A Pesti Magyar Színházban 2019. április 12-én mutatták be a maratonfutók tiszteletkört futnak című balkáni fekete komédiát, amit a olasz származású Paulo Magelli rendezett.
A darab a Topolavity család életén keresztül mutatja be milyen is az élet a balkánon. Itt nincsenek nők, csak férfiak, apák és fiaik. Öt generáció huszonöttől száz éves korig látható a színen. A családban mindenki egy bizonyos Végtelen nyugalom Kft-nél dolgozik, ahol elméletileg koporsógyártással foglalkoznak, de ez az egész csak egy álca. A koporsókat tulajdonképpen kilopják a temetőből és azt restaurálva újként adják el. Mirko, a családban a legfiatalabb fiú épp ez ellen lázad fel, sőt egyenesen ki is akar lépni az üzletből, amit a többiek nem hagyhatnak, így ha kell erőszakot alkalmazva is, de ráveszik a fiút, hogy vigye tovább a családi hagyományt, különben az üzlet elvesztésével a családfa is kiszárad.
Egy biztos: Nagyon megosztó a darab.
Az, hogy miért pont maratonfutók tiszteletkört futnak lett a címe sokáig nem értettem, aztán rájöttem, hogy bizonyos értelemben a maratonfutás az idő, még a tiszteletkör a halál szimbólumaként is értelmezhető. Ennek ellenére én más címet adtam volna neki, de ez legyen a legkevesebb probléma.
Kivételesen most úgy gondoltam kicsit szétszedem a darab elemzését, így külön tematika szerint szedtem össze a gondolataimat, aztán a későbbiekben meglátom, hogy ez vagy az előbbi elemzés nyeri el jobban a tetszésetek, csak gondoltam szólok előre, hogy ne a megszokott formát várjátok.
A színpadi szexualitás.
Nos, ez sokaknál kiverte a biztosítékot. Én sem szeretem, ha meztelenkednek ez tény. Bizonyos mértékig épp ezért egyet értek azokkal, akik szerint kicsit túlzásba estek az alkotók, de valahogy mégis be kellett mutatniuk azt, hogy a balkáni életben milyen fontos szerepe van a testiségnek. Igaz a kevesebb itt több lett volna, ez tény.
Trágár beszéd.
Én hozzá vagyok szokva, de sokakat zavar. Az, hogy ezt miképp lehetett volna, kiküszöbölni igazából nem tudom, hiszen másképp elég nehéz lett volna hitelesen ábrázolni a szereplőket. Hiszen egy bűnöző a való életben sem beszél másképp.
Színészi játék.
Nálam nagyon sarkalatos pont, de ha valami remek volt ebben a darabban az a színészek által nyújtott csodálatos teljesítmény. Rancsó Dezső, Gáspár Kata, Soltész Bözse, Takács Géza és Telekes Péter az, akit első sorban szeretnék kiemelni. Imádtam őket! Az ő játékukban akkora erő volt, ami egyszerűen mindent mást lesöpört. Vitathatatlan, hogy bennük megvan az a nagyon erős színpadi jelenlét, ami miatt egyszerűen lehetetlen volt nem figyelni rájuk. Mindegyikük igazi egyéniség a színpadon. Persze a többiek is remekek, szó sincs arról, hogy ne lennének azok! Látszik, hogy mindegyikük részéről sok munka van ebben a darabban, de azt hiszem ez megérte ennyi munkát befektetni ebbe a darabba. Az eredmény ugyanis magért beszél: a karakterek hitelesek voltak, a kommunikáció a színészek között láthatóan nagyon jól működött, ezáltal egy csapaként tudtak dolgozni, ami egy ilyen horderejű produkciónál szerintem nagyon fontos. Szóval minden tiszteletem az övék! Nagyon jók voltak!
Rendezés.
Volt, amit másképp csináltam volna, de szerintem összességében szerintem teljesen rendben volt a darab ebből a szempontból. Mondjuk az első és második felvonás között mindenképp csináltam volna valamiféle átvezetést, mert így nekem kicsit olyan volt, mint két különálló történet lenne, hiába ugyanazok a szereplők. A többi viszont tetszett.
Jelmezek és színpadtér.
Látványosan volt berendezve a színpad, a színészek által viselt jelmezek teljesen kor–és karakter hűek voltak, vagyis teljes összhang volt a színpadi kép és a történet cselekménye között, ami úgy gondolom mindenképp pozitív. Igaz voltak olyan színpadi elemek, amik magukra vonták a figyelmet, mint pédául a nagy fa vagy az autó, de ezek sem voltak zavaróak. Sőt... szerintem teljesen beilletek a megálmodott színpadképbe.
Amit én gondolok erről a darabról.
Mindent összevetve (a kisebb hibák ellenére is) nekem tetszett a darab. Simán megnézném még egyszer, akkor is, ha durva és kissé trágár. Mondjuk nekem pont ezért tűnt olyan valódinak, hiszen aki volt már a Balkánon az pontosan tudja milyen ott az élet. Na, ez a darab pont olyan. Mocskosó, valahol mégis egészen szórakoztat.
Ennek ellenére én inkább azoknak ajánlanám, akik értik ezt a fajta humort és nem akadnak fent azon, hogy ebben a színdarabban bizony rengeteg a szexuális utalás van és bizony előfordul az is, hogy a szereplők nem éppen szalonképes szavakat használnak.
Szereposztás:
HUNYADKÜRTI ISTVÁN - Topálovity Maximilian
MERTZ TIBOR - Topálovity Akszentije
VÉGH PÉTER - Topálovity Milutin
RANCSÓ DEZSŐ -Topálovity Laki
TAKÁCS GÉZA - Topálovity Mirko
GÁSPÁR KATA – Krisztina
TELEKES PÉTER - Ördög Gyenka
SOLTÉSZ BÖZSE – Olja
HORVÁTH ILLÉS - Piton Billy
SIPOS ÁRON- Elgázolt ember
Valamint BORKÖLES BENCE és TÓTH KRISTÓF ZSOLT
Alkotók:
Rendező: PAOLO MAGELLI
Rendezőasszisztens: JUHÁSZ ANDREA
Dramaturg: ŽELJKA UDOVIČIĆ
Díszlettervező: LORENZO BANCI
Jelmeztervező: MARITA ČOPO
Zeneszerző: LJUPČO KONSTANTINOV
Szcenikus : BALÁZS ANDRÁS
Irodalmi konzultáns: DERES PÉTER
Korrepetitor: MAGONY ENIKŐ
Tolmács: ANIKÓ SAVIJA , TINA ČORIĆ
Ügyelő: LOSONCZI ANITA
Súgó: BALÁZS ÉVA
képek : Pesti Magyar Színház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése