" Össze kell fognunk a jó ügy érdekében" - Tim Firth: Naptárlányok (Pesti Magyar Színház)

 

A bemutató óta eltelt 2 év, de Tim Firth darabja, a Naptárlányok azóta is töretlen sikereket ért el a Hevesi Sándor téren található teátrum falai között. Az általan megtekintett előadás is teltházas volt. A rendező Tallós Rita, maga is színésznő, de ebben a másik szerepben is zseniálisan helyt állt. Látszik, hogy nem kevés munkája volt abban, hogy a darab ilyen formában összeálljon, de azt hiszem megérte. Végre egy olyan előadás született, amely bravúrosan egyensúlyozik a dráma és a vígjáték műfaja között.

A történet főszereplője hét barátnő, akik elhatározzák, hogy egy kanapét vesznek a helyi kórháznak, ahol Annie leukémiás férjét is ápolták, míg a nő képtelen volt egy viharverte székben várakozni.  Azonban ahhoz, hogy ez létrejöhessen, az ő összefogásukra van szükség.  A helyi nőegylet tagjaiként arra az elhatározásra jutnak, hogy egyedi naptárat készítenek, melynek történetesen ők maguk a főszereplői,  anyaszült meztelenül és az ebből befolyó összegből fogják finanszírozni a fotel vásárlását. Őszintén be kell vallanom, hogy engem eleinte nem fogott meg ez a történet, de végül egyáltalán nem bántam meg, hogy részese lettem a Naptárlányok sikerének,  mert, hogy ez valami kimondhatatlanul csodálatos darab.

Egy színház, amelyik hét ekkora elánnal rendelkező színésznőt (Hegyi Barbara, Igó Éva, Söltész Bözse, Udvarias Anna, Bede- Fazekas Anna, Benkő Nóra, Tóth Enikő) úgy tud közös munkára fogni, hogy azok egymás rezgéseiből éljenek a színpadon, az maga a leírhatatlan CSODA! És itt pontosan ez történt. Semmi rivalizálás, csak a közös játék öröme. És ez látszott! A színháznak végső soron is ez a lényege. Elrepít egy más világba. A Naptárlányok ezt tette velem...

Korábban nem igazán kedveltem Hegyi Barbara művészetét, de ezzel a darabbal sikerült meggyőznie. Helye volt a színpadon. Nagyon is! Igó Éva viszont nagyon régóta a kedvenceim közé tartozik, miatta is vártam ennyire az előadást. A többieket bár kevésbé ismertem, talán egy-egy Pesti Magyar színházas darabban láttam őket, mégis nagy hatással voltak rám. Ez a hat csodálatos színművész ezzel az előadással valami olyat tette le az asztalra, amit nehéz lesz valaha felülmúlni.  A többi színész ugyan sokkal kisebb szerepet kapott, de mindegyikükön érődött, hogy a szívükön viselik az előadást. Róluk csak azért nem tudok részletesebben írni, mert ebben a darabban az ő karaktereik egyszerűen nem kaptak akkora lehetőséget a kibontakozásra, mint a többiek. Ennek ellenére ott voltak és akkora alázattal vitték végig az előadást, hogy azt öröm volt nézni. Az igazi színész ilyen! Nem számít, hogy főszerep vagy mellékszerep, ugyanúgy eljátszik egy két mondatos szerepet, mintha az 20-30-50-100 oldal lenne...

Az előadás legnagyobb meglepetése számomra, azonban egyértelműen a korábban már említett Hegyi Barbara volt. Őt még soha, egyetlen színház, egyetlen előadásában sem láttam ennyire élni a színpadon, ahogy Igó Évát is csak ritkán. Egyébként is látszott a színészgárdán, hogy egy nagyon jól összeszokott csapat dolgozik ezen az előadáson, akik a kisebb bakikat (jelen esetben a technika szórakozott) is parádésan kezelik, mert, hát ebből akadt azért néhány, de a csapat hihetetlen profizmusának hála, ebből csak nagyon keveset lehetett érzékelni.

A Naptárlányok őszinte darab: minden mondata mögül süt az életigenlés, az összefogás, a barátság és a humor.
A darab végére ugyanis többek lettek, mint egy rakat nő, akik egy kanapét akartak venni. A darab nem is erről szól. Sokkal inkább az egymásrautaltságról, a csoport összetartó -és széthúzó erejéről és magáról, a humorról és arról az életigenlésről, ami életbe tartja ezeket az embereket. Hiszen ők innentől kedzve nem csak unatkozó háziasszonyok, hanem egy csapat, aki egy közös célért harcol: kanapét venni a kórháznak. Az, hogy végül ennél több lesz a történet az már a ő érdemük. Csakis az övék!

Én tiszta szívemből tudom ajánlani ezt az előadást annak, aki hozzám hasonlóan kimaradt eddig belőle, illetve azoknak is, akik többedszer terveznek sírva- nevetni. Megéri! Ezért az előadásért megéri.

További információk a színház oldalán ( képek forrása ugyaninnen): http://pestimagyarszinhaz.hu/naptarlanyok/

„ Hogyan örökölheti meg valaki a saját örökségét ? ” – A maratonfutók tiszteletkört futnak kritika ( Pesti Magyar Színház)

 

A Pesti Magyar Színházban 2019. április 12-én mutatták be a maratonfutók tiszteletkört futnak című  balkáni fekete komédiát, amit a olasz származású Paulo Magelli rendezett.

A darab a Topolavity család életén keresztül mutatja be milyen is az élet a balkánon. Itt nincsenek nők, csak férfiak, apák és fiaik. Öt generáció huszonöttől száz éves korig látható a színen. A családban mindenki egy bizonyos Végtelen nyugalom Kft-nél dolgozik, ahol elméletileg koporsógyártással foglalkoznak, de ez az egész csak egy álca. A koporsókat tulajdonképpen kilopják a temetőből és azt restaurálva újként adják el. Mirko, a családban a legfiatalabb fiú épp ez ellen lázad fel, sőt egyenesen ki is akar lépni az üzletből, amit a többiek nem hagyhatnak, így ha kell erőszakot alkalmazva is, de ráveszik a fiút, hogy vigye tovább a családi hagyományt, különben az üzlet elvesztésével a családfa is kiszárad.

Egy biztos: Nagyon megosztó a darab.

Az, hogy miért pont maratonfutók tiszteletkört futnak lett a címe sokáig nem értettem, aztán rájöttem, hogy bizonyos értelemben a maratonfutás az idő, még a tiszteletkör a halál szimbólumaként is értelmezhető. Ennek ellenére én más címet adtam volna neki, de ez legyen a legkevesebb probléma.

Kivételesen most úgy gondoltam kicsit szétszedem a darab elemzését, így külön tematika szerint szedtem össze a gondolataimat, aztán a későbbiekben meglátom, hogy ez vagy az előbbi elemzés nyeri el jobban a tetszésetek, csak gondoltam szólok előre, hogy ne a megszokott formát várjátok.

A színpadi szexualitás.
Nos, ez sokaknál kiverte a biztosítékot. Én sem szeretem, ha meztelenkednek ez tény. Bizonyos mértékig épp ezért egyet értek azokkal, akik szerint kicsit túlzásba estek az alkotók, de valahogy mégis be kellett mutatniuk azt, hogy a balkáni életben milyen fontos szerepe van a testiségnek. Igaz a kevesebb itt több lett volna, ez tény.

Trágár beszéd.
Én hozzá vagyok szokva, de sokakat zavar. Az, hogy ezt miképp lehetett volna, kiküszöbölni igazából nem tudom, hiszen másképp elég nehéz lett volna hitelesen ábrázolni a szereplőket. Hiszen egy bűnöző a való életben sem beszél másképp.

Színészi játék.
Nálam nagyon sarkalatos pont, de ha valami remek volt ebben a darabban az a színészek által nyújtott csodálatos teljesítmény. Rancsó Dezső, Gáspár Kata, Soltész Bözse, Takács Géza és Telekes Péter az, akit első sorban szeretnék kiemelni. Imádtam őket! Az ő játékukban akkora erő volt, ami egyszerűen mindent mást lesöpört. Vitathatatlan, hogy bennük megvan az a nagyon erős színpadi jelenlét, ami miatt egyszerűen lehetetlen volt nem figyelni rájuk. Mindegyikük igazi egyéniség a színpadon. Persze a többiek is remekek, szó sincs arról, hogy ne lennének azok! Látszik, hogy mindegyikük részéről sok munka van ebben a darabban, de azt hiszem ez megérte ennyi munkát befektetni ebbe a darabba. Az eredmény ugyanis magért beszél: a karakterek hitelesek voltak, a kommunikáció a színészek között láthatóan nagyon jól működött, ezáltal egy csapaként tudtak dolgozni, ami egy ilyen horderejű produkciónál szerintem nagyon fontos. Szóval minden tiszteletem az övék! Nagyon jók voltak!

Rendezés.
Volt, amit másképp csináltam volna, de szerintem összességében szerintem teljesen rendben volt a darab ebből a szempontból. Mondjuk az első és második felvonás között mindenképp csináltam volna valamiféle átvezetést, mert így nekem kicsit olyan volt, mint két különálló történet lenne, hiába ugyanazok a szereplők. A többi viszont tetszett.

Jelmezek és színpadtér.
 Látványosan volt berendezve a színpad, a színészek által viselt jelmezek teljesen kor–és karakter hűek voltak, vagyis teljes összhang volt a színpadi kép és a történet cselekménye között, ami úgy gondolom mindenképp pozitív. Igaz voltak olyan színpadi elemek, amik magukra vonták a figyelmet, mint pédául a nagy fa vagy az autó, de ezek sem voltak zavaróak. Sőt... szerintem teljesen beilletek a megálmodott színpadképbe.

Amit én gondolok erről a darabról.
Mindent összevetve (a kisebb hibák ellenére is) nekem tetszett a darab. Simán megnézném még egyszer, akkor is, ha durva és kissé trágár. Mondjuk nekem pont ezért tűnt  olyan valódinak, hiszen aki volt már a Balkánon az pontosan tudja milyen ott az élet. Na, ez a darab pont olyan. Mocskosó, valahol mégis egészen szórakoztat.

Ennek ellenére én inkább azoknak ajánlanám, akik értik ezt a fajta humort és nem akadnak fent azon, hogy ebben a színdarabban bizony rengeteg a szexuális utalás van és bizony előfordul az is, hogy a szereplők nem éppen szalonképes szavakat használnak.

Szereposztás:

HUNYADKÜRTI ISTVÁN - Topálovity Maximilian
MERTZ TIBOR - Topálovity Akszentije
VÉGH PÉTER - Topálovity Milutin
RANCSÓ DEZSŐ -Topálovity Laki
TAKÁCS GÉZA - Topálovity Mirko
GÁSPÁR KATA – Krisztina
TELEKES PÉTER - Ördög Gyenka
SOLTÉSZ BÖZSE – Olja
HORVÁTH ILLÉS - Piton Billy
SIPOS ÁRON- Elgázolt ember

Valamint BORKÖLES BENCE és TÓTH KRISTÓF ZSOLT

Alkotók:

Rendező: PAOLO MAGELLI
Rendezőasszisztens: JUHÁSZ ANDREA
Dramaturg: ŽELJKA UDOVIČIĆ
Díszlettervező: LORENZO BANCI
Jelmeztervező: MARITA ČOPO
Zeneszerző: LJUPČO KONSTANTINOV
Szcenikus : BALÁZS ANDRÁS
Irodalmi konzultáns: DERES PÉTER
Korrepetitor: MAGONY ENIKŐ
Tolmács: ANIKÓ SAVIJA , TINA ČORIĆ
Ügyelő: LOSONCZI ANITA
Súgó: BALÁZS ÉVA

képek : Pesti Magyar Színház

„A szeretethez nincs szükségünk a másik emberre” – Házasságon innen, Házasságon túl ( Pesti Magyar Színház)

 Háy János darabjának középpontjában a boldogság keresése áll. Ki házasságon innen ki pedig túl rajta. Férjek és feleségek, barátnők és barátok mesélnek őszintén életük alakulásáról, házasságukról és érzéseikről. Nem csoda, ha helyenként azt érezzük,hogy a darab megkapó őszintéséggel és némi iróniával tart tükröt elénk.

A színdarab kapcsán három zseniális színészt emelnék ki a sokaságból: Kálid Artúr, Rancsó Dezső és Csernus Mariann. Ők voltak azok, akikről egy pillanatra sem tudtam levenni a szemem. Szerintem szó szerint a hátukon cipelték a darabot.

A Kálid Artúr által megformált ügyvédről eleinte könnyű elhinni azt, hogy egy teljesen hétköznapi férfi a maga kis hóbortjaival, akinek másról sem szól az élete, mint a feleségéről és a munkájáról. Aztán persze kiderül, hogy ez nem teljesen így van. Ő sem kivétel! Hiába mondja ártatlannak magát, egyáltalán nem az.Szeretője van. Neki is. Pont úgy, mint a többi férfinak. Kálid Artúr játékában az fogott meg, hogy teljesen hétköznapi mondatokba olyan mélységeket vitt bele, hogy az előadást követő órákban is a tőle elhangzott mondatok jártak a fejemben. Ilyen erős hatást kevés színész tud elérni. Neki sikerült.

Rancsó Dezső, a darab 2008-as bemutatója óta része a produkciónak egy igazi színfolt a darabban. Bevallom őszintén, nagyon nehéz volt megállnom, hogy néhány jelenete során ne sírjam el magam. Hihetetlen, hogy Rancsó mennyire mély érzelmekkel és milyen hitelesen dolgozik, mindezt úgy, hogy közben egyaltalán nem játssza le kollégáit, sőt mi több, láthatóan inkább “alájuk dolgozik”. A karaktere Gyuri halálos beteg. Nem könnyű szerep, már csak azért sem, mert nincsenek terjedelmes monológjai, ahol magát és az érzéseit jobban megmutathatná vagy kitárhatná a szívét a közönség elé. Inkább párbeszédek formájában kell megmutatnia a karaktere mélységeit, ami nem könnyű. Rancsó mégis remekel benne. Számomra hihetetlen, hogy mennyi alázat és odaadás van abban, amit csinál. Egyszerűen bámulatos, de tényleg!

Végül, de nem utolsó sorban: Csernus Mariann. Egy legenda! Ő is, csak úgy, mint Rancsó Dezső a produkció alapköve, azaz a kezdetektől fogva ő alakítja az öreg Marika nénit.  Nem nagy szerep ugyan, de hosszú monológokból épül fel, amikor egyedül áll a színpadon. Azt a kisugárzást, ami neki van, azt egyszerűen lehetetlen utánozni. Végig ittam a szavait, bármit mondott én úgy figyeltem, mintha az életem múlva rajta. Észrevétlenül kerültem a hatása alá, szinte elvesztem a mondataiban, az apró, jelzésszerű gesztusaiban, mellyel ezt az idős asszonyt formálta meg.

Persze a többiek is fantasztikusak voltak, még véletlen sem állítanám az ellenkezőjét, hiszen mindannyian rengeteg munkát és energiát fektettek az előadásba, ez tagadhatatlan. Egyszerűen csak arról van szó, hogy engem az előbb felsorolt három színész játéka volt, ami a legjobban megérintett.

Pinczés István rendezésében nekem nagyon tetszett, hogy nem volt túldíszített színpadtér és a színèszek láthatóan olyan instrukciókat kaptak, ami segítette őket abban, hogy minél hitelesebben formálják meg sajàt karakterük. Èrezhető volt az is, hogy a szövegben volt némi húzás, de ez szerintem csak előnyére vált a darabnak. Hiszen itt nem is feltétlen a szöveg a lényeg, hanem az érzések, amiket a darab kivált az emberekből. Belőlem a fojtó zokogást váltotta ki hazafelé. Sírtam, mint a záporeső. Hihetetlen mély érzelmek törtek rám, holott voltak pillanatok, amikor én is önfeledt nevettem.

A Házasságon innen házasságon túl egyáltalán nem az a darab, amin az ember jót nevet majd a következő nap elfelejti a látottakat. Ahhoz túl erős tükröt tart. Igaz sokszor megesik az előadás során, hogy az ember magára ismer és jót mosolyog a dolgokon, de javarészt szerintem inkább elgondolkodtató.

Ki, kit, kivel és főleg miért csal meg? Mi nem működik a házzaságban? Mi az, amit a másik képtelen megadni? Hol az a határ, ahol be kell vallanunk, mást-embert szeretünk? Hogyan kell jól élni, vagy egyáltalán van olyan, hogy jól élünk? - szerintem néha nem árt ezeken a való életben is elgondolkodnunk. Talán sok kapcsolatot lehetne megmenteni, ha az emberek őszintébbek lennének egymással, de az a baj ,hogy sokan ragaszkodik egy bizonyos életszínvonalhoz, a megszokott dolgokhoz, ahhoz, ami a múltjukat jelentette, még akkor is, ha ez már réges-régen nem működik. Ez a darab is éppen erről szól, a két végletről; házassàgban élni, de közben szabadságra vágyni illetve szabadnak lenni és közben várni az igazira... Egyik sem egyszerű élethelyzet, ez már biztos.

 Én elsősorban azoknak ajánlanám a Háy János darabját, akik szeretik azt, amikor egy előadás a vidám pillanatok mellett gondolatokat is ébreszt az emberben. Bár, hogy őszinte legyek szívem szerint minden 16 év feletti emberrel megnézetném ezt a színdarabot darabot, hiszen az izgalmas történetvezetés mellett valójában egy tabunak számító ám, de igen csak érzékeny témát is érint a boldogságunk keresésével kapcsolatban.

Szereposztás:

férfi ( Feri) : Bede- Fazekas Szabolcs
férj ( Laci) : Tóth Sándor
ügyvéd ( Gábor): Kálid Artúr
pszichológus ( Jóska): Fillár István
barát( Gyuri): Rancsó Dezső
nő(Kriszta): M.Simon Andrea
feleség( Erzsi): Soltész Bözse
másik feleség: Tóth Éva
szerető (Andrea): Benkő Nóra
barátnő (Kati): Haumann Petra
öreg néni ( Marika néni): Csernus Mariann
kutyás nő: Dániel Vali
lány: Kadlót Zsófia / Frank Ágnes

Alkotók:

Dramaturg: GECSÉNYI GYÖRGYI
Dí­szlettervező: PINCZÉS ISTVÁN
Jelmeztervező: TORDAI HAJNAL 
Ügyelő: SIPOS CSABA
Súgó: TÓTH LOVÁSZ MÓNIKA
Rendezőasszisztens: LÉVAI ÁGNES
Rendező: PINCZÉS ISTVÁN

Az előadás időtartama : 1 óra 45 perc
Képek : Pesti Magyar Színház ( Juhász Éva)

„ Nem akarom azt mondani, hogy nem lehet gyerekem és, hogy megerőszakoltak… ezért inkább annyit írok, hogy szeretlek” – Ópiumkeringő kritika

 

A Hevesi Sándor tér 4 szám alatt működő Pesti Magyar Színházban 2019. február 15-én mutatták be a Karády Katalin életéről szóló jazz-storyt, az Ópiumkeringőt. Karády Katalint Pataki Szilvia alakította. Az élő zenekari kíséretet a Modern Art Orchestra biztosította.

Azt beismerem, hogy mostanában inkább a prózai darabokat részesítettem előnyben, de a zenés színházi darabokat is épp ugyanannyira kedvelem. Így nagyon örültem annak, hogy a Pesti Magyar színház repertoárja egy olyan darabbal bővül, ami a prózai és a zenés színházat ötvözi igen csak egyedi módon.

Az Ópiumkeringő Karády Katalin életének azon szegmensét tárja a nézők elé, melyet szerintem csak nagyon kevesen ismertek eddig: az emberek látták a tündöklő csillogást, de a nyomort mögötte soha. Kevés olyan sanyarú élettörténet van, mint Karádyé volt, ezt biztosan állíthatom. Ő mégsem tört meg soha, mert egy mindent elsöprő szerelem mindenen átsegítette. Ezért igazából ez egyfajta szerzői színház, mely egy olyan ismert és sokak által nagy becsben tartott színésznőnek állít méltó emléket, mint Karády Katalin.

Pataki Szilvia Karády Katalin szerepében egyszerűen elképesztő! Szerintem azzal a többi néző is egyetértene velem, hogy ebben a szerepben egyértelműen tarolt. Nem véletlen állt fel a fél nézőtér az előadás végén. Ez a darab egyszerűen neki lett kitalálva, ez az ő szerepe. Nagyon élt benne, minden mozdulata, lélegzetvétele, kiáltása és suttogása a megélt érzéseiről árulkodott. Azt gondolom, hogy ezért is tudott ennyire hiteles és őszinte maradni az első mondattól az utolsóig. Közben meg ez láthatóan nem egy egyszerű szerep. Hiszen Karády Katalin nevét majdnem mindenki ismeri, vagy legalábbis hallott már róla, így az emberek többsége az egy-egy ilyen előadásra, ha nem is direkt módon, de valamilyen elvárással érkezik és hát nagyon nem mindegy hogyan távozni az előadás végén... Ez esetben szerintem a nézők mindent megkaptak, amit csak lehetett: hiteles játékot, csodaszép zenei feldolgozásokat és egy olyan életmű bemutatását, amire szerintem maga Karády Katalin is büszke lenne.

Az előadás első perceiben, amikor Pataki Szilvia megjelent a színpadon a levegő hirtelen megfagyott a nézőtéren. Sokan percekig csak pislogtak, nem akarták elhinni, hogy nem a képzeletük játszik velük. Közben meg nem volt sem túldíszített színpad vagy kihívó ruhák. Nem volt rá semmi szükség! Pataki Szilvia egy teljesen egyszerű, fekete csipkés koktélruhában is olyan volt, mint az egykor sokat ünnepelt díva. Még a beszéd stílusa és a hanglejtése is rá emlékeztetett. A hideg rázott még engem is, amikor először megszólalt.

Aztán csak mesélt. Szörnyű évekről: üldözésről, éhezésről, a halálfélelemről, zsidóüldözésről, a tikos levelezésekről a férjével, a nyilasok támadásairól, az őt ért megaláztatottságról és arról, hogy miért nem lehetett soha gyereke illetve, hogy miképp kellett bűnhődnie azért, amit tulajdonképpen el sem követett. Közben időnként „megtörve” a prózai részeket Pataki Szilvia előadásában egy “jazz-es“ hangszerelésben megszólaltak Karády leghíresebb dalai (Hamvadó cigarettavég,Mindig az a perc stb.…) . Közben pedig több karaktert is megtestesített Karády Katalin mellett, tette ezt olyan alázattal, amit eddig csak nagyon kevés színésztől láttam.

Sokszor érezhetően a szokottnál is nagyobb csend volt a nézőtéren is. Nem hallatszódott egyetlen pisszenés sem.Együtt lélegzett színész és közönség.Én személy szerint imádom az ilyen pillanatokat, mikor megérint az a bizonyos színházi varázs.

Az igazat megvallva még most is nehezen találok szavakat.Olyan előadásban volt részem, amire még biztosan sokáig emlékezni fogok.Eleinte nem gondoltam volna, hogy ekkora élményben lesz részem.

A rendezés szempontjából szerintem nagyon jó ötlet volt az, hogy a túldíszített színpadtér helyett Lengyel Ferenc egy egyszerű sötét barnás színű, vasfüggönyre emlékeztető hátteret álmodott meg, melyen egy vetitővászon segítségével fekete-fehér árnyalatban közelről is láthattuk a színésznő arcvonásait,érzékeltetve ezzel a múlt és a jelen szoros összekapcsolódását. 

Ez a letisztultság nem csak a színpadtérre, hanem magára a színésznőre, Pataki Szilviára és a zenekarra is jellemző volt. Míg az előbbi egy egyszerű fekete csipkés koktélruhát viselt, ahogy a zenekar tagjai is visszafogott öltözetben jelentek meg. Egyszerű, mégis nagyszerű – azt hiszem ez a mondás ez esetben nagyon is igaz.

Lengyel Ferenc egyébként egyben a darab írója is, így igazság szerint a saját darabját vitte színpadra, ami sokszor azért aggodalomra adhat okot, de itt szerintem nagyon jó döntést hoztak azzal, hogy az Ópiumkeringőt felvették a repertoárjukba.

Nem mellesleg azt azért nagyon hamar feltűnt, hogy a zenekar tagjai és Pataki Szilvi milyen gyengéden egymásra hangolódtak az előadás során és láthatóan egy-egy félmosolyból vagy pillantásból megértették azt, mit szeretnek a másik, ez pedig egy ilyen nagy volumenű előadásnál szerintem nagyon fontos. Mármint maga az összhang, mert ha az nincs meg, akkor az előadás szétesik és hiába jók külön-külön, az összehatás katasztrofális lehet. Ebben az előadàsban azonban mind  Pataki Szilvi, mind pedig a Modern Art Orchestra zenészei óvóan figyelték egymás lépéseit.

Azt hiszem, nem tudom leírni elégszer, hogy mennyire fantasztikus élmény volt részt venni ezen az előadáson…

A darabot 16 év felett mindenkinek ajánlom, aki igazi színházi élményre vágyik. Biztos vagyok benne, hogy ezt az előadást még az is élvezni fogja, aki nagyon keveset tud Karády Katalin életéről, hiszen az előadás prózai részei nagyon sokat mesélnek arról milyen volt ennek a csodálatosan tehetséges színésznőnek az élete. Az biztos, hogy ez egy minőségi kikapcsolódást nyújtó előadás, erre lehet nyugodtan alapozni.

Alkotók:

Vezényel: Fekete- Kovács Kornél
Látvány: Lengyel Ferenc, Kovács Yvette Alida
Szcenikus: Balázs András
Dramaturg: Deres Péter
Korrepetitor: Magony Enikő
Rendezőasszisztens/Súgó/Ügyelő: Juhász Andrea
Szerző / Rendező: Legyel Ferenc          
Zeneszerző: Subicz Gábor              
Fotók: Juhász Éva