Színház civil szemmel – Marjai Virággal beszélgettem

 

Mikor 2019 tavaszán megszületett az egész interjú sorozat ötlete, akkor már volt pár név a tarsolyomban az interjú alanyokat illetően. Marjai Virág neve az elsők között merült fel bennem, és nem csak azért, mert közel áll hozzám, s mondhatni baráti viszony van kettőnk között, hanem azért is, mert egy iszonyatosan bátor és erős nőnek tartom őt.

Marjai Virág 2019 óta a Spirit társulatának a  tagja. Korábban játszott Salgótarjánban, Egerben és tagja volt a Radnóti színház társulatának is. Virággal elég sok témát számba vettünk, élete eddigi állomásaitól kezdve, a szerep szerelemig sok minden szóba került.

Hogyan látod magad, milyen ember Marjai Virág a te tükrödben?
Na látod, ez nehéz kérdés, amire korábban egészen mást válaszoltam volna. A legnagyobb csodálkozásomra ma már egy erős nőt látok magam előtt. Ezt korábban nem gondoltam volna magamról, de az  utóbbi időben az élet úgy hozta, hogy rá kellett ébredjek erre a tulajdonságomra. Amire nagyon büszke vagyok az az, hogy meg tudtam őrizni a játékosságom a civil életemben is és a mai napig képes vagyok gyermeki rácsodálkozással tekinteni bizonyos dolgokra. Ugyanakkor felnőtt embernek tartom magam, aki tud felelősséget vállalni a tetteiért és kimondott szavaiért is . Nekem erről van is egy elméletem, miszerint a felnőttség nem kor kérdése, sokkal inkább függ ez attól, hogy mikortól vagyunk képesek a felelősségvállalásra. A saját meglátásom az, hogy erre sajnos nagyon kevesen vannak, akik képesek erre. Másfelől egy nagyon sokoldalú embernek tartom magam, akit a szakmán kívül sok minden más érdekel. Szeretem emberekkel beszélgetni, de inkább kérdezni, mintsem válaszolni. Szeretem azt is, hogy nyitott tudtam maradni a világra, az emberekre, arra, ami körülöttem zajlik és ezt most abszolút nem csak a színházi közegre értem, ahol értelemszerűen a legtöbb időm töltöm színésznőként.

Ha jól tudom tanultál 2 évet az ELTE német szakán is az SZFE előtt. Hogyan jött egyáltalán képbe a német szak?
Vidéken születtem és ott is éltem nagyon sokáig. Gimnáziumban német nyelvi szakon tanultam, emiatt jöhetett szóba az ELTE német szak. De azt tudni kell, hogy én 9-10 éves koromban már biztos voltam benne, hogy színésznő szeretnék lenni. Az első helyen a Színművészeti Főiskolát jelöltem meg, de mivel oda nem vettek fel maradt a német szak. Az első évben még be is jártam, de nagyon hamar felismertem, hogy a nyelvészet nem az én világom. Viszont ekkor már nem akartam  hazaköltözni sem. Itt kollégiumban laktam és a második évet is csak azért kezdtem el, hogy legyen lakhelyem, de akkor már nem igazán jártam be... Közben jött a képbe a Pesti Magyar Színház színiakadémiája, ahol egy évet töltöttem. Közben újra felvételiztem a Színművészetire és harmadjára már fel is vettek. Közben persze rengeteget jártam színházba ilyen-olyan „trükköket” alkalmazva (szerk.: imádom, hogy ilyen leleményes volt már akkor is). Onnantól már nem volt kérdés. Az ELTE-re én amolyan ugródeszkaként tekintek az életemben.

Több színház társulati tagja is voltál, aztán szabadúszó lettél és most újra egy független társulathoz tartozol (Spirit színház). Ez az némi biztonságot?
Mindkét létformának (társulati tagság és szabadúszás) van előnye és hátránya is. Azt tudni kell, hogy a társulati tagság más egy kőszínházban és már egy független színházban. Egy magánszínháznál figyelnek arra, hogy ne legyek beskatulyázva, míg egy kőszínházban ez kevésbé valósulhat meg. Utóbbira inkább jellemző az, hogy bizonyos színészt bizonyos szerepkörbe sorolnak és hiába lenne alkalmas másra is, onnantól csak olyan szerepeket kap, amiről azt gondolják, hogy ő olyan. A magászínháznál, mint mondjuk a Spirit sokkal szabadabb létformában élünk, itt sokféle karakter, sokféle szerep talál meg.

Rád egy időben nagyon jellemző volt az ingázás, hiszen játszottál Egerben és Salgótarjában is. Ez nem viselt nagyon meg?
Dehogynem! Én mióta az eszemet tudom utálok utazni. Ismerek persze olyan kollegát, akinek ez nagyon megy, aki csak felül a buszra és vagy alszik, vagy nézelődik, esetleg olvas. Hát nekem ez nem megy. Kész kínszenvedés az egész út! Idegen helyen szeretek lenni, csak ez a köztes állapot, ami nagyon megvisel.

Mit gondolsz a szerep szerelemről?
Szerintem egy színész nem tud pusztán a szerepe által beleszeretni valakiben, hiszen akár a próbák alatt akár később is ők civilként is léteznek egymás mellett. Hiszen a színész is addig színész, amíg színpadon van. Szerep szerelem szerintem csak abban az esetben van, ha a két ember a privát életében is megtalálja a közös hangot és vonzalmat egymással.

Mit gondolsz a civil- színész barátság/ szerelem dologról, lehet ez veszélyes bármilyen szempontból?
Különbséget kell tenni, hogy az a civil ember a barátom, házastásam vagy esetleg családtagom-e. Ezt azért mondom, mert nyilván a kapcsolat mélységétől függ, hogy mennyire avatom be a színházi életembe. Nyilván  egy kívülállót, akihez nincs semmilyen kötődésem, azzal nem fogok olyan dolgokat megbeszélni, ami befolyásolhatná az ő megítélését a színházi létről. Nem árulok el szerintem nagy titkot, ha azt mondom, hogy a nézők csak egy szeletét látják annak, amit mi átélünk azalatt míg egy produkció elkészül. Egy kívülálló szemében azonban van ennek egy varázsa, ami elveszhet akkor, ha megtud dolgokat. Én azt gondolom, hogy ez ennyiben lehet veszélyes. Szóval tudni kell különbséget tenni abban, hogy kinek mit és hogyan mesélek.

Ki az, akire felnézel?
Erre a kérdésre most nem tudnék egy konkrét embert mondani.  Ez nálam nagyon változó dolog. Igazság szerint én azokra tudok felnézni, akik emberileg is a helyükön vannak. Lehet valaki borasztó ember, de nagyon jó színész és lehet ez fordítva is, nekem az ember számít maga, nem az, amit a színpadon nyújt. Persze az is fontos, nem tagadom. De szerintem a belső értékek nélkül a legtehetségesebb embert se lehet tisztelni.

A színészet mellett csodálatos novellákat is írsz . Elárulod honnan jött ez az ötlet?
A Fésztufész (szerk.: facebook keresőbe erősen ajánlott beütni és elolvasni legalább egy írását ennek a csoda lánynak) oldalt eleinte Ozsgyányi Misivel írtuk ketten. Ebben semmilyen tudatosság nem volt, csupán annyi, hogy mindketten szeretünk írni. Aztán kicsit egyedül maradtam ebben a projektben. A karantén időszaka alatt született meg az ötlet, hogy mások olvassák fel a novellákat. Sose gondoltam volna, hogy ez később ennyi embert megmozgat majd. Engem csak az érdekelt, hogy egy harmadik személy, aki nem tudja miért írtam meg, mit lát a történet mögé.

Mivel kapcsolódsz ki?
Nekem fontos a mozgás. Régebben jógára majd Pilatesre órára is jártam. Azóta viszont már csak otthon gyakorlom ezeket. Igaz magamat nem mondanám kifejezetten sportos embernek, épp ellenkezőleg. Én inkább az a típus vagyok, akin szeretne egész nap a kanapén feküdni. Csak ugye ezt nem lehet. Vagyis nem kifejezetten mondanám azt, hogy a mozgást élvezem, sokkal inkább az utána lévő állapotot. Ezen kívül szeretek olvasni és emberekkel találkozni. Nagyon szeretem a tartalmas beszélgetéseket, amikor két ember nem csak felszínesen tud csacsogni egymással. Illetve most már tudatosan keresem az örömforrásokat, amik sokszor apróságnak tűnnek más szemében, de ezek adnak erőt a mindennapokhoz.

Hogyan látod magad öt év múlva ?
Van az a mondás, hogy az ember tervez, Isten végez . Én magam fatalista embernek tartom és ebben a szemléletmódban is élem az életem. Nyilván vannak terveim, de benne van a pakliban, hogy ezek a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy én azt megterveztem. Ezért sem tudok nagyon erről érdemben nyilatkozni.

Mit üzennél a 18 éves Marjai Virágnak?
Talán lebeszélném arról, hogy ezt az irányt válassza és ezt most nem azért mondom, mert olyan szörnyű lenne nekem. Szó sincs erről! Egyszerűen arról van szó, hogy mai fejjel már többet tudok, mint az akkor tudtam…