A Centrál színházban 2014-ben bemutatott Jó emberek, a Pulitzer-díjas Lindsay-Abaire darabja, mely bár Bostonban játszódik, mégis könnyű benne felismerni a mi valóságunkat. Ez jól érzékelhető Puskás Tamás rendezésében, aki ebben a darabban egyszerűségre törekedett, nincsenek sablonos szituációk, többszörösen összetett mondatok és hosszúra nyúlt monológok sem. Van viszont rengeteg érzelem, sírva nevetés és van egy felvetés, miszerint a magunk módján jó emberek vagyunk mindannyian…
A történet elején megismerkedhetünk szegény, telepen élő, nem túl okos asszonnyal Margie Walsh-el (Básti Juli), akit főnöke, Stevie (Rada Bálint) elbocsájt a munkahelyéről a rengeteg késése miatt. Ekkor a nő azzal védekezik, hogy magatehetetlen lányára nincs, aki vigyázzon és amúgy is, nem akkora ügy néhány perc. Steviet azonban meginghatatlan, a nőnek mennie kell.
Később aztán Margie igen csak lepusztult szegényes otthonában találhatjuk magunkat, ahol Jane (Pokornyi Lia) és Dotti (Szabó Éva) próbálja orvosolni a helyzetet. Bár utóbbi inkább aggódik a számlák miatt, mint hogy Margiet sajnálja. Ez szerintem egy egészen tipikus hozzáállás, talán a legelső olyan jelenet, ahol szembesülhetünk a mai (magyar) valósággal. Vele szemben Jane inkább az asszont félti. Margie ugyanis 50 éves és munkanélküli, ráadásul van egy beteg lánya, aki gondozásra szorul.
Ekkor kerül a képbe Mike (Szervét Tibor), aki egykor Margie szerelme volt. A nő bár eleinte tiltakozik, mégis belemegy abba, hogy munkát kérjen az azóta már orvosként dolgozó férfitól. A találkozás azonban váratlan bonyodalmakat tartogat. Egyrészt hamar kiderül, hogy ők ketten két külön világból származnak. Mike sikeres, gazdag ember lett, még Margie maradt az, aki egykor, egyszerű és kissé butácska telepi asszony. Ez jól érződik azon, ahogy a nő próbálja megtalálni a helyét ebben a számára ismeretlen világban, amit a férfiben dúló ellenszenv csak tovább nehezít. Aztán ott a közös múlt, amit a férfi felejtene, a nő fejében azonban ott motoszkál „mi lett volna, ha akkor minden másképp történik? Bár évek teltek el úgy, hogy semmit sem tudtak egymásról, a találkozásuk pillanatában mégis ott van valami kimondhatatlan feszültség, mely az egész nézőteret átjárja.
A darab tetőpontja egyértelműen az, mikor Mike jelenlegi felesége, Kate (Parti Nóra) és Margie (Básti Juli) találkoznak egymással. Jobban mondva Margie beront az életükbe. Katen az első pillanatban a meglepettség látszik, ami aztán egyfajta érdeklődés vált fel. Mivel Mike sose beszélt a telepen töltött évekről, ezért Kate Margiet kezdi faggatni. A nő pedig csak mesél és mesél, miközben megelevenedik a nézők előtt is a 30 évvel fiatalabb Margie, aki beleszeret egy fiúban és azt hiszi boldogan élnek majd. Az idilli hangulatot Mike (Szervét Tibor) töri meg, aki az első perctől fogva roppant ellenszenves a nővel, szinte végig az orra alá dörgöli, hogy láthatóan nem egy szinten vannak: Margie egyszerű nő, nem gazdag, nem lakik palotában és igen nagy szüksége van pénzre, hogy fenntarthassa magát és a beteg lányát. Ellenben Mikeval és Kattel, akik partikat adnak, párterápiára járnak, ételt rendelnek házhoz és a legdrágább borokat isszák. Két külön világ, s előre lehet tudni, ha találkoznak, abból kegyetlen összecsapás keletkezhet. S keletkezik is, mikor Margie kimutatja a foga fehérjét, amire Mike még hevesebben reagál. Kate pedig csak kapkodja a fejét.
A múlt és a jelen idősíkjai folyamatosan váltakoznak. Előtörtnek sérelmek, elfojtott fájdalmak, a rosszul meghozott döntések eredménye és fény derül arra a titokra is, melyet a nő évekig rejtegetett mindenki elől. Mindeközben Kateről is kiderül, hogy bár csendes nő, a családjáért, de főleg a lányáért mindent megtenne. Ő és Margie két teljesen ellentétes karakter, az egyikük tanult és kifinomult a másikuk ösztönlény, aki a saját büszkeségét még a lánya boldogulásért sem áldozná fel és amúgy is meg van győződve arról, hogy jó ember, hiszen egykor ő volt az, aki elengedte a férfit, így az egyetemre mehetett ahelyett, hogy megragadt volna a telepen.
Az egymásnak csapódó ellentétes indulatok mind- mind a vég felé sodorják a történetet: Mike szégyelli a múltját, Margie benne ragadt, Kate pedig összezavarodott. Nem beszélve arról a nyomorúságos titokról, melyről a telepi nő azelőtt évekig hallgatott. Aztán mikor kiderül, inkább mindent tagad, holott ő is tudja, a hazugság az mégis csak hazugság. De ő menteni akarja a férfit, csak úgy, mint 30 évvel ezelőtt, mikor kiadta az útját. Margien azonban érezni azt, hogy magában őrlődik. Hisz szívesen élné Kate életét, aki nem ismeri milyen az, amikor egyik napról a másikra kell élni, mikor minden egyes fillér számít, mikor van, hogy étel is alig jut az asztalra. Egy világ, ahol a szerencsejáték (jelen esetben a bingózás) hozza a pénzt, mert a nincstelenség bizony nagyúr. Bár a telepi emberekben épp úgy megvannak az érzelmek, az egymás iránti tisztelet, még akkor is, ha a pénztelenségből való kiútkeresés egyaránt fontos mindannyiunk számára.
A Centrál színházban ezt a darabban 6 kiváló színész játszik, köztük: Básti Juli, Szevét Tibor, Pokornyi Lia, Szabó Éva, Rada Bálint és nem utolsó sorban Parti Nóra.
A leghangsúlyosabb szerep egyértelműen Básti Julié és az egykori szerelmét alakító Szervét Tiboré volt, akik az egész este alatt láthatóan uralták a színpadot. Minden megszólalásukból és mozdulatukból sugárzott valamiféle erő. Bár egymással játszottak, a feszültség, mely a színpadon keletkezett átjárta a nézőteret is. Nagyon erős hatásuk volt, csak úgy, mint Parti Nórának, aki a történet szerint a professzor feleségét játszotta. Az ő játékában is ugyanúgy benne volt az a rengeteg indulat, az erő és a tisztaság is.
Ugyan Rada Bálint, Pokornyi Lia és Szabó Éva kicsit kisebb szerepet kaptak a történetben, de ennek ellenére mindannyian fontos részeivé váltak a történetnek vagy így vagy úgy. Lia karaktere volt szerintem a legszerethetőbb, ő volt az, aki tényleg mindvégig igyekezett Margie mellett maradni, habár segíteni nem igazán tudott. Szabó Éva Dottieja egy kissé háklis nőszemély, aki elég furcsán mutatja ki a az érzéseit. Na, és aztán ott van Stevie, akit Rada Bálint alakított. Ő az, aki eleinte ellenszenvesnek tűnhet a nézők számára, hisz kirúgja ki Margiet, de a végén abból, hogy a bingó nyereményt átadja, ebből látszik, hogy neki is van szíve. Ezek a cselekmények bár apróságoknak tűnnek, mégsem lehet elsiklani felettük. Hiszen azok a színészek, akik ezeket a karaktereket alakították, épp úgy szívüket-lelkület beletették abba, hogy ez a produkció sikeres legyen. S ez látszott is. Mindannyijukból áradt a derű és a játék szeretete, amit a tapsrendnél akár a kevésbé szemfüles néző is könnyen észrevehetett..
Összességében az biztosan elmondható, hogy mind a hat színészen érződött, hogy könnyedén tud azonosulni a karakterével, akár jó, akár rossz dolog történik velük a színpadon. Talán ezért is tudtak ennyire hitelesen játszani, ami azért is fontos, mert a néző így könnyebben tud azonosulni a szereplők érzéseivel és cselekedeteivel egyaránt. A Jó emberek esetében ez utóbbi tényleg minden kiejtett szóban ott volt. Nem csoda tehát, hogy voltak pillanatok, mikor a nézőtéren szó szerint megfagyott a levegő, az emberek még levegőt is alig mertek venni. Szóval a hatás az egyértelműen megvolt. Mellette pedig fantasztikus színészi alakítások születtek, mind egyénileg mind pedig azoknál a jeleneteknél, ahol többet játszottak együtt.
A darab egyetlen zavaró tényezője az, hogy a díszletezők egyes jelenetek között belépnek a színészek közé és miközben ők beszélnek, addig igyekeznek átalakítani a színpadot. Ez némiképp zavaró és olykor ki is zökkenti az embert az adott helyzetből, de gondolom ezt másképp nem megoldható és szerintem ezen könnyen túl is lehet lendülni, hiszen a nagyszerű alakítások hamar feledtetik ezt a kis „kellemetlenséget”.
Kinek ajánlom?
Bár a történet egy amerikai kisváros mindennapjait mutatja be, a darab sokkal többet mutat ennél. Szó szerint tükröt tart az emberiségnek, megmutatja a hibáinkat és érezteti velünk döntéseink súlyát is. Úgy, hogy közben egyfajta társadalomkritikaként is értelmezhető a darab, hisz szinte végig ellentétbe állítja egymással a szegény és gazdag családok életminőségét és eltérő szokásait. Szóval ez nem egy könnyű, nevetgélős darab happy enddel a végén, hanem maga a zord valóság. Ezért inkább azoknak ajánlanám, akik szeretik, ha egy darab gondolatokat ébreszt és felráz, ha tükröt mutat és néha igen csak megkritizál, nem bántóan, csak épp annyira, hogy gondolkodásra bíztasson. Nem beszélve arról, hogy már csak a színészek miatt is érdekes elmenni. Nagyon jól alakítanak!
Alkotók:
Szerző : David Lindsay-Abaire
Fordító : Baráthy György
Rendező : Puskás Tamás
Dramaturg : Baráthy György
Jelmeztervező : Andó Ildikó
Díszlettervező : Zelenka Nóra, Puskás Tamás
Szcenikus : Barkovics Zoltán
Súgó :Fodor Marianna
Ügyelő : Kele Gábor
Zeneszerző :Puskás Dávid
Rendezőasszisztens : Vándor Veronika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése