Thomas
Mann Mario és a Varázsló című kisregényével még a gimnáziumban találkoztam és
ha jól emlékszem még színházban is megnéztük az akkori magyar tanárommal, de
erről sajnos csak halvány emlékeim vannak. Majd az évek során szerencsére egyre
több színház repertoárjában találkoztam ezzel az előadással, de sajnos azóta a
teátrumok többségében már csak az archívumban fedezhető fel, így én személy
szerint nagyon örültem, mikor a Bartók Kamaraszínház előadásai között felfedeztem
ezt a darabot, ami hatalmas kedvencemmé is vált, olyannyira, hogy már most
tudom, hogy én ezt még minimum egyszer, ha nem többször szeretném látni....
A Csadi Zoltán által
rendezett darab igazán különlegesre sikerült, ahol a zene, a tánc és a színészi
játék úgy épülnek egymásra, mint az építőkocka elemei, egy egységes, mozgalmas
és rendkívül izgalmas előadást létrehozva. Nekem kerek négy perc kellett ahhoz,
hogy a történet teljesen magával rántson és onnantól tényleg megszűnt az egész
világ. A másik, ami abszolút elvarázsolt az a koreográfia, és mindez az én
számból kicsit furán is hangzik, hiszen a táncos darabok köztudottan távol
állnak tőlem, de ez esetben csak ámulva tudtam nézni a Tőkés Imola által kreált
végtelenül kreatív mozgáselemeket, amik ez esetben nem csak az előadás
betétjeként szolgáltak, hanem tovább is lendítették a cselekményeket.
 |
| Kiss Attila és Virág Péter (Fotó: Ónodi Zoltán) |
A történet helyszíne Torre
di Venere, ami egy csendes üdülővároska, ahova az író és a kislány megérkeznek,
hogy néhány napot itt töltsenek, ám ezt a helyi lakosok nem nézik túl jó
szemmel. Ebbe a faluba érkezik meg Cipolla is, aki egy világhírű varázsló,
akit mindenki nagyon vár, de idővel mindenki ráébred arra, hogy amit kaptak az
egyáltalán nem egyezik az előzetes várakozásaikkal. Hiszen Cipolla nem tesz mást,
mint manipulálja a közönséget, akik sokáig ebből semmit sem vesznek észre. Végül
egyetlen egy ember, Mario az, aki józanságát megőrizve véget vett ennek a szörnyűségnek...
A színészek közül szerintem
képtelenség lenne bárkit kiemelni, mert ebben a fajta rendezésében nekem valahogy
eltűntek a határvonalak a fő-és mellékszereplők között és a fókusz inkább a
közös munkára került. Az viszont elvitathatatlan, hogy a színészi teljesítményt
nézve mindenki egészen magasra tette azt a bizonyos lécet. Ami engem illett
engem teljesen lenyűgözött az, hogy a színészek észrevétlenül vonták be a
közönséget ebbe a káoszos kérdésekkel teli világba, ami gyakorlatilag csak az
általuk játszott karakterek fejében létezett. Én mégis végig éreztem a
feszültséget, a várakozást, és a végén a felszabadulást is. Azt hiszem elég erős
tükör volt felém, és a többi néző felé is. Ilyen erős hatást belőlem ritkán
vált ki bármi is, de Kiss Attila (Cipolla), Virág Péter (Mario), Tőkés Imola
(Kislány), Ivanics Tamás (Író), Kovács Vanda (Angolieri asszony), Holcseko
Orosolya (Hercegnő), Kecskés Tímea (Menedzser, anya) Vrabecz Botond (Orvos,
Fuggerio, Fiatalember) és Csadi Zoltán
(rendező) valami olyat alkottak, ami szerintem bármelyik nagyobb fővárosi
színházban is simán megállná a helyét... ( bár ez kivétel nélkül igaz az általam itt látott összes előadásra)
 |
| Jelenet a Mario és a Varázsló című előadásból (Fotó: Ónodi Zoltán) |
Ami még érdekes, hogy a
legtöbben úgy mentek ki a teremből, ahogy én, hogy ez volt életük egyik legjobb
színházi élménye, ami azért számomra is egyfajta pozitív visszajelzésként
szolgált, hogy nem csak engem, de másokat is épp ennyire megérintett a darab. Szóval
én csak ajánlani tudom, hogy aki teheti az nézze meg ezt az előadást is, mert
tényleg zseniális az egész úgy, ahogy van!
Kiemelt kép : Jelenet a Mario és a Varázsló című előadásból (Fotó: Ónodi Zoltán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése