A Hevesi Sándor tér 4 szám alatt működő Pesti Magyar Színházban 2019. február 15-én mutatták be a Karády Katalin életéről szóló jazz-storyt, az Ópiumkeringőt. Karády Katalint Pataki Szilvia alakította. Az élő zenekari kíséretet a Modern Art Orchestra biztosította.
Azt beismerem, hogy mostanában inkább a prózai darabokat részesítettem előnyben, de a zenés színházi darabokat is épp ugyanannyira kedvelem. Így nagyon örültem annak, hogy a Pesti Magyar színház repertoárja egy olyan darabbal bővül, ami a prózai és a zenés színházat ötvözi igen csak egyedi módon.
Az Ópiumkeringő Karády Katalin életének azon szegmensét tárja a nézők elé, melyet szerintem csak nagyon kevesen ismertek eddig: az emberek látták a tündöklő csillogást, de a nyomort mögötte soha. Kevés olyan sanyarú élettörténet van, mint Karádyé volt, ezt biztosan állíthatom. Ő mégsem tört meg soha, mert egy mindent elsöprő szerelem mindenen átsegítette. Ezért igazából ez egyfajta szerzői színház, mely egy olyan ismert és sokak által nagy becsben tartott színésznőnek állít méltó emléket, mint Karády Katalin.
Pataki Szilvia Karády Katalin szerepében egyszerűen elképesztő! Szerintem azzal a többi néző is egyetértene velem, hogy ebben a szerepben egyértelműen tarolt. Nem véletlen állt fel a fél nézőtér az előadás végén. Ez a darab egyszerűen neki lett kitalálva, ez az ő szerepe. Nagyon élt benne, minden mozdulata, lélegzetvétele, kiáltása és suttogása a megélt érzéseiről árulkodott. Azt gondolom, hogy ezért is tudott ennyire hiteles és őszinte maradni az első mondattól az utolsóig. Közben meg ez láthatóan nem egy egyszerű szerep. Hiszen Karády Katalin nevét majdnem mindenki ismeri, vagy legalábbis hallott már róla, így az emberek többsége az egy-egy ilyen előadásra, ha nem is direkt módon, de valamilyen elvárással érkezik és hát nagyon nem mindegy hogyan távozni az előadás végén... Ez esetben szerintem a nézők mindent megkaptak, amit csak lehetett: hiteles játékot, csodaszép zenei feldolgozásokat és egy olyan életmű bemutatását, amire szerintem maga Karády Katalin is büszke lenne.
Az előadás első perceiben, amikor Pataki Szilvia megjelent a színpadon a levegő hirtelen megfagyott a nézőtéren. Sokan percekig csak pislogtak, nem akarták elhinni, hogy nem a képzeletük játszik velük. Közben meg nem volt sem túldíszített színpad vagy kihívó ruhák. Nem volt rá semmi szükség! Pataki Szilvia egy teljesen egyszerű, fekete csipkés koktélruhában is olyan volt, mint az egykor sokat ünnepelt díva. Még a beszéd stílusa és a hanglejtése is rá emlékeztetett. A hideg rázott még engem is, amikor először megszólalt.
Aztán csak mesélt. Szörnyű évekről: üldözésről, éhezésről, a halálfélelemről, zsidóüldözésről, a tikos levelezésekről a férjével, a nyilasok támadásairól, az őt ért megaláztatottságról és arról, hogy miért nem lehetett soha gyereke illetve, hogy miképp kellett bűnhődnie azért, amit tulajdonképpen el sem követett. Közben időnként „megtörve” a prózai részeket Pataki Szilvia előadásában egy “jazz-es“ hangszerelésben megszólaltak Karády leghíresebb dalai (Hamvadó cigarettavég,Mindig az a perc stb.…) . Közben pedig több karaktert is megtestesített Karády Katalin mellett, tette ezt olyan alázattal, amit eddig csak nagyon kevés színésztől láttam.
Sokszor érezhetően a szokottnál is nagyobb csend volt a nézőtéren is. Nem hallatszódott egyetlen pisszenés sem.Együtt lélegzett színész és közönség.Én személy szerint imádom az ilyen pillanatokat, mikor megérint az a bizonyos színházi varázs.
Az igazat megvallva még most is nehezen találok szavakat.Olyan előadásban volt részem, amire még biztosan sokáig emlékezni fogok.Eleinte nem gondoltam volna, hogy ekkora élményben lesz részem.
A rendezés szempontjából szerintem nagyon jó ötlet volt az, hogy a túldíszített színpadtér helyett Lengyel Ferenc egy egyszerű sötét barnás színű, vasfüggönyre emlékeztető hátteret álmodott meg, melyen egy vetitővászon segítségével fekete-fehér árnyalatban közelről is láthattuk a színésznő arcvonásait,érzékeltetve ezzel a múlt és a jelen szoros összekapcsolódását.
Ez a letisztultság nem csak a színpadtérre, hanem magára a színésznőre, Pataki Szilviára és a zenekarra is jellemző volt. Míg az előbbi egy egyszerű fekete csipkés koktélruhát viselt, ahogy a zenekar tagjai is visszafogott öltözetben jelentek meg. Egyszerű, mégis nagyszerű – azt hiszem ez a mondás ez esetben nagyon is igaz.
Lengyel Ferenc egyébként egyben a darab írója is, így igazság szerint a saját darabját vitte színpadra, ami sokszor azért aggodalomra adhat okot, de itt szerintem nagyon jó döntést hoztak azzal, hogy az Ópiumkeringőt felvették a repertoárjukba.
Nem mellesleg azt azért nagyon hamar feltűnt, hogy a zenekar tagjai és Pataki Szilvi milyen gyengéden egymásra hangolódtak az előadás során és láthatóan egy-egy félmosolyból vagy pillantásból megértették azt, mit szeretnek a másik, ez pedig egy ilyen nagy volumenű előadásnál szerintem nagyon fontos. Mármint maga az összhang, mert ha az nincs meg, akkor az előadás szétesik és hiába jók külön-külön, az összehatás katasztrofális lehet. Ebben az előadàsban azonban mind Pataki Szilvi, mind pedig a Modern Art Orchestra zenészei óvóan figyelték egymás lépéseit.
Azt hiszem, nem tudom leírni elégszer, hogy mennyire fantasztikus élmény volt részt venni ezen az előadáson…
A darabot 16 év felett mindenkinek ajánlom, aki igazi színházi élményre vágyik. Biztos vagyok benne, hogy ezt az előadást még az is élvezni fogja, aki nagyon keveset tud Karády Katalin életéről, hiszen az előadás prózai részei nagyon sokat mesélnek arról milyen volt ennek a csodálatosan tehetséges színésznőnek az élete. Az biztos, hogy ez egy minőségi kikapcsolódást nyújtó előadás, erre lehet nyugodtan alapozni.
Alkotók:
Vezényel: Fekete- Kovács Kornél
Látvány: Lengyel Ferenc, Kovács Yvette Alida
Szcenikus: Balázs András
Dramaturg: Deres Péter
Korrepetitor: Magony Enikő
Rendezőasszisztens/Súgó/Ügyelő: Juhász Andrea
Szerző / Rendező: Legyel Ferenc
Zeneszerző: Subicz Gábor
Fotók: Juhász Éva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése