Eric Assous Mesterhármas című darabját mutatta be a nemrég megalakult Art-Színtér

 

  A sok online átélt színházi élmény után igazán lélekmelengető érzés volt újra  a nézőtéren ülni. Már szinte el is felejtettem milyen érzés az, ha valamit nem lehet megállítani, visszatekerni és utána megunásig újra ás újra visszanézni. Ugyanakkor így legalább visszakaphattam a megismételhetetlenség varázsát, ami már annyira hiányzott.

Az Art-Színtér ez egy frissen, a pandémia alatt létrejött ügynökség,  az alapítók – Fekete Mária és Ernhaft Attila – célja pedig a színházi kultúra minél szélesebb körű népszerűsítése, akár olyan településeken is, ahol az embereknek nincs lehetőségük kőszínházi előadásokat nézni. Az előadásaik egy részét a Bethlen Téri Színházban játsszák – itt voltam én is, de lesznek előadások Kapcsolcson, a Művészetek Völgyében, illetve az Eötvös 10 Kulturális házban is, szóval érdemes résen lenni és követni őket a közösségi média platformjaikon (Instagram, illetve Facebook fiókjuk is van – az utóbbi nyilván sokkal informálisabb, mint előbbi inkább szórakoztató jellegű).

Nekem még premier előtt volt szerencsém ellátogatni a Mesterhármas című előadás felvételére, ami egyébként hatalmas élmény, egész más, mint amikor van közönség is, de ez azt hiszem lényegtelen, ha a beszámoló további tartalmát is figyelembe veszem.

A darabot úgy tudnám leginkább jellemezni, mint egy a hétköznapi életből kiragadott életkép, mikor is a férj és a feleség leülnek beszélgetni, igaz a megcsalásról ilyenkor ritkán beszélünk. A Mesterhármasban viszont alighanem ez történik meg : Jeanne ( Marjai Virág) és Maxime (Jakab Csaba) egy este felvetik ezt a témát egymás között. A férfi 12 futókalandot, a nő egyetlen egyet vall be, de az majd kilenc hónapig tartott. Az, hogy az őszinteség kockázatos, azt eddig is tudtuk, de hogy mennyire, azzal viszont jóval kevesebbet tudunk. Jeanne és Maxime esetében vádaskodást. Hosszú órákon át tartó vallatás veszi kezdetét, a férfi nevet akar hallani, a nő hallgat. A fő gyanúsított pedig nem más, mint a szomszéd férfi, Claude (Ozsgyányi Mihály), aki nem csak szemtelenül jóképű, de közös barátjuk is. Azon a végzetes estén azonban nem csupán egy név, hanem egy régóta rejtegetett titok is felszínre tört.

A darabban játszó három színészt olyan volt nézni, mint mikor az ember a kedvenc könyvét olvasná, és az utolsó oldalnál már szeretne megállni, hogy „ ne, még ne legyen vége”. Egyszerűen jó volt nézni, ahogy egyfajta szeretetburkot építenek egymás között, amiből a közönség soraiban ülők is bőven kaphattak. Szeretetből, nevetésből és könnyekből nem volt hiány, az biztos.

A rendező, Halasi Imre egy letisztult, belső szobát ábrázoló színpadképet álmodott meg, ahol maga a történet zajlik. A színészek is viszonylag kevés alkalommal öltöznek át, talán kétszer, ha jól számoltam. A hangsúly egyértelműen a színészi játékra helyeződik. Az én meglátásom szerint Halasi Imrének , három külön- külön is nagyon erős, karakteres színészt sikerült összeválogatnia, akik nem csak egyénileg alakítottak zseniálisan, de a remek összhangnak és a köztük lévő kémiának köszönhetően az összes közös jelenetben is nagyon jól tudtak együttműködni.

Jakab Csabát ezelőtt nem ismertem személyesen, de a szinkronszerepei miatt a hangja nagyon ismerősen csengett az első pillanattól fogva. Maxim szerepében egy féltékeny férfit alakít, aki bár próbálja tagadni, de az indulatai könnyen elragadják. Szerintem ez nem egy egyszerű szerep, hiszen rengeteg indulat és elfojtott agresszió van ebben a karakterben, amit meglátásom szerint nem olyan egyszerű a színpadon megjeleníteni ( de mivel nem vagyok színész nem tudom, csak sejtem). Nekem az rendkívül tetszett Csaba játékában, hogy lazán kezelte a helyzetet és láthatóan görcsösség nélkül vette az összes rá háruló  akadályt, mint akinek a kisujjában van a szakma.

Ami Marjai Virágot és Ozsgyáni Mihályt illeti, őket az elmúlt években kisebb-nagyobb kihagyásokkal több darabban is láttam, drámai és komikus szerepekben egyaránt. Virágot viszont sírni még sose láttam színpadon. Csak most először. Úgy, hogy én is rendesen küszködtem a saját könnyeimmel, annyira sikeresen beleéltem magam az alakításába.

Virág Jeannet játssza, aki beleszeret a szomszédjukba, aki egyben a közös barátjuk is a férjével. Hát mit ne mondjak, ez sem egy túl hálás szerep, ám annál több árnyalat és érzelemben van ebben a nőben, amit Virág olyan jól fogott meg, hogy szerintem nem csak én ültem úgy végig a 80 percet, mint aki egy más világba került volna. Hihetetlen, hogy mennyire hatásos lehet egy tiszta, nem hivalkodó, minden allűrtől mentes játék is, amikor valaki nem a színpad feletti uralomra vágyik, csupán játszani szeretne. Nekem az, ahogy Virág az érzelmivel bánt a színpadon az maga volt a varázslat. Tele élettel, tele színekkel. Közben meg hol sírni, hol nevetni támadt kedvem, ahogy őt néztem.

Misit legutóbb az Elnémulás című darabban láttam, így az emlékeim még elég frissek. Misi szerepe, Claude a szerető, aki a legjobb barátja feleségét szeretni, s akinek a legjobb barátja elszerette a párját. Micsoda szerencsétlen egybeesés, ugyebár. Ugyanakkor ez a szerep az, amelyik egyben a legnagyobb változáson megy keresztül. Misi színpadi jelenlétében mindig is a sokszínűsége fogott meg, az, ahogy könnyedén és gyorsan vált az érzelmek skáláján, hogy egyik percben maga a tűz a másikban meg víz, ami eloltja a lángokat.

Ami a szélesebb közönség előtti premiert illeti, az majd június 7.-én lesz megtartva a Bethlen Téri Színházban, ami egy csuda hely, szóval aki nem járt még ott annak meleg szívvel ajánlom. A kezdés 19.00-től lesz, a darab 80 perces, de, mint mondtam, én még szívesen néztem volna tovább.

A Mesterhármast  olyan embereknek ajánlom, akik szeretik az elgondolkodtató, tartalommal bíró, a valóságra reflektáló darabokat. Én azt mondanám, hogy 18 év felett inkább, de tudom, hogy van olyan érett fiatal, aki értené a darab üzenetét. Ami engem illet, nekem tényleg hatalmas élmény volt ott lenni a zártkörű felvételen és  nagyon élveztem, hogy ennyire jó közegben, ilyen tehetséges művészeket látni újra a színpadon.

A premieren én is ott leszek, tessék jönni!

A kritika nem a színház megbízásából készült, ugyanakkor a szabály erre is ugyanúgy érvényes, miszerint : A SZÖVEGBŐL IDÉZNI VAGY AZT TELJES EGÉSZÉBEN FELHASZNÁLNI ENGEDÉLYKÖTELES!

Fekete Mária és Ernhaft Attilának nagyon köszönöm, hogy létrehozták ezt az új ügynökséget, mert csuda, amit csinálnak és ígérem, nem fogom szem elől téveszteni a munkájukat.

Halasi Imrének, Majláth Dórának , Marjai Virágnak, Ozsgyáni Misinek Jakab Csabának pedig köszönöm ezt a csuda élményt, amit a színpadra varázsoltak!

Képek : Art Színtér

További tartalmakért  keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a  FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!

Facebook  II Instagram

2021.05.22

Gőgh Brigitta

„ Amióta betettem a lábam a Turay Ida Színházba, Darvasi Ilonától mindig olyan szerepeket kaptam, amiben örömöm lelhettem.” – interjú Pásztor Erzsivel

 

részlet A medve nem játék című előadásból

Az idősebb korosztályból szinte nincs is olyan ember, aki ne kapná fel a fejét Pásztor Erzsi neve hallatán. A Kossuth -, Jászai Mari - és Balázs Béla-díjas színésznőt egy ország ismerte meg a Szomszédok sorozat Janka nénijeként. A művésznővel új szerepéről, szakmája kihívásairól, a barátok szerepéről, illetve a Turay Ida Színházzal való kapcsolatáról is beszélgettünk.

A Turay Ida Színházban nemrég kezdődtek meg a Fergeteges látogatás próbái. Tudna nekem mesélni kicsit a szerepéről?

A darab írója Varsányi Anna nagyon jó barátnőm. Vele még Szegeden ismerkedtünk meg sok évvel ezelőtt. Az, hogy most egy olyan darabban játszhatok, amit Ő írt az nekem hatalmas öröm és boldogság is egyben. Ez egy négy szereplős vígjáték, amiben én a nagymamát alakítom, aki egyszer csak becsöppen egy olyan élethelyzetbe, amiből jóformán semmit nem ért, ellenben azonnal felkavarja az állóvizet. A próbák rendkívül jó hangulatban telnek, ugyanakkor én azt már hamar észrevettem magamon, hogy a majd egy év kihagyás bennem is hagyott nyomokat. Fizikailag már nem bírom annyira jól a próbafolyamatot, de nem panaszkodhatom, mert egy nagyon szerető közeg vesz körül. A darabot nyáron, szabadtéren fogjuk bemutatni Egerváron, ősszel pedig, amennyiben a járványhelyzet engedni, szeretnénk a Turay Ida Színházban is tovább játszani.

Fergeteges látogatás olvasópróba 

A régi nagy sorozatszínészektől gyakran hallani azt, hogy egy-egy szerepük akarva-akaratlanul is összeolvadt a nevükkel. Az Ön neve hallatán egészen sok embernek bizonyára a Szomszédok Janka nénije jut az eszébe. Ön érzékelt ebből valamit?

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az eddigi pályafutásom során nem tapasztaltam azt, hogy bárki a szerepeimmel azonosított volna. Az viszont tagadhatatlan, hogy az emberek többsége a televíziós szereplések kapcsán ismerte meg a nevem. Az emberek általában nagyon közvetlenek velem, sokszor odajönnek hozzám az utcán, a piacon vagy akár a boltban, de én ezt nem bánom, nagyon jól esik a szeretetük.

Pásztor Erzsi a főiskolán

A filmezést vagy a színpadi munkát érzi közelebb magához?

Mindkettő nagyon közel áll hozzám, de az életem mindig is a színház volt. Nagyobb volumenű  filmes produkcióban nagyon régen volt lehetőségem részt venni, de azt hiszem, már nem is bírnám ezt túl jól. Nemrégiben azonban kaptam egy aprócska szerepet Eperjes Károly filmjében, ott tizenkét órás volt a forgatás, este hattól reggel hatig, ami jobban megviselt, mint régebben. Az én időmben ez még nyolc órás munka volt, azóta azonban elég sok dolog változott, sok olyan is, amihez én már nem, vagy csak nehezen tudnék alkalmazkodni.

Ön szerint mi a saját szakmája legnagyobb nehézsége ?

A szakma maga. Sajnos ez nem egy könnyű pálya, rengeteg bántás és intrika éri az embert, de ezeken muszáj felülkerekedni. Egy színész nem akkor dolgozik, mikor ahhoz van kedve, hanem akkor, amikor lehetősége van erre. Szerencsére nekem nem voltak szerepálmaim sem, csak egy egészen rövid ideig a főiskola elvégzése után. De hamar rájöttem arra, hogy a vágyakból nem mindig lesz valóság, ami sok keserűséggel és fájdalommal jár együtt, amitől tudatosan igyekeztem megkímélni magam. Szerintem annak kell örülni, ami adott, ez sokat segít. Nyilván az én pályafutásom során is adódtak olyan szerepek, amelyekkel nehezebben tudtam azonosulni, de ezeket a feladatokat is meg kell oldani valahogy.

Van olyan színházi vagy filmes szerepe, amire különösen jó szívvel emlékszik vissza?

Volt egy-két visszatérő szerep az életemben, például a Koldusoperában „Polly Peacock” -ot többször, több színházban is eljátszhattam életem során. Először harmadéves egyetemista hallgatóként találkoztam ezzel a szereppel, később pedig Debrecenben és Pécsen is játszhattam.

Premierfotó Pásztor Erzsiről és Darvasi Ilonáról

A Turay Ida Színházban Örökös társulati tag. Mit jelent Önnek a Turay Ida Színház?

Amióta betettem a lábam a Turay Ida Színházba, Darvasi Ilonától mindig olyan szerepeket kaptam, amiben örömöm lelhettem. Én a koromnál fogva sem akartam már igazán játszani, de az ő unszolására végül csak beadtam a derekam. Ilona csodás vezető, aki figyelembe vette azt is, hogy én egy ideje már nem tudok vidékre utazni velük, pedig nagyon szerettem.

Visszanézte valaha a színházi/ tévés szerepléseit?

Nem. Egyetlen kivétel az volt, amikor az unokám faggatott az életemről, vele akkor megnéztem pár régi felvételt, ami megvolt itthon, de magamtól soha nem jutna ez eszembe. Néha egy-egy rádiós beszélgetést meghallgatok, de ez sem jellemző.

A pandémiás időszak nagyon sok ember életét fenekestől felforgatta, bezártak a színházak, az emberek óvatosabbak lettek még egymással is. Önnek van valami praktikája a jelen helyzet elviselésének megkönnyítésére?

A lehetőségekhez képest próbáltam jól kihasználni az időmet. Sokféle praktikám volt, eleinte mindig úgy öltöztem fel, minhat mennék valahová, aztán felhívtam rég nem látott barátokat, ismerősöket. Volt, hogy régi darabok szövegkönyveit vettem elő, hogy lássam mire emlékszem belőlük. Aztán volt, hogy megtanultam egy-egy monológot és azt adtam elő. Egyszóval igyekeztem lekötni magam, ami szerintem egészen jól is sikerült.

Hogyan/ mivel szokott kikapcsolódni két munka között?

Ha nincs ez a pandémia, akkor sokszor hívom át magamhoz a barátnőimet, együtt ebédelünk, átbeszéljük a dolgokat és persze sokat nosztalgiázunk a régmúlt emlékein. Most, hogy jött a vírus, így telefonon tartottuk a kapcsolatot, de már nagyon várjuk, hogy újra lehessen személyesen is találkozni. Emellett gyakran nézek tévét is és sokszor fejtek keresztrejtvényt is.

részlet a Veri az ördög a feleségét című előadásból 

 Úgy tudom nemsokára szülinapot is ünnepel. Van valami, aminek örülne ebből az alkalomból?

Amit kívánnék az az, hogy még sok jó szerepet játszhassak el és hogy a szeretteim egészségesek legyenek.

fotók : Turay Ida Színház, Boda Gábor

  Az interjúból idézni vagy azt teljes egészében felhasználni engedélyköteles!

További tartalmakért  keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a  FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!

Facebook  II Instagram

„Számomra három féle érték létezik: a szeretet, a tudás és a szabadság. „ - interjú Kerekes Viktória színésznővel

Horgas Péter és Kerekes Viktória, a Dr. Horker alapitói - forrás : forbes.hu

Kerekes Viktóriát egy ország ismerte meg a Jóban Rosszban napi szappanoperájának köszönhetően, ahol 2009-ig játszotta Ekler Laura karakterét. Az elmúlt 3 évét már szabadúszó színészként töltötte, de előtte 15 évig volt az Örkény István Színház társulatának a tagja. A pandémiás helyzet azonban az Ő éltét is megváltoztatta. Horgas Péter látványtervezővel közösen, Dr. Horker néven egy olyan vállalkozást indítottak, melyben belső tereket és kerteket terveznek újra. Viki hálás a hirtelen jött lehetőségnek, ami új utakat nyitott meg előtte.  

Manapság elengedhetetlen lett az, hogy az ember több lábon álljon. Ez csak itthon újdonság, mert tőlünk nyugatabbra teljesen megszokott. Mit gondolsz, ez lesz a jövő vagy az élet visszaálltával a több lábon állás elveszti a létjogosultságát?

K.V.: Én inkább hiszek a szárnyalásban, mint a több lábon állásban. A világ már biztosan nem lesz ugyanolyan, mint a járvány előtt és ennek lesznek előnyei és a hátrányai is. A korábbi életünket már nem fogjuk visszakapni, ez tény, hiába vágynak sokan erre, az a világ egyszerűen megszűnt. . Ez a korszak inkább azoknak kedvez szerintem, akik nyitottak a változásokra, és képesek új kapukat nyitni. A világ dinamikus változása, minket is változásra kényszerít.

A Jóban Rosszban című sorozat Ekler Laurájaként - Forrás : Blikk.hu

A Dr. Horker mára egy nagyon sikeres vállalkozássá is nőtte ki magát. Számítottatok arra, hogy ennyi felkérést kaptok, hogy ennyi ember lesz kíváncsi a munkátokra?

K.V.: Azt sem gondoltam volna, hogy egy vállalkozás lesz belőle. Az egész vállalkozás úgy indult, hogy az egyik Facebook csoportban megláttam egy hirdetés, ahol bútor és nyílászáró antikolásra kerestek embereket, amihez ugyan nem értek, de a kedvem megvolt hozzá, így elkezdtem keresni magam mellé egy szakembert, akitől tanulhatok. Pétert megkérdeztem és nagy örömömre ő maga csatlakozott hozzám. Egy nagyszerű díszletfestő lánnyal közösen végeztük el a munkát, ami nem csak örömteli volt, hanem nagyon jól is sikerült. Pár hét múlva Péter megkérdezte tőlem,  hogy van-e kedvem egy közös vállalkozáshoz. Hasonlóan gondolkozunk a világról, hasonló az ízlésünk és a teherbírásunk, szóval egy éjszaka alatt megszületett  a brand : Dr. Horker- redesign. Arra viszont már egyikünk sem számított, hogy ilyen hamar gyümölcsöző vállalkozássá növi ki magát.

Kerekes Viktória ( színésznő) és Horgas Péter ( látványtervező) - Forrás : Forbes Magazin

Szerinted mi az oka annak, hogy egyre több ember fordul hozzátok bizalommal?

K.V.: Ami azt illeti, van bennünk kreativitás, nagyon megbízhatóak vagyunk, határidőket mindig igyekszünk pontosan betartani és olyan emberekkel dolgozunk együtt ,akiket szeretünk. De, ami talán a legfontosabb, hogy pontosan ismerjük a határainkat, amihez nem értünk ahhoz a legjobb szakembereket hívjuk.

Ha jól tudom a Mátrába vettél egy kertet, ahol egy vendégfogadót szeretnél indítani. Honnan jött ez az ötlet?

K.V.: Eleinte csak annyit tudtam, hogy szeretnék kiszakadni a városból, vágytam a természet közelségére is és évtizedek óta szerettem volna már egy saját keretet. Égető problémának gondolom a klímaválságot, ezért hegyekben gondolkoztam. A Mátra csodálatos, és találtunk egy olyan házat, ami minden igényünknek megfelel. És ez, a csodás régi parasztház egyszer majd alkalmas lesz arra, hogy vendégeket is fogadhassunk. Természetesen ez egy hatalmas befektetés, a világ is óriásit fordult, így ez a projekt most kicsit a sor végén toporog. Az életem nagy részét jelenleg a gyerekek, a szerelem, a Dr. Horker, a színház, ha épp van és a forgatás teszik ki. A Mátra szerelem, hosszú távú feladat és nagy vállalás, felelősség, de biztos vagyok benne, hogy még a gyerekeim gyerekeinek is örömére fog szolgálni.

A diploma megszerzése után rögtön elszerződtél a Katonába, aztán 2-3 évente társulatokat váltottál, míg végül egy 15 évig tartó Örkény színházi társulati tagság következett be a pályafutásodban. 3 éve azonban már újra, mint szabadúszó színésznő tevékenykedsz. Ebből arra tudok következtetni, hogy valahogy a szabadúszás kötetlensége számodra inkább feloldozásként hat, mintsem megrémítene. Vagy tévedek?

K.V.: Nagyon jól látod, de fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az Örkény színházzal a mai napig jó kapcsolatban vagyok és annak ellenére, hogy ma már nem vagyok társulati tag, tovább játszom az előadásaimat. Számomra az Örkény mindig fontos lesz, rengeteget tanultam ott, de az tény, hogy amíg tagja voltam a színháznak, akkor is folyton elcsavarogtam, hol a Karinthyba, hol különböző független társulatokban játszottam, hol pedig évekig forgattam egy sorozatban. Az utolsó pár évben már nyugtalan voltam, új inspirációkra volt szükségem. Ugyanakkor nagyon hálás vagyok, hogy sikerült szeretetteljes viszonyban maradnom mindenkivel.

Van olyan előadás amire az elmúlt évedből szívesen emlékszel vissza?

K.V.: Van persze, több is. Pár hete épp egy csodálatos diplomafilmet forgattunk, aminek én voltam a főszereplője. Hihetetlenül fantasztikus érzés volt, hogy míg a világ állt, addig nekem volt lehetőségem forgatni. Illetve két kertészkedés között Lengyel Ferenccel közösen csináltunk egy Rejtő estet is, a Petőfi Irodalmi Múzeum ( PIM) felkésére.

Gondoltál már arra, hogy hogyan hangolod össze az életed ezek után?

K.V.: Azt gondolom, hogy a szakma hatalmas változás előtt áll ( sőt ez már zajlik is) ezért eddig nem is gondolkozom ezen. Figyelek. Azt már korábban megbeszéltünk Péterrel, hogy mindenki gyakorolhatja a hivatását, ugyanakkor az tény, hogy mondtam már le színházi felkérést a Dr.Horker miatt, mert egyszerűen nem fér bele az időmbe. És úgy érzem, hogy ma már ez a vállalkozás felelősség azokért is, akiknek a Dr.Horker az elsődleges bevételi forrást jelenti. Másrészt nekem ma már az a legfontosabb, hogy a gyerekeimet mentális, anyagi és szellemi biztonságban tudhassam. Ehhez pedig az kell, hogy rugalmas tudjak maradni.

Kert. Természet.. Szenvedély - forrás : Nők lapja magazin

Nem rejted véka alá a véleményed, ha  közéleti kérdésekről van szó, gondolok itt a Marton ügyre vagy épp az SZFE modellváltásra. Kimondod, amit gondolsz, tetszik, akinek tetszik. Ez nagy bátorságra vall, ami miatt őszintén tisztellek. Ugyanakkor megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy soha féltél attól, hogy mondjuk emiatt hátrányba kerülsz azokkal szemben, akik nem nyilvánítanak ilyen élesen véleményt?

K.V.: Engem a gyávaság adta előnyök soha nem érdekeltek. Ugyanakkor az utóbbi időben már kerülöm az ilyen helyzeteket és igyekszem magamban tartani a véleményem, mert egyszerűen teljes feleslegesnek látom azt, hogy  megszólaljak. Látom, hogy a társadalom borzasztó állapotban van, nagy a frusztráció, a félelem és a kiszolgáltatottság. Az emberek egymást falják fel. Úgy érzem többet teszek azzal, ha elültetek egy fát , de végtelenül tisztelem azokat az embereket, akik beleállnak ezekbe a küzdelmekbe és hisznek abban, hogy meg tudják gyógyítani ez a társadalmat.

Mennyiben befolyásolta a karriered az, hogy egy ország ismert meg a Jóban Rosszban sorozat Ekler Laurájaként?

K.V.: Örömteli időszaka volt az életemnek. Profi stábbal dolgoztunk, sokat tanultam abban a néhány évben.

Mi volt a legemlékezetesebb színházi élményed, amire a mai napig emlékszel?

K.V.: A Kecskeméten töltött három évemben játszott összes szerepem és az Örkényben a NőNYUGAT-ot emelném ki, mint a legemlékezetesebb színházi élményem. Illetve minden Gólem Színházban játszott szerepem is ide tudnám sorolni.

Nőnyugat ( Örkény Színház ) - forrás : orkenyszínhaz.hu

Számodra mi volt a legnagyobb tanulsága az elmúlt egy évnek? Mit gondolsz, változtatott benned/ rajtad valamit az, hogy a világ bezárult és minden más lett, s mint fogalmaztál többé nem lesz ugyanolyan?

K.V.: Azt megtanultam, hogy minden ember sokkal többre képes, mint amennyit hisz magáról. Bennem talán annyi változás történt, hogy még mélyebben hiszek abban, hogy az ember szabadnak született és ebből nem szabad engedni. Számomra három féle érték létezik: a szeretet, a tudás és a szabadság. Az emberi kapcsolatok fontossága pedig megszázszorozódott.

Mit gondolsz, változni fog a világ, ha egyszer vége lesz a pandémiás állapotnak?

K.V.: Nagyon gyorsan és nagyon sok változás fog történni szerintem. Ez a járvány kicsit olyan, mint egy szikra , ami nagy tüzet okoz, egyénekben, társadalmakban és globálisan is. A java még hátra van...

Van valamiféle terved a jövőre nézve akár a színház, akár a Dr. Horkert terén?

K.V.: Annyi a tervem, hogy ahhoz 3 Viki kéne, napi 36 óra és egy 10 órás beszélgetés.

 Az interjúból idézni vagy azt teljes egészében felhasználni engedélyköteles!

képek : Blikk. Forbes magazin. Nők lapja

További tartalmakért  keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a  FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!

Facebook  II Instagram

"A karantén időszakot egy szinuszgörbén éltem, voltam nagyon mélyen és volt, hogy szárnyaltam." - Interjú Babicsek Bernáttal

 

Részlet az Egy szerethető nő című előadásból

Babicsek Bernát számára a Szeress most! című sorozat hozott országos ismertséget. A televíziózás mellett harmonika szólóval, vagy zenekarukkal ( Paddy and the Rats) járja az országot, illetve immáron húsz éve a színház világot jelentő deszkáin is találkozhat vele a nagyközönség.  A beszélgetésünk során mind a három területre kitértünk, de mesélt nekem arról is, hogy hogyan hatott rá a pandémia okozta válság.

 

Sokan a televíziós sorozatok által ismertek meg. Szerepeltél a Szeress most!-ban és a Barátok közt-ben is. Ezek az állomások mennyire voltak meghatározóak a te életedben?

Rendkívül meghatározó volt, ez hozott számomra országos ismertséget, amit bevallom kezdetben nehéz volt kezelni. Viszont egyszer, mikor már a Játékszínben dolgoztam egy próba szünetében a színészbüfében beszéltem arról, milyen fura számomra, hogy mindenütt megbámulnak az emberek. Erre az igazgatónk, Balázsovits Lajos egy könnyed mondattal megnyugtatott, miszerint: -„neked papírod van arról, hogy nézhetnek”. Lehet, hogy butaság, de ez tényleg megváltoztatta az akkori hozzáállásom, oly sok minden mellett ezt is köszönhetem neki.

A keritőnő című előadás olvasópróbája ( Turay Ida Színház)

A színház mellett aktívan foglalkozol a zenével is. Hogyan fér bele ez a két dolog az életedbe úgy, hogy az egyik se menjen a másik kárára?

Ahhoz, hogy a két tevékenységet össze tudjuk hangolni megfelelő egyeztetésre van szükség, mind a színházak, mind a koncertszervezők részéről. De az igaz, hogy egy bemutatóra vagy koncertre készülve a mindennapokban az kapja a hangsúlyosabb szerepet, amely határidő közeledik. Egy színházi próbaidőszakban nyilván kevesebb idő jut a zenére, ha pedig a zenekarral vagyunk aktívabbak, akár egy nagykoncert akár lemezfelvétel miatt, akkor a színház szorul háttérbe. A legnagyobb öröm viszont, ha mindkét oldalamat kamatoztathatom egy színházi feladatban és zenészként, színészként, zeneszerzőként is dolgozhatok egy személyben. Ilyenkor sokkal többet adhatok egy darab hangulatához, mert több szegmensből hathatok a nézők érzelmi világára, ilyen például a Turay Ida Színházban az Egy szerethető nő című előadás.

Ha arról kérdeznének, hogy mit jelent számodra a Turay Ida Színház, akkor mit válaszolnál röviden?

Örömmunka, jutalomjáték.

Fergeteges látogatás című előadás próbakép ( Turay Ida Színház)

Az előadóművészeti pályán túl volt, ami érdekel(t), aminek mondjuk nincs köze a művészethez?

Az első szakmám építész-technikus. Családi tradíciót követve kerültem erre a pályára és ha nem is sokáig, de édesapám vállalkozásában tevékenyen részt vettem. Később kanyarodtam csak a művészi pályára. De a mai napig magunk csinálunk mindent. Szeretek édesapámmal dolgozni, viszont itt megemlíteném a családunk többi tagját is, édesanyámat s a bátyámat, akik legalább annyira kiveszik a részüket a munkákból. Sőt mellettük én vagyok a lusta naplopó. Nagyon összetartó, támogató családba születhettem, amiért nem tudok elég hálás lenni. De, hogy a kérdésre is válaszoljak újdonságként az asztalosi feladatok keveredtek az életembe. Egy-egy szekrényt kellett megtervezni, kivitelezni, amit inkább megcsináltam magamnak…még nem dőltek össze!

Az Áldozatsegítő Központ erőszak elleni kampányának is az arca voltál, ami tulajdonképpen egy podcast sorozat volt. Miért tartottad fontosnak azt, hogy egy ilyen téma mellett, mint közszereplő te is kiállj?
Azt gondolom, ha ennek köszönhetően valaki egyáltalán felismeri, hogy probléma van az életében már megérte. Ha még segítséget is mer kérni még jobb, célt is értünk.

A Tabányi  Mihály díj átvétele

Az ott játszott darabjaid közül van olyan, ami különösen közel áll hozzád, vagy mindegyiket egyformán szereted?

Pontosabban erre úgy tudnék válaszolni, hogy az ott próbált darabok közül, ugyanis egyelőre a pandémiás helyzet miatt, csak magunknak készültünk elő több darabbal, de nagyon várjuk, hogy a közönség reakcióit is megtapasztalhassuk, ami az egervári nyári játékokon fog bekövetkezni. Mindegyik darab közel áll a szívemhez, mindegyik másért, de mivel a napjaimat a Fergeteges látogatás próbái töltik ki, e pillanatban ezt érzem a szívem csücskének. De az is igaz, hogy erre a szerepre hónapok óta készülök, ugyanis egy kisportolt selyemfiút kell megformálnom, amihez gyorsan megszabadultam 12 kilótól, és a nehezen megszerzett gyümölcs mindig édesebb. Az pedig hab a tortán, hogy csodálatos és alázatos kollégákkal dolgozhatok, akik közül, ha szemtelenség is kiemelni valakit, szerintem senki nem sértődik meg ha elárulom, hogy Pásztor Erzsivel próbálni életem egyik legnagyobb ajándéka. Hálás vagyok, hogy tanulhatok tőle!

Ha jól tudom több hangszeren is játszol, de valahogy ezek közül a harmonika kapta szerintem a leghangsúlyosabb szerepet az életedben. Van valami oka annak, hogy pont ezt a hangszert választottad?

Én úgy mondanám, hogy harmonikán játszom, egyebeken csak próbálkozom. Zenészként a legnagyobb elismerés számomra, hogy átvehettem a Tabányi Mihály díjat. Ezzel vált számomra világossá, hogy a szakma is elismer, ezúton is tiszteletem s köszönetem a kollégáknak!

Hogy viseled a mostani helyzetet, hogy se színház se koncertek? Mivel foglalod le magad?

A karantén időszakot egy szinuszgörbén éltem, voltam nagyon mélyen és volt, hogy szárnyaltam. Emellett sok olyan teendőt is el tudtam végezni, amire korábban nem volt időm. Valamint készülök egy olyan pop műsorral, amiben csak harmonikával szólaltatom meg a hangszereket egy looper segítségével. Szeretek olyan stílusokban kalandozni, amelyhez normális esetben nem gyakran társítanak harmonikát. De az, hogy elkezdtünk próbálni a színházban nagyon nagy könnyebbség, korábban észre sem vettem, hogy ennyire igénylem a „rendszert” az életemben. És nekem is, mint minden alkotó kollégámnak lételemem, hogy nap mint nap kamatoztathassuk a kreatív energiáinkat.

Fotó: Turay Ida Színház

Régi klasszikus új köntösben – Ivancsics Ilona és Színtársai Petőfi Sándor egyik legismertebb művét, a János vitézt állították színpadra

 

A János vitéz történetét szerintem mindenki ismeri, hiszen már általános iskolában is kötelező olvasmány. Bár tudom, kevés ember van, aki szívesen olvassa őket. A János vitézzel, emlékszem, én is küzdöttem, de azért elolvastam. Egyszer. Aztán soha többé. Később több színházban is „megküzdöttem” vele, - legutóbb talán két éve- , de eddig valahogy mindig úgy éreztem, hiányzik valami, amit viszont ebben a feldolgozásban megkaptam.

Az eredeti történtet modern köntösbe bújtatva, a Bagossy Brothers, a Nox és a Magna Cum Laude dallamaival fűszerezve egy olyan élmény volt számomra, ami után úgy hagytam el a színház termet, hogy bár vissza lehetne forgatni az időt, mert én még nézném tovább- tovább- és még tovább. Valami  olyan élményt vittem magammal haza, amit eddig még soha. És ez jó. Nyilvánvalóan vannak, akik úgy gondolják, a klasszikust meg kell hagyni annak, ami, de mivel a János vitéz eredetileg nem egy színpadra szánt mű, így nem gondolom, hogy a modernizálás következtében bármit vesztett volna az eszmei értékéből. Hiszen a történt, ami egy árva fiúról és az Ő Iluskájáról szólt az teljes mértékben megmaradt.

A darabot Janytik Csaba rendezte, ő is írta hozzá a szövegkönyvet is, emellett pedig a zenéket ő is válogatta a darabhoz. Csabát már többször láttam rendezni, és játszani is
- legutóbb a Skót mámor című darabban-,  de még így is okozott nekem nem kevés meglepetést. Én Csabában azt szeretem a legjobban, hogy a rendezései nem egyhangúak, hanem tele vannak élettel és látszik az, hogy ismeri a színészeit, jól felméri a képességeiket, a határaikat , azt  erősítve bennük, amiben jók.

Csaba a rendezés mellett egy kisebb szerepet is játszott a darabban, a francia királyt, aki lánya elrablását követően kétségbeesetten kért segítséget a magyar vitézektől. Bárhogy is nézzük, rendezni és játszani egyszerre nem kis teljesítmény, de Ő ezt is remekül megoldotta, nekem nagyon tetszett az, ahogy a szerephez nyúlt, még ha ez most nem is volt akkora volumenű.

A két főszerepet Jerger Balázs ( Jancsi)  és Pánics Lilla (Iluska) játszották. Balázst már korábban láttam prózai darabban, azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy egy zenés darabban is így megállja majd a helyét. Lillát azonban  most láttam először. Először egy törékeny és gyönyörű nőt láttam csak benne, de amikor elkezdett játszani azonnal megéreztem azt, hogy óriási erő van benne, nem mellesleg egy igazi gyémánt van a torkában.

Ők ketten fantasztikus páros, óriási az összhang kettőjük között és nem mellesleg megvan a kémia is. A csillogó szemekből, az egymásra figyelésükről, az apró mosolyokból, ami sugárzott belőlük, csak arra tudtam következtetni, hogy mindketten élvezettel, tiszta szívből játszanak.

Nagy Enikőt ( asszony, a II. boszit és a II. tündért) sokszor láttam már különböző karakterek bőrébe bújni, drámai és komikus darabokban egyaránt.  Enikőről nekem mindig az volt a benyomásom, hogy bármilyen kis szerepet is kapjon, abból mindig a legtöbbet hozza ki, ez most sem volt másképp. Az, amit a legjobban szeretek a benne, hogy annyira fesztelenül és felszabadultan tud létezni a színpadon, hogy egyszerűen jó ránézni, mert nyugodtság árad belőle, közben meg annyira mélyen le tud ásni egy-egy szerepben, és láthatóan az sem esik nehezére, ha gyorsan kell váltani a szerep között. Emellett rendkívül alázatos és tehetséges is, ami azért nem elhanyagoltható tényező.

Garami Mónika ( Iluska mostohája, az III. boszit és az I. tündért). A szerepei közül talán a Tündért tudnám külön kiemelni, mert bár nagyon  apró szerep, de szórakoztató és nevetni pedig jó. Nekem nagyon tetszett az a komikusság, ami Mónika játékát jellemezte, nem mellesleg pedig remek hangja is van na. Egyszerűen sütött róla az, hogy milyen élvezettel játszik, hogy mennyire szereti a szerepet, szó szerint lubickolt benne. Nekem végig az volt a benyomásom róla, hogy egy nagyon üdítő személyiség, akiből árad a jókedv.

Nemcsók Nórát ( francia királylány, I. boszi, I. tündér) egyszer láttam egy nagyon apró szerepben, amiből sok mindent nem tudtam sajnos levonni. A János vitézben a francia királylány szerepében azt azért csak sikerült megtudnom, hogy milyen csodás hangja van és hogy mennyire sokszínű eszköztárral rendelkezik, ha egy szerep megformálásáról van szó. Nekem nagyon tetszett az, hogy az általa játszott karakterekben volt egyfajta vagányság, ami még árnyaltabbá, színesebbé tette az alakítását.

Pintér Gáborról ( gazda, szakács, öreg halász) már elsőre az volt a benyomásom, hogy egy nagyon-nagyon szerethető színész és egyáltalán nem kellett csalódnom a megérzésemben. A szerepeiben nagyon- nagyon jó volt, élvezet volt nézni azt, ahogy átszellemül a színpadon, minden porcikájával az adott szerepre koncentrálva.

Végül, de nem utolsó sorban pedig arról az négy fiúról szeretnék írni röviden, akik biztosan a fiatal női nézők szívébe lopják be magukat.( én előre szólok...)

Hajnal János, Király Adrián, Budai Márton és Papp Csaba.
Ők játszották a zsiványokat, a matrózokat és az Óriásokat. - Papp Csaba pedig emellett még az egyik tündér fiú szerepét is megkapta, illetve rendezőasszisztensként Ő volt Janytik Csaba jobb keze is-.  Bár egyik sem volt óriási szerep, de azt hiszem a fiúk nagyon kitettek magukért. Öröm volt nézni a fiatalos lendületük, a karakteralkotásuk mélységeit és a tüzet a játékukban. Tele voltak élettel. Talán nem túlzás azt mondani, hogy egy egészen új lendületet adtak a darabnak. Jó volt látni a csillogó szemeket, az igazi jutalomjáték örömet.

Összegében, mint látjátok, engem levettek a lábukról, de nem csak engem, hanem összeségében szerintem mindenkit, aki ott ült a nézőtéren.

183 színházmentes  nap után úgy érzem újra kaptam egy kis levegőt, igazi színházi levegőt. Egy szó, mint száz, mindenkinek ajánlom ezt a darabot, fiatalnak, középkorúnak, idősnek egyaránt. Ezt a János vitézt még az is szeretni fogja, aki küszködött Petőfivel, higgyetek nekem. Egy varázslat, amit Ivancsics Ilona és Színtársai alkottak. Bátran nézzétek meg, úgy tudom hamarosan lesz online is, illetve lesz egy szabadtéri bemutató is!

Ivancsics Ilonának és Marinkovics Zsófinak köszönöm a meghívást!
Csabák, Balázs, Lilla, Mónika, Enikő, Nóra, Gábor, János, Adrián, Márton nektek pedig köszönöm az élményt, csodálatos és nagyon tehetséges csapat vagytok! Illetve köszönettel tartozom a háttérstábnak is, akik nélkül nem lett volna előadás!

Az előadásról bővebb információ : ITT