

A Turay Ida Színház előadásplakátjai ( Fotó: Turay Ida Színház)

Nekem a Turay Ida Színházban eltöltött idő megtanította azt a nagyon fontos leckét : az igaz értékek mindig a felszín alatt lapulnak, ezért nem árt időt és energiát fektetni abba, hogy megismerjük őket. Ahogy én se szerettem a vígjátékokat, de elmentem, megnéztem és rájöttem, hogy ezt a műfajt is lehet nagyon jól csinálni. Szóval ajánlom, hogy idén és jövőre is gyertek sokat a Turay Ida Színházba, ha felhőtlen szórakozásra vágytok!

Boldog Karácsonyt Turay Ida Színház! 

Kiemelt kép: A Turay Ida Színház társulata (Fotó: Turay Ida Színház)

Kritika a Bartók Kamaraszínház Mario és a Varázsló című előadásáról

 

Thomas Mann Mario és a Varázsló című kisregényével még a gimnáziumban találkoztam és ha jól emlékszem még színházban is megnéztük az akkori magyar tanárommal, de erről sajnos csak halvány emlékeim vannak. Majd az évek során szerencsére egyre több színház repertoárjában találkoztam ezzel az előadással, de sajnos azóta a teátrumok többségében már csak az archívumban fedezhető fel, így én személy szerint nagyon örültem, mikor a Bartók Kamaraszínház előadásai között felfedeztem ezt a darabot, ami hatalmas kedvencemmé is vált, olyannyira, hogy már most tudom, hogy én ezt még minimum egyszer, ha nem többször szeretném látni....

A Csadi Zoltán által rendezett darab igazán különlegesre sikerült, ahol a zene, a tánc és a színészi játék úgy épülnek egymásra, mint az építőkocka elemei, egy egységes, mozgalmas és rendkívül izgalmas előadást létrehozva. Nekem kerek négy perc kellett ahhoz, hogy a történet teljesen magával rántson és onnantól tényleg megszűnt az egész világ. A másik, ami abszolút elvarázsolt az a koreográfia, és mindez az én számból kicsit furán is hangzik, hiszen a táncos darabok köztudottan távol állnak tőlem, de ez esetben csak ámulva tudtam nézni a Tőkés Imola által kreált végtelenül kreatív mozgáselemeket, amik ez esetben nem csak az előadás betétjeként szolgáltak, hanem tovább is lendítették a cselekményeket.

Kiss Attila és Virág Péter (Fotó: Ónodi Zoltán)

A történet helyszíne Torre di Venere, ami egy csendes üdülővároska, ahova az író és a kislány megérkeznek, hogy néhány napot itt töltsenek, ám ezt a helyi lakosok nem nézik túl jó szemmel. Ebbe a faluba érkezik meg Cipolla is, aki egy világhírű varázsló, akit mindenki nagyon vár, de idővel mindenki ráébred arra, hogy amit kaptak az egyáltalán nem egyezik az előzetes várakozásaikkal. Hiszen Cipolla nem tesz mást, mint manipulálja a közönséget, akik sokáig ebből semmit sem vesznek észre. Végül egyetlen egy ember, Mario az, aki józanságát megőrizve véget vett ennek a szörnyűségnek...

A színészek közül szerintem képtelenség lenne bárkit kiemelni, mert ebben a fajta rendezésében nekem valahogy eltűntek a határvonalak a fő-és mellékszereplők között és a fókusz inkább a közös munkára került. Az viszont elvitathatatlan, hogy a színészi teljesítményt nézve mindenki egészen magasra tette azt a bizonyos lécet. Ami engem illett engem teljesen lenyűgözött az, hogy a színészek észrevétlenül vonták be a közönséget ebbe a káoszos kérdésekkel teli világba, ami gyakorlatilag csak az általuk játszott karakterek fejében létezett. Én mégis végig éreztem a feszültséget, a várakozást, és a végén a felszabadulást is. Azt hiszem elég erős tükör volt felém, és a többi néző felé is. Ilyen erős hatást belőlem ritkán vált ki bármi is, de Kiss Attila (Cipolla), Virág Péter (Mario), Tőkés Imola (Kislány), Ivanics Tamás (Író), Kovács Vanda (Angolieri asszony), Holcseko Orosolya (Hercegnő), Kecskés Tímea (Menedzser, anya) Vrabecz Botond (Orvos, Fuggerio, Fiatalember) és Csadi Zoltán (rendező) valami olyat alkottak, ami szerintem bármelyik nagyobb fővárosi színházban is simán megállná a helyét... ( bár ez kivétel nélkül igaz az általam itt látott összes előadásra)

Jelenet a Mario és a Varázsló című előadásból (Fotó: Ónodi Zoltán)

Ami még érdekes, hogy a legtöbben úgy mentek ki a teremből, ahogy én, hogy ez volt életük egyik legjobb színházi élménye, ami azért számomra is egyfajta pozitív visszajelzésként szolgált, hogy nem csak engem, de másokat is épp ennyire megérintett a darab. Szóval én csak ajánlani tudom, hogy aki teheti az nézze meg ezt az előadást is, mert tényleg zseniális az egész úgy, ahogy van!

Kiemelt kép : Jelenet a Mario és a Varázsló című előadásból (Fotó: Ónodi Zoltán)