Nézőtéren innen és túl különkiadás – avagy ismerd meg a lányt a blog mögött

 

 

Sokan kérdezték, hogy nincs-e kedvem felfedni a lányt a blog mögött, ami azért is fura, mert sosem volt titok az, hogy ki van a sorok mögött. Épp ezért nem tudtam, hogy kezdjek neki. Aztán a napokban csináltam egy kérdéssort az egyik közösségi média felületen, ahol kérdezhettetek, és végül én ebből szemezgettem. Nyilván a túl személyeseket is kihagytam. Bármennyire meglepő is lesz a lány a blog mögött pont olyan, mint az olvasó, aki ezeket a sorokat olvassa. Semmivel nem több és nem is kevesebb, de ez szerintem a válaszokból hamar kiderül majd...  

Volt korábban is kötődésed színházhoz?

Nem mondanám, hogy olyan szoros kötődésem lett volna. Mondjuk azért az kicsit fura, hogy a gimnázium utolsó évéig színházi dramaturgnak készültem. Bár ez utóbbi nem volt tudatos, szerintem ez inkább a lázadásról szólt. A családomból mindenki civil szakmában dolgozik, így nyilván nekem is ezt az utat szánták. Így lettem a kettes matekom ellenére közgazdász, amit ma már egyáltalán nem bánom, de az egyetemi éveim alatt hamar világossá vált számomra, hogy az én utam kicsit másról (is) szól majd...

Hogyan kerültél kapcsolatba a színházzal?

Ez az a kérdés, ami sokakat érdekel, pedig nincs benne semmi extra. Összebarátkoztam egy színésznővel, aki magával rántott a színház világába. Mikor mondtam neki, hogy évek óta írok, rákérdezett, miért nem próbálok meg az előadásokról írni. Sokáig szörnyen nehezen ment, hogy őt, mint színésznőt lássam a darabokban, de idővel hozzászoktam. Aztán közben egyre több embert ismertem meg, míg a végén már arra eszméltem, hogy egy olyan világ részese vagyok, amiről álmodni sem mertem korábban. Igaz emiatt sokszor megkaptam már, hogy beképzeltté váltam meg hasonlók, de aki ismer az pontosan tudja, hogy a mai napig úgy gondolom, hogy ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna odafentről...

Melyik színházi ismertségedért vagy a leghálásabb?

Sok nagyon klassz színészt, rendezőt és egyéb színházi területen dolgozót ismerek, így nehéz kiemelni bárkit is. Ha mégis kellene nevet mondani, akkor Marjai Virág, Nagy Enikő, Perjési Hilda, Zsiga László, Dér Mária és H. Varga Tamás jut eszembe elsőre. Ők azok, akik nem csak a színpadon, hanem azon túl is bebizonyították, hogy fantasztikus emberek, óriási szívvel, és azt hiszem ez a legfontosabb az egészben...

Ki az, akire felnézel ebben a szakmában?

Melyik szakma? – itt ez a kérdés. Ha a kritikus vonal, akkor a szinhazkritkak.blog.hu és Iza színházban járt lenne, akiket kiemelnék. Őket nagyon szeretem olvasni. Mindketten civilek, de nagyon jól látják a színház világát.

Sose szerettél volna színésznő lenni?

Nem, biztos, hogy nem. Nincs szereplési vágyam, bár imádok beszélni, de ha több ember előtt kell megszólalni, akkor párázom. Mostanában kerestek meg produkciók, hogy statisztaként számítanak rám, de egyelőre még barátkozom a gondolattal... Én jobban szeretek a háttérbe maradni...

Ki a kedvenc magyar színészed/színésznőd?

Nincs ilyen. Azért nincs, mert attól, hogy valaki jó színész, de borzasztóan rossz ember... Az elmúlt években pedig már számtalan olyan emberben csalódtam, akire korábban felnéztem, de amikor találkoztam velük, akkor nagyon hamar kiábrándultam belőlük. Nekem fontosabb az, hogy ne egy magát felsőbb rendű lénynek érző valaki álljon velem szemben, mint hogy fantasztikus színész legyen valaki...

Melyik a kedvenc színdarabod?

Én, József Attila musical a Madách színházban, a Closer a Spirit színházban és azt hiszem ilyen még az Ópiumkeringő a Pesti Magyar Színházban. Ezek voltak életem legmeghatározóbb előadásai eddig.  Egyszerűen, mert mély nyomot hagytak és csodálatos emlékeket hagytak bennem.

Melyik volt a legborzasztóbb előadás, amit lattál?

Kevés ilyen van, de az Erkel Ferenc Hunyadi László operájának az első felvonását is alig bírtam végigülni. Ez már jó pár éve volt, de az emlék maradandó. De ilyen volt Madách színház Örökké fogd a kezem előadása, amit negyedóra után kapcsoltam ki és a Spirit Színház Öreg hölgye is, amin nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek inkább...

Kedvenc pesti/vidéki színház?

Nincs ilyen. Én lojális ember vagyok az élet minden területén, de színház téren jelenleg még/ már nincs kedvenc.

Ki az, akivel szeretnél meg interjút készíteni?

Hát van egy hosszú listám erről, de a korábbi csalódások miatt inkább úgy vagyok vele, hogy már nem akarok senkit kiemelni. Aki vállalja azzal nyilván nagyon szívesen, aki nem arra meg úgysem tudom ráerőltetni magam, bármennyire szeretnék is beszélni vele.... De annak viszont külön örülök, hogy ezek szerint vannak, akik olvassák a beszélgetéseket. Innen is köszönöm!

Melyik színésszel/ színésznővel szeretnél személyesen is találkozni?

Kicsit úgy érzem, hogy az emberek odavannak ezekért a kérdésekért. Én minden színházi ismertségemért hálás vagyok. Nyilván van, akit szívesen megismernék, de ez mindig két emberen múlik, hogy a másik fél mennyire nyitott rám..

Milyen érzés volt először találkozni egy-egy színésszel?

Eleinte nagyon feszengős volt az egész. Nehezen tudtam kifejezni magam előttük, meg nem bírtam megszólalni, de aztán ez idővel javult. Igaz még most is előfordul néha, hogy kicsit megilletendőm, de ez szerintem teljesen természetes.... És amúgy meg, a színészek is emberek...

Tényleg beképzeltek a színházi szakmában dolgozók?

Nem! Épp az ilyen és ehhez hasonló sztereotípiák megdöntése végett indítottam a színház civil szemmel interjúsorozatot. Régebben nekem is mondták, hogy a színészek pökhendinek, nem beszélgetnek civilekkel, lenézik őket, meg hasonlók, de ma már tudom, hogy nem lehet ennyire általánosítani. Az, hogy ki milyen ember az életben az nem azon múlik, hogy az illető mivel foglalkozik!

Milyen pozícióban dolgoznál szívesen, ha lehetne?

Gondolom a kérdés a színházra irányul. Eredetileg vendéglátásban dolgozom/tam, több budapesti szállodában is megfordultam már, de valahogy teljesen sosem találtam meg az önmagam egyik helyen sem. Számomra sokkal nagyobb és több sikerélményt adott a színházakkal közös partneri munka. Jelenleg művészeti igazgatási menedzsernek tanulok és szeretnék is ebben a szakmában elhelyezkedni. De ha mondjuk holnap azt mondaná valaki, hogy felvesz rendezőasszisztensnek és tegyük fel érdemleges pénzt kapok érte, akkor biztosan nem mondanék nemet arra sem. Nyitott vagyok az új dolgokra, s magára az életre is, azt hiszem ez az egyik legpozitívabb dolog, ha önmagam kellene jellemeznem. Benne van persze a pakliban, hogy a színház hobbi marad, de nekem már akkor is megérte, hisz sose a cél az ami a lényeges, hanem maga az út, amit bejárunk ahhoz, hogy elérjük azt.

Hubay Miklós : Elnémulás – kritika a Bartók Kamaraszínház online stream előadásáról

Mielőtt nekikezdenék a beszámolónak, előtte töredékesen be kell vallanom, hogy mióta a színházak ősszel bezártak, szinte egyáltalán nem néztem előadásokat. Ha mégis, akkor az akkora csalódás volt, hogy azonnal el is ment az egésztől a kedvem. Csak nagyon sokára jöttem rá arra, hogy a stream előadásokat arra is lehet(ne) használni, hogy olyan színházak előadásait nézzük, ahova nehézkes eljutnunk a békeidőkben. Így kezdtem kutatásba, s bár benne volt a pakliban az, hogy ha megtetszik egy előadás, akkor tilalom feloldása után a helyszínen élőben is megnézzem, ettől már nem tudtam és nem is akartam „megmenteni„ magam. És mit ad az ég, már az első online stream előadás után Dunaújváros fel is került a listámra ( annyira tudtam, hogy ez lesz...).

Miután megkaptam a linket fél 8 felé bekapcsoltam a laptopot és vártam.... A lelkem egy része erősen tiltakozott az ellen, hogy ezt „végigcsináljam”, de valahol belül volt egy hang, aki végül megakadályozta, hogy kikapcsoljam az egészet és inkább mást csináljak. És milyen jól tette! Az előadás pontban 8 órakor el is kezdődött. Őszintén szólva nagyon kevés olyan embert ismerek, akik úgy szeretik a mélyebb, gondolatébresztő drámai darabokat, mint amennyire én szeretem. Ezt az érzést viszont nehéz online átadni.... De nem lehetetlen és ezt a Bartók Béla Kamaraszínház szépen meg is mutatta...

Az elnémulás című darab, ami azt mutatja be, hogy milyen, ha eltűnik egy nyelv, egy identitás, egy etnikum, egy egész nép, úgy, ahogy van. A helyszín egy katonai sátor valahol a sivatagban, a szereplők egy nő, egy pap és egy férfi, aki a fogvatartó. A cél egy nyelv, egy kisebbségi etnikum kiirtása. A felszín alatt viszont egészen más dolgok is felszínre törtnek, mint az anyaság, az abortusz vagy éppen a Stockholm szindróma. Szerintem ez tipikusan az a darab, aki mindenkinek mást mesél, csak a felszín változatlan, a mögöttes tartalom értelmezése már emberfüggő.

A darabban 4 színész játszik, a nőt Kovács Vanda, a papot Ozsgyáni Mihály, a fogvatartó férfit  Géczi Zoltán, a látomásként megszületett gyereket pedig Lovas Emília jeleníti meg. A négy színészből kettőt láttam korábban is más színdarabokban, igaz egyiküket annyira régen, hogy már meg nem tudnám mondani miben és azt sem, hogy hogyan tetszett. Négy nagyszerű szerep, de itt mégis a női szerep az, amelyik a legeslegfontosabb gondolatokat közvetíti.

Éppen ezért kezdjük is  Kovács Vandával. Vanda szerepe egy nagyon erős, céltudatos, ugyanakkor végtelen sebezhető anya/női szerep, aki, mint nyelve utolsónak hitt hordozója az utolsó óráit tölti a fogságban, mielőtt kivégeznék. Kemény, ugyanakkor csodálatosan megindító szerep, ami a legnagyobb csodálkozásomra a képernyő túloldalán is tudott hatni. Talán ebben szerepe van annak is, hogy Vanda úgy tudott végigvezetni a játszott karaktere érzésein, mint ahogy eddig ezt soha nem tapasztaltam senki másnál, egyszerűen kézen fogta a nézőt és huss, a pokolba rántotta magával mindenféle átmenet nélkül. Idővel már nem tudtam nem rá figyelni. Én tényleg nagyon sok tehetséges színésznőt láttam már, és írtam is nem egyről, de még mindig vannak olyan csodák, apró kincsek ebbe a szakmában is, akik képesek meglepetést okozni. Vandával kapcsolatban azt éreztem, hogy annyira aprólékosan, olyan szépen építette fel ezt a nő szerepet, hogy a néző úgy érezhette, ott van mellette, ott ül abba a katonai sátorban és Ő is az életéért küzd. Kevés olyan színházi embert láttam, aki még is így tud hatni, a képernyőn keresztül is... És ha ez esetben ennyire tud hatni, akkor élőben ez még nagyobbat képes ütni.... – ezért is lesz muszáj egyszer élőben is látni...

A papot alakító Ozsgyáni Mihályt többször is láttam néhány pesti színházban és már akkor felfigyeltem arra, hogy Ő az a jelenség, akiről sugárzik az életigenlés. Még akkor is, ha rossz vagy gonosz karaktert, vagy esetleg halálra ítéltet játszik. A darabban most épp papot, aki bár segíteni szeretet volna nagyobb kárt okozott, mintha csak az eredeti tervét viszi véghez, megmentve egy nyelvet, de az embert magát nem. Hiszen az embereket nem lehet a haláltól megmenteni, bármennyire hiába való is az... Bár a pap csak néhány jelenet erejéig szerepelt, mégis furcsa, kettős érzéseket hagyott maga után. Nem akarom teljesen elspoilerezni a történetet, ezért nem árulok el mindent, de az biztos, hogy Misi ebben a szerepben is fantasztikus.

Géczi Zoltán szerepe volt a legnagyobb meglepetés a történetben, főleg mikor kiderült, hogy egy nyelvet beszél a fogvatartott nővel és még érzelmeket is táplál iránta. Igaz a beszéd szempontjából a három főszerep közül neki jutott a legkevesebb, de Ő szavak nélkül, sokszor csak egy-egy gesztussal is ugyanolyan jól érzékeltette a benne dúló vihart, mintha megszólalt volna. Igazság szerint a legfontosabb talán az ő általa alakított karakterben, az elitélt nő és a közte lévő (elfojtott) érzések felszínre kerülése volt. A Kovács Vanda  karakterével közös jeletekben épp egyszerre volt jelen az elfojtott vágy és az uralkodni akarás és ezért is volt annyi harag benne a papot alakitó Ozsgyáni Mihállyal szemben.

Lovas Emília szerepe egyfajta látomás, egy meg nem született lányról, az életről, ami egyik pillanatról a másikra eltűnt. Összesen egy rövid jelenetben lehetett jelen, de az az egy jelenet is fontos volt, hogy az őr és a nő kapcsolatának láncolatát megérhessük. És hát egy kis szerep is tud hálás lenni, még akkor is, ha az csak néhány mondat. Nekem minden esetre tetszett a látomás rész is és szerintem Emília ezt a kis szerepet is remekül megformálta.

És végül, de nem utolsó sorban szeretnék néhány gondolatot a darab rendezőjéről Őze Áronról is megosztani. Korábban még nem láttam a rendezését, csak hallottam róla. Nekem különösen tetszett a lecsupaszítót és a minimalista darabvezetés, ami minden modorosságot kizárva az érzésekre tette a fókuszt. A minimalizmus a díszletben és a jelmezekben is megmutatkozott, így a katonai sátron, két összetolt padon, egy asztalon és egy zsámolyon kívül más nem kapott túl nagy szerepet, a szereplők is végig ugyanabban az öltőzékben maradtak, s így a fókusz valójában teljes egészében színészeken maradt.

Tudom, hogy ez most egy hosszú elemzés lett, de olyan régen írtam, hogy elvittek az érzéseim. Fogalmam sincs, hogy lesz -e még ez a darab akár stream akár élő színpadi formában, de ha igen, akkor mindenképp ajánlom azoknak, akiket a mélyebb érzéseket megmozgató drámai darabok is érdekelnek.

Remélem a pandémia után most már tényleg tudok személyesen is nézni valamit... 

Hubay Miklósnak, Őze Áronnak, Kovács Vandának, Ozsgyáni Mihálynak, Géczi Zoltánnak, Lovas Emíliának és a Bartók Béla Kamaraszínház teljes csapatának pedig köszönöm ezt a csodálatos élményt! 

képek : Bartók Béla Kamaraszínház facebook oldala 

Színház civil szemmel - Kurkó J. Kristóffal beszélgettem

 

Még az ünnepek előtt kerestem meg Kristófot azzal, hogy szeretnék vele interjút készíteni, ám az elmúlt hetek kaotikussága miatt csak nemrég jutott egy szusszanásnyi időm arra, hogy végighallgassam az általa már régebben elküldött hanganyagot.

Amit szerintem jó tudni Kristófról, így előjáróban, hogy jelenleg a Turay Ida Színházban, illetve az Újszínházban lehet őt látni, amikor éppen nyitva vannak a színházak. 

Nekem az első benyomásom is rögtön az volt róla, hogy ő egy rendkívül szerény és közvetlen ember, ami egyébként hamar be is igazolódott, hiszen nem csak egy remek interjúpartnert, hanem egy csodálatos embert is megismerhettem a személyében. 

De azt hiszem nem az én nyekergésem miatt kattintottatok ide, hanem Kristóf miatt, így azt hiszem nem is húznám tovább a szót, lássuk inkább, hogy mit válaszolt Kristóf a kérdéseimre….

Ha jól tudom gyerekkorod Erdélyben töltötted, ami szerintem nagyon izgalmas. Esetleg mesélsz kicsit arról az időszakról?
Igen, ez valóban így van. Erdélyben, pontosabban Csíkszentdomokosan születtem, ami egy csodálatos vidék. A gyerekkorom erősen meghatározta az, hogy mind két tatámnak lovai voltak, így sosem unatkoztam, mindig volt valami kaland, gyermeki bolondság, amivel lekötöttem magam. Ami azt illeti, már gyerekként is rengeteg dolgot kipróbáltam a lovaglástól kezdve, a szénaboglyázáson át a lovak etetéséig. Szerettem azt, hogy sok sokféle élmény ért, ami a mai napig is meghatározó az életemben. Emellett még a hoki volt az, ami már akkor is lekötött, azt nagyon szerettem. Ez utóbbit azt hiszem még most is szívesen kipróbálnám. Az első hokibotom egy piros Hargita nevezetű bot volt, még erre is emlékszem.

Hogyan jött képbe nálad a színház? Mindig is ez érdekelt?
Már gyerekként is szerettem énekelni és nagy szerencsémre én egy olyan családban nőhettem fel, ahol dísznóvágáskor, ünnepekkor összegyűlt a család és akkor nagyon sokat énekeltünk együtt. Én már hatéves koromban különböző nótákat énekeltem. Nagypapámék meg irtó büszkék voltak rám, de színész sosem akartam lenni. Igazából ez az egész úgy indult, hogy elvégeztem a Dévai Nagy Kamilla által alapított Krónikás Zenedé-t, ezzel párhuzamosan végeztem el a Gór Nagy Mária Színitanodát is. Utána azonban civil munkám volt és őszintén szólva akkoriban egyáltalán nem éreztem úgy, hogy nekem igazán jól menne jól a színészet. Ez akkor változott meg, mikor egy darabba hívtak játszani, ami által annyi előadásom lett hirtelen, hogy kirúgtak a civil állasomból.  Ez utóbbit egyáltalán nem bánom, hisz ez vezetett oda, ahol most tartok…

 Ha színház akkor a próza vagy musical az, amit közelebb érzel magadhoz?
Számomra mindkettő kihívás, legyen szó bármilyen kicsi szerepről . Ha választani kéne se tudnám azt mondani, hogy a prózát vagy a musicalt szeretem jobban, mert mindkettőt közel érzem magamhoz.

Volt már olyan, hogy idősebb/ tapasztaltabb kollégától kértél tanácsot egy-egy karakter megformálása kapcsán?
A próbafolyamat alatt gyakran előfordul, hogy azoktól a kollégáktól, akivel jóban van az ember és akiben megbízik, attól tud/ mer segítséget kérni egy-egy karakter megformálását illetően, de javarészt olyan rendezőkkel dolgozhattam együtt eddigi pályafutásom során, akik nagyon sokat segítettek ebben. Én mondjuk szeretem magamban megalkotni a karaktert és akkor kérek tanácsot, ha valami nagyon nem megy, vagy, ha valamiben nagyon elakadok.

 Ha jól értesültem voltál kaszkadőr is, ami azért nem egy veszélytelen munka. Volt, hogy megsérültél?
Még a Gór Nagy Mária Színitanodában volt lehetőségem megismerkedni a mozgásszínházzal Gyöngyösi Tamás révén, akivel hihetetlen 10 évet dolgoztam is együtt utána. A mozgásszínház iránt érzett szeretetemből jött a kaszkadőrség iránti érdeklődésem is.  Körülbelül 2 évig dolgoztam kaszkadőrként, de épp az ezzel járó veszélyek miatt hagytam fel vele, és inkább a színházat választottam.

 Egy ideje már a Turay Ida Színházban játszol. Milyen a társulati élet, születtek már barátságok?
A társulati élet az én észrevételem szerint nagyon élénk, sok barátság született már, de azt hiszem ebben a szakmában egyébként is ez a természetes. Én személy szerint nagyon szeretem a társulatot, jó a tagja lenni. Sok számomra kedves kollégával játszhatom együtt és azt hiszem ez a bizalmi légkör, ami  kihatással van a darabokra is.

Turay Ida Színház - Na, de Államtitkár úr című előadás közben

Melyik a kedvenc szereped az ott játszott darabok közül?
Számomra nincs olyan, hogy kedvenc szerep, mindegyiket egyformán szeretem, kicsit és  nagyot is.  Ha mégis kellene valamit mondanom, amit nagyon szerettem akkor a Bubamara című darabot mondanám. Most jön egy új nagy szerelem a Vitéz lélek, amit, ha minden jól megy január 23-án tudunk bemutatni a Turay Ida Színházban.

Inkább a drámai vagy a komikus szerepek azok, amik kihívást jelentenek számodra?
Mindkettő kihívás. Vannak persze könnyebb és vannak nehezebb szerepek is. Sokan azt mondják, hogy a drámai szerepek nehezek, de szerintem sokkal nehezebb egy komikus szerepet jól eljátszani, mint egy drámait. Én mindkettőt nagyon szeretem, épp a benne lakozó kihívások miatt.

Ha színház akkor melyikben érzed jobban magad , inkább a kamaraszínház barátságos környezetében vagy egy kőszínház több száz nézője előtt?
Ez darabfüggő igazából. Egy kamaraszínházban például a néző és színész sokkal közelebb érzi magát egymáshoz, így azért könnyebb felvenni velük a kapcsolatot, ugyanakkor egy kőszínház nagyszínpadján több száz néző előtt létezni isteni dolog.

Mivel kapcsolódsz ki, ha nincs színház?
Ezzel a kérdéssel most kicsit újra a gyerekkoromba utazok vissza… 1993-ban a nagybátyám tanított meg fát faragni és azóta én kisebb-nagyobb kihagyásokkal faragok.  Nekem ez a kikapcsolódás. A másik dolog a futás a természetben. Ezek a dolgok teljesen ki tudnak kapcsolni akár egy nehéz próbafolyamat után is.

Van még honvágyad ? Szoktál hazajárni esetleg?
Igen, minden nyáron többször hazajárok, illetve az ünnepeket is mindig Erdélyben töltöm, hiszen a szüleim ott laknak. A testvéremmel külön szoktunk arra törekedni, hogy az ünnepeket legalább otthon töltsük. Honvágyam szokott lenni, főleg, mert ez a hely sokkal nyugodtabb, csendesebb, mint a folyton nyüzsgő, egy percre sem megálló főváros. A légkör is teljesen más, itt Erdélyben a lelassult világban sokkal könnyebb feltöltődni.

Hiszel a civil- színész kapcsolatok létjogosultságában?
Szerintem létezik ilyen, hisz minden kapcsolat két emberen múlik és ugyanúgy megvan a nehézsége egy civil-civil kapcsolatnak is. Itt nem a szakma számít, sokkal fontosabb a kémia, a két ember egymás iránt érzett tisztelete, az egymás iránti bizalom.

Ki az, akire a szakmában felnézel?
Nagyon sok ilyen ember van, főleg rendezők. Nekem a Zsurzs Kati volt a mesterség tanárom és például rá a mai napig nagyon felnézek, de ilyen a már korábban említett Gyöngyösi Tamás, akit a Gór Nagy Mária Színitanodában ismertem meg, ha színészkollégát kéne mondanom, akkor Mikó István lenne, de rajtuk kívül még nagyon-nagyon sok emberre felnézek tiszta szívemből.

Ha lenne egy kívánságod mi lenne az ?
Nekem általában mindig vannak céljaim, amiket el szoktam érni, ezért ez most nem könnyű. Ha lenne egy kívánságom az lenne, hogy elérjem a céljaim, amik a fejemben vannak.