A János vitéz történetét szerintem
mindenki ismeri, hiszen már általános iskolában is kötelező olvasmány. Bár tudom,
kevés ember van, aki szívesen olvassa őket. A János vitézzel, emlékszem, én is
küzdöttem, de azért elolvastam. Egyszer. Aztán soha többé. Később több
színházban is „megküzdöttem” vele, - legutóbb talán két éve- , de eddig
valahogy mindig úgy éreztem, hiányzik valami, amit viszont ebben a feldolgozásban
megkaptam.
Az eredeti történtet modern
köntösbe bújtatva, a Bagossy Brothers, a Nox és a Magna Cum Laude dallamaival
fűszerezve egy olyan élmény volt számomra, ami után úgy hagytam el a színház
termet, hogy bár vissza lehetne forgatni az időt, mert én még nézném tovább-
tovább- és még tovább. Valami olyan
élményt vittem magammal haza, amit eddig még soha. És ez jó. Nyilvánvalóan
vannak, akik úgy gondolják, a klasszikust meg kell hagyni annak, ami, de mivel
a János vitéz eredetileg nem egy színpadra szánt mű, így nem gondolom, hogy a
modernizálás következtében bármit vesztett volna az eszmei értékéből. Hiszen a
történt, ami egy árva fiúról és az Ő Iluskájáról szólt az teljes mértékben
megmaradt.
A darabot Janytik Csaba
rendezte, ő is írta hozzá a szövegkönyvet is, emellett pedig a zenéket ő is
válogatta a darabhoz. Csabát már többször láttam rendezni, és játszani is
- legutóbb a Skót mámor című darabban-, de még így is okozott nekem nem kevés meglepetést.
Én Csabában azt szeretem a legjobban, hogy a rendezései nem egyhangúak, hanem
tele vannak élettel és látszik az, hogy ismeri a színészeit, jól felméri a
képességeiket, a határaikat , azt
erősítve bennük, amiben jók.
Csaba a rendezés mellett egy kisebb
szerepet is játszott a darabban, a francia királyt, aki lánya elrablását
követően kétségbeesetten kért segítséget a magyar vitézektől. Bárhogy is
nézzük, rendezni és játszani egyszerre nem kis teljesítmény, de Ő ezt is
remekül megoldotta, nekem nagyon tetszett az, ahogy a szerephez nyúlt, még ha
ez most nem is volt akkora volumenű.
A két főszerepet Jerger
Balázs ( Jancsi) és Pánics Lilla
(Iluska) játszották. Balázst már korábban láttam prózai darabban, azt viszont álmomban sem gondoltam
volna, hogy egy zenés darabban is így megállja majd a helyét. Lillát azonban most láttam először. Először egy törékeny és
gyönyörű nőt láttam csak benne, de amikor elkezdett játszani azonnal megéreztem
azt, hogy óriási erő van benne, nem mellesleg egy igazi gyémánt van a torkában.
Ők ketten fantasztikus páros, óriási
az összhang kettőjük között és nem mellesleg megvan a kémia is. A csillogó
szemekből, az egymásra figyelésükről, az apró mosolyokból, ami sugárzott
belőlük, csak arra tudtam következtetni, hogy mindketten élvezettel, tiszta
szívből játszanak.
Garami Mónika ( Iluska
mostohája, az III. boszit és az I. tündért). A szerepei közül talán a Tündért
tudnám külön kiemelni, mert bár nagyon
apró szerep, de szórakoztató és nevetni pedig jó. Nekem nagyon tetszett
az a komikusság, ami Mónika játékát jellemezte, nem mellesleg pedig remek
hangja is van na. Egyszerűen sütött róla az, hogy milyen élvezettel játszik,
hogy mennyire szereti a szerepet, szó szerint lubickolt benne. Nekem végig az
volt a benyomásom róla, hogy egy nagyon üdítő személyiség, akiből árad a
jókedv.
Nemcsók Nórát ( francia
királylány, I. boszi, I. tündér) egyszer láttam egy nagyon apró szerepben,
amiből sok mindent nem tudtam sajnos levonni. A János vitézben a francia
királylány szerepében azt azért csak sikerült megtudnom, hogy milyen csodás
hangja van és hogy mennyire sokszínű eszköztárral rendelkezik, ha egy szerep
megformálásáról van szó. Nekem nagyon tetszett az, hogy az általa játszott
karakterekben volt egyfajta vagányság, ami még árnyaltabbá, színesebbé tette az
alakítását.
Pintér Gáborról ( gazda, szakács,
öreg halász) már elsőre az volt a benyomásom, hogy egy nagyon-nagyon szerethető
színész és egyáltalán nem kellett csalódnom a megérzésemben. A szerepeiben nagyon-
nagyon jó volt, élvezet volt nézni azt, ahogy átszellemül a színpadon, minden
porcikájával az adott szerepre koncentrálva.
Végül, de nem utolsó sorban pedig
arról az négy fiúról szeretnék írni röviden, akik biztosan a fiatal női nézők
szívébe lopják be magukat.( én előre szólok...)
Hajnal János, Király Adrián, Budai
Márton és Papp Csaba.
Ők játszották a zsiványokat, a matrózokat és az Óriásokat. - Papp Csaba
pedig emellett még az egyik tündér fiú szerepét is megkapta, illetve
rendezőasszisztensként Ő volt Janytik Csaba jobb keze is-. Bár egyik sem volt óriási szerep, de azt
hiszem a fiúk nagyon kitettek magukért. Öröm volt nézni a fiatalos lendületük,
a karakteralkotásuk mélységeit és a tüzet a játékukban. Tele voltak élettel.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy egy egészen új lendületet adtak a darabnak.
Jó volt látni a csillogó szemeket, az igazi jutalomjáték örömet.
Összegében, mint látjátok, engem
levettek a lábukról, de nem csak engem, hanem összeségében szerintem mindenkit,
aki ott ült a nézőtéren.
183 színházmentes nap után úgy érzem újra kaptam egy kis
levegőt, igazi színházi levegőt. Egy szó, mint száz, mindenkinek ajánlom ezt a
darabot, fiatalnak, középkorúnak, idősnek egyaránt. Ezt a János vitézt még az
is szeretni fogja, aki küszködött Petőfivel, higgyetek nekem. Egy varázslat,
amit Ivancsics Ilona és Színtársai alkottak. Bátran nézzétek meg, úgy tudom
hamarosan lesz online is, illetve lesz egy szabadtéri bemutató is!
Ivancsics
Ilonának és Marinkovics Zsófinak köszönöm a meghívást!
Csabák, Balázs, Lilla, Mónika, Enikő, Nóra, Gábor, János, Adrián, Márton nektek
pedig köszönöm az élményt, csodálatos és nagyon tehetséges csapat vagytok!
Illetve köszönettel tartozom a háttérstábnak is, akik nélkül nem lett volna
előadás!
Az előadásról bővebb információ :
ITT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése