Interjú Benkő Péter színművésszel, a Turay Ida Színház örökös tagjával

 Benkő Péter a Vers Józsefvárosból forgatása közben

Benkő Péter kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, a Turay Ida Színház örökös tagja, akiről nem túlzás azt állítani, hogy a színjátszás egyik legendás alakja, aki számos szerep remek megformálásával szerzett örömet a közönségnek. Gyerekkorát nagyszüleinél, egy Nógrád megyei faluban töltötte, ami elmondása szerint az egész életét meghatározta.

Közismert, hogy az Édesapja, Benkő Gyula a legnagyobb színművészek egyike volt, aki rengeteg fantasztikus alakítással örvendeztette meg a nagyérdeműt. Önt ez mennyire befolyásolta a pályaválasztásában? Érezte valaha ezt hátránynak?

Édesapám nagyszerű ember és fantasztikus színész volt, akit nagyon sokan szerettek, ezért soha nem éreztem úgy, hogy hátráltatott volna az, hogy Ő az édesapám. Nem tiltott ettől a pályától, de nem is terelt tudatosan ebbe az irányba, hanem inkább rám hagyta a döntést, a választást. Az én utam a színészet felé nem volt zökkenőmentes: a főiskolán első év után kértem egy év halasztást, amikor is egy tengerjáró hajón nappalos fedélzeti matrózként dolgoztam. Sok helyen jártam ekkor, mint például Szíria, Port Side, Alexandria, Törökország és a Görög- szigetek, ide szállítottunk árut.

 

Főiskolás korában megkapta A koppányi aga testamentumában Babocsai László szerepét. Hogyan emlékszik vissza, milyen érzés volt ilyen fiatalon egy nagyszabású produkció részesévé válni?

Ez az egy éves halasztásom után történt, éppen csak visszaültem az iskolapadba, mikor a volt öttusa edzőm Pintér Tamás által kerültem be a produkcióba, aki akkor már profi kaszkadőrként toborzott embereket. Engem is ő ajánlott be a filmbe. A próbafelvételek után két héttel felhívtak, hogy megkaptam a szerepet. Számomra ez óriási megtiszteltetetés volt és ezért a mai napig nagyon hálás vagyok, hogy ez megadathatott nekem az életem során.

A színházi adattárban regisztrált bemutatóinak a száma 174. Ez akárhogy nézzük, rengeteg.  Volt köztük olyan szerep, amire mai napig szívesen emlékszik vissza?

Voltak évek, amikor a színpadnak szenteltem az életem.  Szinte nem volt olyan nap, amikor ne játszottam volna. Nekem a színház jelentette a mindent. Több emlékezetes szerep is van, de ami így rögtön eszembe jut az a Bánk bán című előadásban Ottó.  Ez volt életem első olyan előadása, ahol nem pozitív karaktert kellett játszanom. De nagyon szerettem a Turay Ida Színházban Lőrinc barát szerepét is a Rómeó és Júlia előadásban,  illetve szintén itt mutattuk be még 2018-ban a Love Storyt, amit Bozsó Péter rendezett, és szerencsére remek kollégákkal dolgozhattam együtt.

Love story előadáskép / fotó : Hurta Hajnalka

Játszott a Soproni Petőfi Színházban, 2001-óta pedig a Turay Ida Színház művésze, sőt mi több, már örökös tagja is. Miért hagyta ott Sopront és miért pont a Turay mellett döntött?

Mikor én Sopronba szerződtem, akkor Mikó István volt az igazgató, akivel nagyon jó kapcsolatom volt és van a mai napig is. Majd jött egy váltás és Mikó Istvánt két másik igazgató is követte. Akkor, 2001-ben hívott Darvasi Ilona a Turay Ida Színházhoz. Aztán amikor 2007-ben ő lett a soproni színház igazgatója, visszamentem, s amikor 2012-ben ő is eljött onnan, nem volt kérdés, hogy vele tartsak. Most már 20 éve, hogy együtt dolgozunk. Nagyon tisztelem, mert nagyszerű ember és rendkívül precíz,  pontosan tudja azt, hogy mit akar és azt véghez is viszi. A Turay akkor még utazószínházként működött ami talán az első magánszínház volt. Nekem pedig nagyon tetszett az, hogy új kihívásokkal találkoztam és azóta is nagyon jól érzem magam ebben a színházban.

Mi az, amire a legbüszkébb?

A legbüszkébb akkor vagyok, amikor azt látom, hogy a játékommal hatni tudok a közönségre. Azt hiszem, ezekért a pillanatokért érdemes élni.

Hogyan élte meg azt, mikor megtudta, hogy a Jászai Mari-díj mellett az Érdemes művész címet is megítéltek az Ön számára?

Óriási megtiszteltetésnek éreztem akkor is és most is azt, hogy a szakma és a közönség ennyire tisztel és szeret engem.

Benkő Péter fiatalként / forrás : OMSZI

Szokott nézőként is színházba járni?

Manapság már nem igazán, régen elég sokat. Azt hiszem öreg vagyok már ahhoz, hogy ezeket a mai, modern felfogású színházi darabokat megértsem. Én még nem ebben nőttem fel, tőlem nagyon távol áll az alternatív színházcsinálás.

Úgy tűnik számomra, hogy nagyon aktívan éli az életét, több darabban is játszik, illetve részt vett a Turay Ida Színház nyári Egervári Várkastélyban tartott programsorozatában is. Hogy bírja ezt a nagy sürgés-forgást?

Ahogy öregszem, egyre nehezebben. A feleségem harminc évvel fiatalabb, ő tart ennyire jó formában
(szerk.: nevet), de a viccet félretéve, Ő az, aki pontosan tudja a határaim és nem engedi azt, hogy túlvállaljam magam, mert én bizony a mai napig hajlamos vagyok mindenre igent mondani...

Na,de Államtitkár úr! előadáskép  / fotó : Boda Gábor

Meg szokták ismerni Önt az emberek az utcán? Nehéz kezelni a szakmájával együtt járó ismertséget?

Sokszor szoktak civilben megszólítani, hiszen egy kis faluban lakom, ahol mindenki ismer mindenkit, de mikor Budapesten vagyok akkor is sokan odajönnek hozzám. Sokat beszélgetünk, sokszor teljesen átlagos dolgokról, máskor a színházról kérdeznek, de nekem ez nem nehézség, inkább öröm a felém áradó szeretet miatt.

 A rengeteg  jövés-menés között szokott kikapcsolódni a hétköznapokban?

Nekem a természet és a lovaim jelentik a kikapcsolódást. A tanyán, ahol lakom rengeteg teendő van. Én úgy érzem, hogy életem során már bőven kiutaztam magam, ilyesféle kikapcsolódásra nem vágyom. Ha mégis, akkor a barátomnak nem messze van egy tava, oda járunk ki a feleségemmel.

Interjú Borbély Krisztinával, a Turay Ida Színház koreográfusával

 

Folytatódik a Turay Ida Színházzal közös projektünk, amiben a színház művészei és háttérdolgozói életébe nyerhettek betekintést. Az interjúalanyom ezúttal Borbély Krisztina volt, aki már 17 éve dolgozik a Turay Ida Színház koreográfuskaként, illetve játszik gyerekelőadásokban és kisebb szerepekben felnőtt darabokban is. Krisztivel egy élmény volt beszélgetni, hiszen személyében egy nagyon nyitott, kedves és végtelen alázatos embert ismerhettem meg, aki láthatóan oda van a színházért és bizony 17 év után is láttam a szemében azt a bizonyos tüzet, mikor a munkájáról kérdeztem....

Emlékszel arra, hogy mi volt a legelső színházi emléked?

A Rock Színház Légy jó mindhalálig musicalje jutott így elsőre az eszembe, de ha többet gondolkoznék biztos lenne korábbi emlék is.

Mikor határoztad el azt, hogy ezt a hivatást fogod választani?

Általános iskolás koromban fedezte fel a magyar tanárom, hogy ügyesen mondok verseket és arra biztatott, hogy induljak el versenyeken. Mellette a tánc volt a legnagyobb szenvedélyem 6 éves korom óta. Novák Zsuzsanna tanárnő segített elsajátítani az alapokat, és lestem minden mozdulatát. Adta magát a helyzet, hogy olyan gimnáziumba menjek továbbtanulni, ahol ezeket a képességeimet megfelelően tudom kamatoztatni. A Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozata mellett döntöttem, ahová sikeresen fel is vettek. Felejthetetlen 4 év volt!!!  Közben Csondor Kata barátnőm révén az Arany10 Musical stúdióba is bekerültem, ahol egy nyári tábor keretein belül olyan nagy színészekkel volt szerencsém találkozni,és tanulni tőlük 14 évesen mint Hűvösvölgyi Ildikó, és Bencze Ilona, csak hogy néhány nevet említsek. A táborban Zubornyák Zoltán (nekünk csak Zubi) színművész csoportjába kerültem, ahol annyira jól éreztem magam, hogy véglegesen eldöntöttem, hogy a jövőm, és az "úticélom" a SZÍNHÁZ! A tábor végén Zubi odajött hozzám és azt mondta nekem, hogy mindenképp szeretné, ha az osztályába csatlakoznék, ha nekem is lenne hozzá kedvem.Természetesen boldogan mentem, minden héten szombaton, ahol a mesterség elsajátítása mellett örökre szóló barátságok köttettek.  A stúdióban és a gimnáziumban tanultak tökéletes kiegészítői voltak egymásnak. A VMG-ben prózai darabok kerültek előtérbe, míg az Arany10-ben lehetőségem adódott a zenés színházat is jobban megismerni. Érettségi után Zubornyák Zoltán színházigazgatóként bedobott a mélyvízbe és magával vitt Tatabányára a Jászai Mari Színházba. Mentorként, pót apaként állt mellettem. Lehetőséget kaptam kipróbálni magam színészként, rendezőasszisztensként, koreográfusként. Ő indított el a pályán, amiért örökre hálás leszek neki.

Hogy fogadta a családod a döntésed, támogattak vagy inkább ellenezték ezt?

Sajnos édesapám nagyon hamar elveszítettem, így nem tudom, hogy Ő mit reagált volna, de azt gondolom, hogy Ő is büszke lenne rám. Édesanyám engedte, hogy azt csináljam, amit szeretek, mert tudta, hogy a lázadó természetemből fakadóan, hiába tiltana, én akkor is véghez vinném a vágyam. Sajnos már Ő is csak odafentről őrzi lépteimet.  

Mesélsz kicsit arról, hogy pontosan mi egy koreográfus feladata?

Én a legtöbb esetben úgy dolgozom, hogy megkapom a szövegkönyvet a zenét és a rendező instrukcióit és otthon ezekre alapozva kitalálok egy alapot a koreográfiákhoz. Lerajzolom a térformákat, lépéskombinációkat "álmodok meg" amit aztán később úgy alakítok, hogy az adott színész mozgás kultúrájának megfeleljen. Fontos az is, hogy jól érezze magát a színész vagy táncos abban a mozdulatban amit csinál, hogy azonosulni tudjon a koreográfiákkal is, ne csak a szerepével. Egységet képezzen a próza és a mozgás. Harmóniában legyen a darabbal is és a színésszel is.

Pinokkió elődásfotó / forrás : Turay Ida Színház

Mit szeretsz a legjobban és mit a legkevésbé a szakmádban?

A legjobban a szakma sokszínűségét szeretem. Azt, hogy változatos műfajokban próbálhatom  ki magam, hogy lehet nagyokat álmodni, még akkor is ha nem feltétlen valósul meg mindig maximálisan. A  jelenlegi munkáimban azt szeretem a legjobban a Turay Ida Színházban, hogy teljes mértékben úgy érzem, hogy bíznak bennem, hagynak szárnyalni, így azt a sok kreatív energiát, ami bennem van azt tudom kamatoztatni-.  Amit a legkevésbé szeretek?  A legnehezebb kérdés. Ha igazán lenne ilyen azt hiszem, már váltottam volna. Ezt csak szerelemmel lehet és érdemes csinálni szerintem. 

Szerinted mi a legfontosabb tulajdonság, amivel egy koreográfusnak rendelkezni kell?

A szakmai tudás mellett fontos a pedagógiai érzék a kreativitás, a rugalmasság, a türelem is. A koreográfusnak tudnia kell azt, hogy kinek hogyan kell elérni a lelkéig, hogy a színészek, táncosok a legjobbat hozhassák ki i magukból. 

A vöröslámpás ház próbakép / forrás: Turay Ida Színház

17 éve vagy a Turay Ida Színház társulatának a tagja. Ez akárhogy nézzük rengeteg idő és hát az sem titok, hogy a te szakmádban sem megszokott az, hogy valaki ennyi ideig egy társulatnál maradjon. Mi az, ami mégis itt tart téged, ebben a színházban?

A CSAPAT!  Amikor én a Turayba kerültem, akkor egy fantasztikus csapat állt mellettem, akikkel hamar összecsiszolódtunk. Azóta ugyan változott az eredeti felállás, hiszen jöttek és mentek is el emberek, de ez a csapatszellem valahogy itt maradt. Ez egy családias hely, mindenki ismer mindenkit és ha baj van, akkor nem csak szakmailag, hanem magánemberként is számíthatunk egymásra. A régi keménymagból pár ember még ma is a társulat tagja, de a többiekkel is szoros baráti kapcsolatot ápolunk és igyekszünk, hogy a jelenlegi csapatban is kialakuljon ez a fajta családias érzés, hogy mi mindig, minden helyzetben számíthatunk egymásra.

Melyik előadás volt az eddigi pályád során a legemlékezetesebb és miért?

Ez nehéz kérdés és egyet nem is tudnék kiemelni. Az egyik a Balkán kobra, Sztárek Andrea rendezésében igazi örömmunka volt. A másik a Verebes István rendezte Hello Dolly! ami  óriási kihívás volt. Végül, de nem utolsó sorban a Bubamara című előadást mondanám, ami egy "hídépítő" cigány-magyar zenés játék. Kökényessy Ágival dolgozhattam együtt. Ez egy különleges előadás volt rengeteg felkészülést igényelt. 

A Hófehérke és a Hét törpe előadásfotó / forrás : Turay Ida Színház

A koreografálás mellett gyerekdarabokban, illetve kisebb szerepekben felnőtt darabokban is vállasz szerepet. Ez feltetette bennem azt a kérdést, hogy mégis melyiket érzed közelebb magadhoz, a színészetet vagy a koreográfus szakmát?

A színészet előbb volt része az életemnek, koreográfusként csak később kezdtem el tevékenykedni.  A Színművészeti Főiskolára egyszer jelentkeztem, de nem nyertem felvételt, utána már nem is próbálkoztam vele. Az akkor még Táncművészeti Főiskolán táncpedagógusként tanulhattam, akkor kezdett felerősödni bennem a  koreografálás utáni vágyakozás. Viszont egy ideje a koreografálás mellett már csak gyerekdarabokban vállaltam szerepet, ami egy tudatos döntés volt részemről, hiszen a lányom a színházban nőtt fel. Sokszor a hangfal mellett aludt, mindenhova vittük magukkal. A fiamnál már szerettem volna első sorban az édesanya lenni, amit csak úgy tehettem meg, ha kevesebb felnőtt darabban vállalok szerepet. 

Szent István misztériumjáték előadásfotó / forrás : Turay Ida Színház

Ha már a családról esett szó, említetted, hogy a lányod is ebben a közegben nőtt fel és most szintén erre a pályára készül. Hogy reagáltál erre, illetve milyen tanácsokat adtál neki ?

A nagylányom Borka az anyatejjel szívta magába a művészet szeretetét. Ő jelenleg tizennégy éves és a Szentesi – Horváth Mihály Gimnáziumban kezdi tanulmányait irodalmi-dráma-média szakon. Én támogatom őt mindenben, de arra bíztattam, hogy legyen legalább még egy szakma a kezében, hiszen manapság már majdnemhogy elengedhetetlen az, hogy az ember több lábon álljon.

Mivel kapcsolódsz ki szabadidőben?

Jelenleg a Csendtörő Alapítvánnyal töltöm a családom mellett a  ( bővebb információ: http://csendtoro.hu/) szabadidőmet, ami igazán lélekfoltozó kikapcsolódás is számomra. Fontosnak tartom a munkájukat! Szeretném, ha minél több emberrel megismertethetném őket, mert egy szolidárisabb társadalomért küzdenek. Megtiszteltetés, hogy művészeti területen csatlakozhatok hozzájuk több projektjükben is.

 

 

 

10+ 1 kérdés – Ballér Bianka

Fotó : Éder Éva

A 10+1 kérdés sorozatban színészeket kérdezek az első emlékükről, legemlékezetesebb bakijukról és sok más olyan dologról, amik mindig is érdekeltek minket, de sose volt lehetőségünk megkérdezni. Most azonban lehullik a lepel ezekről a sokszor elhallgatott kulisszatitkokról, hogy megismerhessünk kedvenceinket egy kicsit másik oldalról, a nézőtér túlfeléről is... Ezúttal Ballér Biankának tettem fel azt a bizonyos 10+1 kérdést...

Biankától korábban Szántó Balázs kérdezte :  „Szerinted mi a legfontosabb tulajdonsága egy színésznek? ”

Balázs kérdésére válaszolva:  A hétköznapokban jó embernek maradni. A színpadon: türelem, igény a gondolkodásra, tájékozottság ,nyitottság, alkotni vágyás.

1.Mi az első színházi emléked?

Ovis koromban Balatonlellén csináltuk a kiskakas gyémánt félkrajcárját bábelőadásként, és Egerben voltunk bábfesztiválon. Én voltam az öregasszony, nagyon élveztem és nagyon-nagyon hittem a bábomban, csupán ennyire emlékszem, de ez nagyon szép emlék nekem.

2.) Mikor határoztad el azt, hogy a színész szeretnél lenni?

Mint oly sokan, már kislányként ez volt a vágyam. Aztán gimis koromban már nem csak vágy volt, hanem határozott cél is.

3.) Mi volt a legjobb tanács, amit a pályafutásod alatt kaptál?

Mikor az egyetemre jártam, nagyon sokat tanulhattam a mestereinktől, mai napig sokszor eszembe jut egy-egy mondat, tanács, vagy csak javallás, ezért nagyon hálás vagyok. Például egyszer Zsámbéki Gábor osztályfőnököm egyik mesterségórán, egy roppant rossz jelenetünk után ezt mondta: "Bianka a maga energiái tartották életben a jelenetet", ez nekem akkor nagy bók volt, sokszor, amikor kevés az önbizalmam valamiért egy próbán, eszembe jut és meghozza a bátorságom

4.) Volt olyan szereped, ami lelkileg megviselt?

Az egyetemen próbáltuk a Fondor és szerelem című előadást, ami azért is viselt meg, mert nagyon talált az akkori élethelyzetemre az előadás és a szerep is. Szerencsére Zsótér Sándor, a rendezője az előadásnak, nagyon megértő volt velem. Mondjuk a legnagyobb segítség az volt, hogy jártam pszichológushoz. Más jellegű megviseltség ugyan, de sokszor akkor is nagyon rosszul érzem magam, ha mondjuk valamiért nem tudom megcsinálni, amit a rendező kér, vagy ha még nem tartok ott, ahol szeretném, hogy tartsak egy próbafolyamatban.

Black Comedy / Székesfehérvári Vörösmarty Színház/ fotó : Torma Sándor

5.) Volt olyan, hogy valami kizökkentett előadás közben, ha igen mi volt ez?

Székesfehérváron játszottuk Black Comedy című előadásunk, amiben van egy rész, ahol az egyik színész megránt egy telefonzsinórt, ami a lábamba volt akadva, és normális esetben én magamtól estem egyet, de valamiért ezen az estén jobban beleakasztottam a lábam, meg béna is voltam, mert valahogy nagyot estem és a fejem hirtelen belevertem a földbe. Én ezt ezer évnyi szünetnek éreztem, belül azon gondolkodtam, hogy vajon vérzik a fejem, mikor nézhetem meg lett-e púp, vagy hogy a nézők ebből vajon mit láthattak, meg hogy most akkor mi van?! s közben valószínűleg ezek csak másodpercek lehettek, mert ment tovább az előadás, mondtam tovább a szöveget és csak pár jelenettel később ért újra össze az agyam.

6.) Emlékszel még mi volt a legemlékezetesebb színházi bakid?

 Ez nem is annyira ilyen jópofa, vicces baki, de kínosnak elég kínos volt számomra, amikor a Régimódi történetet játszottuk Székesfehérváron és én rossz, korábbi szünetemben szaladtam ki pisilni, és akkor megszólal a "Sürgetővel SÜRGETŐVEL kérem Ballér Biankát a színpadra" és akkor összeszakad alattam a föld és belső égéssel rohanok a színpadra Lenkeként az imakönnyvel nagyanyámhoz, nagyapám halála után virrasztani.

Régimódi történet / Székesfehérvári Vörösmarty Színház / fotó : Torma Sándor

7.) Mivel foglalkoznál szìvesen a szìnészeten túl?

Az óvópedagógia mindig is érdekelt, nagyon szeretem a gyerekeket.

8.) Milyen érzés az, ha tudod, hogy a barátaid, szeretteid ott ülnek a nézőtéren?

Nagyon jó érzés. Egyrészt mert nagyon érdekel a véleményük, nem csak az én "színészi alakításomról", hanem, hogy az egész előadásról, mit gondolnak. Illetve jó érzés, hogy látják min dolgoztunk hónapokig

9.) Szerinted mi a szakmád legnagyobb nehézsége?

Nem tudom, mindenkinek más. Engem leginkább az zavar, hogy nehéz az időt beosztani, meg hogy olyan aránytalan, hogy vannak időszakok, amikor túlzsúfolt minden, néha meg semmi sincs. Meg talán, ez a túltelítettség a szakmában, ettől sokszor jelentéktelennek érzem magam.

Mikvé / Vörösmarty Színház / fotó : Torma Sándor

10.) És mi az, amiatt érdemes estéről-estére színpadra állni?

Talán amiatt -ami biztos közhely- de számomra tényleg így van, hogy adhatok valamit az embereknek, ha csak egy kis felszabadító, nevetésekkel teli 2órát, vagy valami elgondolkodtató dolgot, ami segít felismerni, esetleg közelebb hozni egy-egy problémát, vagy bármi ilyesmit, azt hiszem akkor érzem, hogy van értelme annak, amit csinálok

+1 kérdés : Kitől és mit kérdeznél?  László Lilitől szeretném megkérdeni, mikor láthatjuk újra színpadon és milyen érzés az anyaság?