2021. május 8., szombat

Régi klasszikus új köntösben – Ivancsics Ilona és Színtársai Petőfi Sándor egyik legismertebb művét, a János vitézt állították színpadra

 

A János vitéz történetét szerintem mindenki ismeri, hiszen már általános iskolában is kötelező olvasmány. Bár tudom, kevés ember van, aki szívesen olvassa őket. A János vitézzel, emlékszem, én is küzdöttem, de azért elolvastam. Egyszer. Aztán soha többé. Később több színházban is „megküzdöttem” vele, - legutóbb talán két éve- , de eddig valahogy mindig úgy éreztem, hiányzik valami, amit viszont ebben a feldolgozásban megkaptam.

Az eredeti történtet modern köntösbe bújtatva, a Bagossy Brothers, a Nox és a Magna Cum Laude dallamaival fűszerezve egy olyan élmény volt számomra, ami után úgy hagytam el a színház termet, hogy bár vissza lehetne forgatni az időt, mert én még nézném tovább- tovább- és még tovább. Valami  olyan élményt vittem magammal haza, amit eddig még soha. És ez jó. Nyilvánvalóan vannak, akik úgy gondolják, a klasszikust meg kell hagyni annak, ami, de mivel a János vitéz eredetileg nem egy színpadra szánt mű, így nem gondolom, hogy a modernizálás következtében bármit vesztett volna az eszmei értékéből. Hiszen a történt, ami egy árva fiúról és az Ő Iluskájáról szólt az teljes mértékben megmaradt.

A darabot Janytik Csaba rendezte, ő is írta hozzá a szövegkönyvet is, emellett pedig a zenéket ő is válogatta a darabhoz. Csabát már többször láttam rendezni, és játszani is
- legutóbb a Skót mámor című darabban-,  de még így is okozott nekem nem kevés meglepetést. Én Csabában azt szeretem a legjobban, hogy a rendezései nem egyhangúak, hanem tele vannak élettel és látszik az, hogy ismeri a színészeit, jól felméri a képességeiket, a határaikat , azt  erősítve bennük, amiben jók.

Csaba a rendezés mellett egy kisebb szerepet is játszott a darabban, a francia királyt, aki lánya elrablását követően kétségbeesetten kért segítséget a magyar vitézektől. Bárhogy is nézzük, rendezni és játszani egyszerre nem kis teljesítmény, de Ő ezt is remekül megoldotta, nekem nagyon tetszett az, ahogy a szerephez nyúlt, még ha ez most nem is volt akkora volumenű.

A két főszerepet Jerger Balázs ( Jancsi)  és Pánics Lilla (Iluska) játszották. Balázst már korábban láttam prózai darabban, azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy egy zenés darabban is így megállja majd a helyét. Lillát azonban  most láttam először. Először egy törékeny és gyönyörű nőt láttam csak benne, de amikor elkezdett játszani azonnal megéreztem azt, hogy óriási erő van benne, nem mellesleg egy igazi gyémánt van a torkában.

Ők ketten fantasztikus páros, óriási az összhang kettőjük között és nem mellesleg megvan a kémia is. A csillogó szemekből, az egymásra figyelésükről, az apró mosolyokból, ami sugárzott belőlük, csak arra tudtam következtetni, hogy mindketten élvezettel, tiszta szívből játszanak.


Nagy Enikő
t ( asszony, a II. boszit és a II. tündért) sokszor láttam már különböző karakterek bőrébe bújni, drámai és komikus darabokban egyaránt.  Enikőről nekem mindig az volt a benyomásom, hogy bármilyen kis szerepet is kapjon, abból mindig a legtöbbet hozza ki, ez most sem volt másképp. Az, amit a legjobban szeretek a benne, hogy annyira fesztelenül és felszabadultan tud létezni a színpadon, hogy egyszerűen jó ránézni, mert nyugodtság árad belőle, közben meg annyira mélyen le tud ásni egy-egy szerepben, és láthatóan az sem esik nehezére, ha gyorsan kell váltani a szerep között. Emellett rendkívül alázatos és tehetséges is, ami azért nem elhanyagoltható tényező.

Garami Mónika ( Iluska mostohája, az III. boszit és az I. tündért). A szerepei közül talán a Tündért tudnám külön kiemelni, mert bár nagyon  apró szerep, de szórakoztató és nevetni pedig jó. Nekem nagyon tetszett az a komikusság, ami Mónika játékát jellemezte, nem mellesleg pedig remek hangja is van na. Egyszerűen sütött róla az, hogy milyen élvezettel játszik, hogy mennyire szereti a szerepet, szó szerint lubickolt benne. Nekem végig az volt a benyomásom róla, hogy egy nagyon üdítő személyiség, akiből árad a jókedv.

Nemcsók Nórát ( francia királylány, I. boszi, I. tündér) egyszer láttam egy nagyon apró szerepben, amiből sok mindent nem tudtam sajnos levonni. A János vitézben a francia királylány szerepében azt azért csak sikerült megtudnom, hogy milyen csodás hangja van és hogy mennyire sokszínű eszköztárral rendelkezik, ha egy szerep megformálásáról van szó. Nekem nagyon tetszett az, hogy az általa játszott karakterekben volt egyfajta vagányság, ami még árnyaltabbá, színesebbé tette az alakítását.

Pintér Gáborról ( gazda, szakács, öreg halász) már elsőre az volt a benyomásom, hogy egy nagyon-nagyon szerethető színész és egyáltalán nem kellett csalódnom a megérzésemben. A szerepeiben nagyon- nagyon jó volt, élvezet volt nézni azt, ahogy átszellemül a színpadon, minden porcikájával az adott szerepre koncentrálva.

Végül, de nem utolsó sorban pedig arról az négy fiúról szeretnék írni röviden, akik biztosan a fiatal női nézők szívébe lopják be magukat.( én előre szólok...)

Hajnal János, Király Adrián, Budai Márton és Papp Csaba.
Ők játszották a zsiványokat, a matrózokat és az Óriásokat. - Papp Csaba pedig emellett még az egyik tündér fiú szerepét is megkapta, illetve rendezőasszisztensként Ő volt Janytik Csaba jobb keze is-.  Bár egyik sem volt óriási szerep, de azt hiszem a fiúk nagyon kitettek magukért. Öröm volt nézni a fiatalos lendületük, a karakteralkotásuk mélységeit és a tüzet a játékukban. Tele voltak élettel. Talán nem túlzás azt mondani, hogy egy egészen új lendületet adtak a darabnak. Jó volt látni a csillogó szemeket, az igazi jutalomjáték örömet.

Összegében, mint látjátok, engem levettek a lábukról, de nem csak engem, hanem összeségében szerintem mindenkit, aki ott ült a nézőtéren.

183 színházmentes  nap után úgy érzem újra kaptam egy kis levegőt, igazi színházi levegőt. Egy szó, mint száz, mindenkinek ajánlom ezt a darabot, fiatalnak, középkorúnak, idősnek egyaránt. Ezt a János vitézt még az is szeretni fogja, aki küszködött Petőfivel, higgyetek nekem. Egy varázslat, amit Ivancsics Ilona és Színtársai alkottak. Bátran nézzétek meg, úgy tudom hamarosan lesz online is, illetve lesz egy szabadtéri bemutató is!



Ivancsics Ilonának és Marinkovics Zsófinak köszönöm a meghívást!
Csabák, Balázs, Lilla, Mónika, Enikő, Nóra, Gábor, János, Adrián, Márton nektek pedig köszönöm az élményt, csodálatos és nagyon tehetséges csapat vagytok! Illetve köszönettel tartozom a háttérstábnak is, akik nélkül nem lett volna előadás!

Az előadásról bővebb információ : ITT


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy kislány élete a ’80-as évekbeli Magyarországon – Ajánló a Vera című előadáshoz

  A kis játszóhelyek, így a Thália Színház Arizóna Stúdiója is lehetőséget ad arra, hogy a közönséget és a színészeket a szó szoros és átvit...