Eric Assous Mesterhármas című darabját mutatta be a nemrég megalakult Art-Színtér

 

  A sok online átélt színházi élmény után igazán lélekmelengető érzés volt újra  a nézőtéren ülni. Már szinte el is felejtettem milyen érzés az, ha valamit nem lehet megállítani, visszatekerni és utána megunásig újra ás újra visszanézni. Ugyanakkor így legalább visszakaphattam a megismételhetetlenség varázsát, ami már annyira hiányzott.

Az Art-Színtér ez egy frissen, a pandémia alatt létrejött ügynökség,  az alapítók – Fekete Mária és Ernhaft Attila – célja pedig a színházi kultúra minél szélesebb körű népszerűsítése, akár olyan településeken is, ahol az embereknek nincs lehetőségük kőszínházi előadásokat nézni. Az előadásaik egy részét a Bethlen Téri Színházban játsszák – itt voltam én is, de lesznek előadások Kapcsolcson, a Művészetek Völgyében, illetve az Eötvös 10 Kulturális házban is, szóval érdemes résen lenni és követni őket a közösségi média platformjaikon (Instagram, illetve Facebook fiókjuk is van – az utóbbi nyilván sokkal informálisabb, mint előbbi inkább szórakoztató jellegű).

Nekem még premier előtt volt szerencsém ellátogatni a Mesterhármas című előadás felvételére, ami egyébként hatalmas élmény, egész más, mint amikor van közönség is, de ez azt hiszem lényegtelen, ha a beszámoló további tartalmát is figyelembe veszem.

A darabot úgy tudnám leginkább jellemezni, mint egy a hétköznapi életből kiragadott életkép, mikor is a férj és a feleség leülnek beszélgetni, igaz a megcsalásról ilyenkor ritkán beszélünk. A Mesterhármasban viszont alighanem ez történik meg : Jeanne ( Marjai Virág) és Maxime (Jakab Csaba) egy este felvetik ezt a témát egymás között. A férfi 12 futókalandot, a nő egyetlen egyet vall be, de az majd kilenc hónapig tartott. Az, hogy az őszinteség kockázatos, azt eddig is tudtuk, de hogy mennyire, azzal viszont jóval kevesebbet tudunk. Jeanne és Maxime esetében vádaskodást. Hosszú órákon át tartó vallatás veszi kezdetét, a férfi nevet akar hallani, a nő hallgat. A fő gyanúsított pedig nem más, mint a szomszéd férfi, Claude (Ozsgyányi Mihály), aki nem csak szemtelenül jóképű, de közös barátjuk is. Azon a végzetes estén azonban nem csupán egy név, hanem egy régóta rejtegetett titok is felszínre tört.

A darabban játszó három színészt olyan volt nézni, mint mikor az ember a kedvenc könyvét olvasná, és az utolsó oldalnál már szeretne megállni, hogy „ ne, még ne legyen vége”. Egyszerűen jó volt nézni, ahogy egyfajta szeretetburkot építenek egymás között, amiből a közönség soraiban ülők is bőven kaphattak. Szeretetből, nevetésből és könnyekből nem volt hiány, az biztos.

A rendező, Halasi Imre egy letisztult, belső szobát ábrázoló színpadképet álmodott meg, ahol maga a történet zajlik. A színészek is viszonylag kevés alkalommal öltöznek át, talán kétszer, ha jól számoltam. A hangsúly egyértelműen a színészi játékra helyeződik. Az én meglátásom szerint Halasi Imrének , három külön- külön is nagyon erős, karakteres színészt sikerült összeválogatnia, akik nem csak egyénileg alakítottak zseniálisan, de a remek összhangnak és a köztük lévő kémiának köszönhetően az összes közös jelenetben is nagyon jól tudtak együttműködni.

Jakab Csabát ezelőtt nem ismertem személyesen, de a szinkronszerepei miatt a hangja nagyon ismerősen csengett az első pillanattól fogva. Maxim szerepében egy féltékeny férfit alakít, aki bár próbálja tagadni, de az indulatai könnyen elragadják. Szerintem ez nem egy egyszerű szerep, hiszen rengeteg indulat és elfojtott agresszió van ebben a karakterben, amit meglátásom szerint nem olyan egyszerű a színpadon megjeleníteni ( de mivel nem vagyok színész nem tudom, csak sejtem). Nekem az rendkívül tetszett Csaba játékában, hogy lazán kezelte a helyzetet és láthatóan görcsösség nélkül vette az összes rá háruló  akadályt, mint akinek a kisujjában van a szakma.

Ami Marjai Virágot és Ozsgyáni Mihályt illeti, őket az elmúlt években kisebb-nagyobb kihagyásokkal több darabban is láttam, drámai és komikus szerepekben egyaránt. Virágot viszont sírni még sose láttam színpadon. Csak most először. Úgy, hogy én is rendesen küszködtem a saját könnyeimmel, annyira sikeresen beleéltem magam az alakításába.

Virág Jeannet játssza, aki beleszeret a szomszédjukba, aki egyben a közös barátjuk is a férjével. Hát mit ne mondjak, ez sem egy túl hálás szerep, ám annál több árnyalat és érzelemben van ebben a nőben, amit Virág olyan jól fogott meg, hogy szerintem nem csak én ültem úgy végig a 80 percet, mint aki egy más világba került volna. Hihetetlen, hogy mennyire hatásos lehet egy tiszta, nem hivalkodó, minden allűrtől mentes játék is, amikor valaki nem a színpad feletti uralomra vágyik, csupán játszani szeretne. Nekem az, ahogy Virág az érzelmivel bánt a színpadon az maga volt a varázslat. Tele élettel, tele színekkel. Közben meg hol sírni, hol nevetni támadt kedvem, ahogy őt néztem.

Misit legutóbb az Elnémulás című darabban láttam, így az emlékeim még elég frissek. Misi szerepe, Claude a szerető, aki a legjobb barátja feleségét szeretni, s akinek a legjobb barátja elszerette a párját. Micsoda szerencsétlen egybeesés, ugyebár. Ugyanakkor ez a szerep az, amelyik egyben a legnagyobb változáson megy keresztül. Misi színpadi jelenlétében mindig is a sokszínűsége fogott meg, az, ahogy könnyedén és gyorsan vált az érzelmek skáláján, hogy egyik percben maga a tűz a másikban meg víz, ami eloltja a lángokat.

Ami a szélesebb közönség előtti premiert illeti, az majd június 7.-én lesz megtartva a Bethlen Téri Színházban, ami egy csuda hely, szóval aki nem járt még ott annak meleg szívvel ajánlom. A kezdés 19.00-től lesz, a darab 80 perces, de, mint mondtam, én még szívesen néztem volna tovább.

A Mesterhármast  olyan embereknek ajánlom, akik szeretik az elgondolkodtató, tartalommal bíró, a valóságra reflektáló darabokat. Én azt mondanám, hogy 18 év felett inkább, de tudom, hogy van olyan érett fiatal, aki értené a darab üzenetét. Ami engem illet, nekem tényleg hatalmas élmény volt ott lenni a zártkörű felvételen és  nagyon élveztem, hogy ennyire jó közegben, ilyen tehetséges művészeket látni újra a színpadon.

A premieren én is ott leszek, tessék jönni!

A kritika nem a színház megbízásából készült, ugyanakkor a szabály erre is ugyanúgy érvényes, miszerint : A SZÖVEGBŐL IDÉZNI VAGY AZT TELJES EGÉSZÉBEN FELHASZNÁLNI ENGEDÉLYKÖTELES!

Fekete Mária és Ernhaft Attilának nagyon köszönöm, hogy létrehozták ezt az új ügynökséget, mert csuda, amit csinálnak és ígérem, nem fogom szem elől téveszteni a munkájukat.

Halasi Imrének, Majláth Dórának , Marjai Virágnak, Ozsgyáni Misinek Jakab Csabának pedig köszönöm ezt a csuda élményt, amit a színpadra varázsoltak!

Képek : Art Színtér

További tartalmakért  keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a  FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!

Facebook  II Instagram

2021.05.22

Gőgh Brigitta