2021. augusztus 15., vasárnap

Interjú Benkő Péter színművésszel, a Turay Ida Színház örökös tagjával

 Benkő Péter a Vers Józsefvárosból forgatása közben

Benkő Péter kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, a Turay Ida Színház örökös tagja, akiről nem túlzás azt állítani, hogy a színjátszás egyik legendás alakja, aki számos szerep remek megformálásával szerzett örömet a közönségnek. Gyerekkorát nagyszüleinél, egy Nógrád megyei faluban töltötte, ami elmondása szerint az egész életét meghatározta.

Közismert, hogy az Édesapja, Benkő Gyula a legnagyobb színművészek egyike volt, aki rengeteg fantasztikus alakítással örvendeztette meg a nagyérdeműt. Önt ez mennyire befolyásolta a pályaválasztásában? Érezte valaha ezt hátránynak?

Édesapám nagyszerű ember és fantasztikus színész volt, akit nagyon sokan szerettek, ezért soha nem éreztem úgy, hogy hátráltatott volna az, hogy Ő az édesapám. Nem tiltott ettől a pályától, de nem is terelt tudatosan ebbe az irányba, hanem inkább rám hagyta a döntést, a választást. Az én utam a színészet felé nem volt zökkenőmentes: a főiskolán első év után kértem egy év halasztást, amikor is egy tengerjáró hajón nappalos fedélzeti matrózként dolgoztam. Sok helyen jártam ekkor, mint például Szíria, Port Side, Alexandria, Törökország és a Görög- szigetek, ide szállítottunk árut.

 

Főiskolás korában megkapta A koppányi aga testamentumában Babocsai László szerepét. Hogyan emlékszik vissza, milyen érzés volt ilyen fiatalon egy nagyszabású produkció részesévé válni?

Ez az egy éves halasztásom után történt, éppen csak visszaültem az iskolapadba, mikor a volt öttusa edzőm Pintér Tamás által kerültem be a produkcióba, aki akkor már profi kaszkadőrként toborzott embereket. Engem is ő ajánlott be a filmbe. A próbafelvételek után két héttel felhívtak, hogy megkaptam a szerepet. Számomra ez óriási megtiszteltetetés volt és ezért a mai napig nagyon hálás vagyok, hogy ez megadathatott nekem az életem során.

A színházi adattárban regisztrált bemutatóinak a száma 174. Ez akárhogy nézzük, rengeteg.  Volt köztük olyan szerep, amire mai napig szívesen emlékszik vissza?

Voltak évek, amikor a színpadnak szenteltem az életem.  Szinte nem volt olyan nap, amikor ne játszottam volna. Nekem a színház jelentette a mindent. Több emlékezetes szerep is van, de ami így rögtön eszembe jut az a Bánk bán című előadásban Ottó.  Ez volt életem első olyan előadása, ahol nem pozitív karaktert kellett játszanom. De nagyon szerettem a Turay Ida Színházban Lőrinc barát szerepét is a Rómeó és Júlia előadásban,  illetve szintén itt mutattuk be még 2018-ban a Love Storyt, amit Bozsó Péter rendezett, és szerencsére remek kollégákkal dolgozhattam együtt.

Love story előadáskép / fotó : Hurta Hajnalka

Játszott a Soproni Petőfi Színházban, 2001-óta pedig a Turay Ida Színház művésze, sőt mi több, már örökös tagja is. Miért hagyta ott Sopront és miért pont a Turay mellett döntött?

Mikor én Sopronba szerződtem, akkor Mikó István volt az igazgató, akivel nagyon jó kapcsolatom volt és van a mai napig is. Majd jött egy váltás és Mikó Istvánt két másik igazgató is követte. Akkor, 2001-ben hívott Darvasi Ilona a Turay Ida Színházhoz. Aztán amikor 2007-ben ő lett a soproni színház igazgatója, visszamentem, s amikor 2012-ben ő is eljött onnan, nem volt kérdés, hogy vele tartsak. Most már 20 éve, hogy együtt dolgozunk. Nagyon tisztelem, mert nagyszerű ember és rendkívül precíz,  pontosan tudja azt, hogy mit akar és azt véghez is viszi. A Turay akkor még utazószínházként működött ami talán az első magánszínház volt. Nekem pedig nagyon tetszett az, hogy új kihívásokkal találkoztam és azóta is nagyon jól érzem magam ebben a színházban.

Mi az, amire a legbüszkébb?

A legbüszkébb akkor vagyok, amikor azt látom, hogy a játékommal hatni tudok a közönségre. Azt hiszem, ezekért a pillanatokért érdemes élni.

Hogyan élte meg azt, mikor megtudta, hogy a Jászai Mari-díj mellett az Érdemes művész címet is megítéltek az Ön számára?

Óriási megtiszteltetésnek éreztem akkor is és most is azt, hogy a szakma és a közönség ennyire tisztel és szeret engem.

Benkő Péter fiatalként / forrás : OMSZI

Szokott nézőként is színházba járni?

Manapság már nem igazán, régen elég sokat. Azt hiszem öreg vagyok már ahhoz, hogy ezeket a mai, modern felfogású színházi darabokat megértsem. Én még nem ebben nőttem fel, tőlem nagyon távol áll az alternatív színházcsinálás.

Úgy tűnik számomra, hogy nagyon aktívan éli az életét, több darabban is játszik, illetve részt vett a Turay Ida Színház nyári Egervári Várkastélyban tartott programsorozatában is. Hogy bírja ezt a nagy sürgés-forgást?

Ahogy öregszem, egyre nehezebben. A feleségem harminc évvel fiatalabb, ő tart ennyire jó formában
(szerk.: nevet), de a viccet félretéve, Ő az, aki pontosan tudja a határaim és nem engedi azt, hogy túlvállaljam
magam, mert én bizony a mai napig hajlamos vagyok mindenre igent mondani...

Na,de Államtitkár úr! előadáskép  / fotó : Boda Gábor

Meg szokták ismerni Önt az emberek az utcán? Nehéz kezelni a szakmájával együtt járó ismertséget?

Sokszor szoktak civilben megszólítani, hiszen egy kis faluban lakom, ahol mindenki ismer mindenkit, de mikor Budapesten vagyok akkor is sokan odajönnek hozzám. Sokat beszélgetünk, sokszor teljesen átlagos dolgokról, máskor a színházról kérdeznek, de nekem ez nem nehézség, inkább öröm a felém áradó szeretet miatt.

 A rengeteg  jövés-menés között szokott kikapcsolódni a hétköznapokban?

Nekem a természet és a lovaim jelentik a kikapcsolódást. A tanyán, ahol lakom rengeteg teendő van. Én úgy érzem, hogy életem során már bőven kiutaztam magam, ilyesféle kikapcsolódásra nem vágyom. Ha mégis, akkor a barátomnak nem messze van egy tava, oda járunk ki a feleségemmel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy kislány élete a ’80-as évekbeli Magyarországon – Ajánló a Vera című előadáshoz

  A kis játszóhelyek, így a Thália Színház Arizóna Stúdiója is lehetőséget ad arra, hogy a közönséget és a színészeket a szó szoros és átvit...