10+ 1 kérdés – Ivanics Tamás

 

Fotó : Borovi Dániel

A 10+1 kérdés sorozatban színészeket kérdezek az első emlékükről, legemlékezetesebb bakijukról és sok más olyan dologról, amik mindig is érdekeltek minket, de sose volt lehetőségünk megkérdezni. Most azonban lehullik a lepel ezekről a sokszor elhallgatott kulisszatitkokról, hogy megismerhessünk kedvenceinket egy kicsit másik oldalról, a nézőtér túlfeléről is... Ezúttal Ivanics Tamásnak tettem fel azt a bizonyos 10+1 kérdést...

1. Mi az első színházi emléked?

7 éves voltam, mikor a szüleim elvittek Egerben egy Mágnás Miska előadásra. Ott történt a megfertőződés. Annyira belém égett az az este, hogy még a levegőben terjengő parfüm illatára is emlékszem, ezer közül is megismerném! Ott még nem biztos, hogy rögtön színész akartam lenni, de az tény, hogy a színház varázsát akkor éreztem meg először. Utána hetekig idéztem a darabból otthon anyukáméknak, titokban a dalokat is próbáltam énekelgetni a szobámban. És ez biztos nagyban befolyásolt a későbbiekben... A sors játéka, hogy nemrég, mikor Dunaújvárosban próbáltam, épp ott dolgozott egy másik produkcióban Dávid Zsuzsa, ennek a Mágnás Miska előadásnak a rendezője. Ráadásul közös apartmanba voltunk beosztva a szálláshelyen. Reggel rántotta készítés közben "lelepleztem magam" és megköszöntem neki a 28 évvel ezelőtti élményt, istenit beszélgettünk.

2.) Mikor határoztad el azt, hogy a színész leszel ?

Általános 8. utáni nyáron készült egy zenés játék, az Eger kis csillagai, amibe rengeteg gyerekszereplőt kerestek. Láttam a hirdetést újságban, tévében, és titkon nagyon vágytam rá, hogy belekerüljek, de gyáva voltam jelentkezni. Egyik volt évfolyamtársam azonban benne volt, akit elkísértem egy próbára. Bemutatkoztam a rendezőnek, Venczel Valentinnek (későbbi diákszínjátszós mesteremnek), aki kérdezés nélkül beállított az éppen futó jelenetbe. Annyira emlékszem, menekülni kellett a törökök elől, meg botokkal verekedni, de a próba után már egész biztos színész akartam lenni. Később középsuli alatt rendszeresen szerepeltem a Gárdonyi Géza Színház előadásaiban, azok a tapasztalatok csak ráerősítettek erre.

Az Őrült Nők Ketrece, Átrium (fotó: Lakatos Péter)

3. Mi volt a legjobb tanács, amit a pályafutásod alatt kaptál?

Nehéz lenne egy legjobbat kiemelni. Sokfélék vagyunk, minden ember egy külön univerzum és mindenkihez más a kulcs. Például Tengely Gábor nagyon sokat lökött rajtam, hogy rájöjjek, mit jelent LÉTEZNI a színpadon. A konkrét szavaira nem emlékszem sajnos. De ahogy ő rendezett az egyetem utáni első munkámban, abból éreztem meg, hogy alapvetően nem "szöveget kell mondani és játszani", hanem jelen időben gondolkozni, gondolni. Hogy tényleg el kell hinned mindent, amit csinálsz, és akkor az a valóság. Ezt persze sokszor hallja az ember, de amikor erre rávezetnek és megérzed ennek a csodáját, az egy fontos mérföldkő. De ahogy Zsótér Sándor fogalmazott egyszer, az konkrétan cseng a fülemben: "Ne kamerázd magad!" Akkor nem sikerült még, és legalább 8 kameraállásból figyeltem magam kívülről. De ma már hálisten ki tudom kapcsolni a kamerát és önfeledten létezni. Megbeszéltem magammal, hogy inkább élvezem azt, hogy teremtek valamit. Ettől nagyon jó flowba tud kerülni az ember.

Állampolgári ismeretek, Manna (fotó: Kállai- Tóth Anett)

4. Volt olyan szereped, ami érzelmileg megviselt?

Pont az előbb említett Gábor által rendezett előadásban, az Állampolgári ismeretekben játszott szerepem volt ilyen. Egy a világban és identitásában elveszett kamaszfiú voltam, aki eljut az öngyilkosság gondolatáig. Az előadások után órákig tartott, amíg magamhoz tértem. 

5. Volt olyan, hogy valami kizökkentett téged a szerepedből előadás közben? Ha igen, akkor hogyan reagáltál rá?

Rengeteg sztori van, amik próbára tették már az idegrendszerem - eltűnő kellék, kisgyerek, aki veled próbálja énekelni a dalt, késve érkező néző, aki átmászik az egész nézőtéren, mialatt te nagyon átélsz, kolléga, aki átugrik egy részt, de lekopogom, soha nem estem ki. Ilyenkor még élvezem is a kihívást, hogy miként oldhatom meg szerepből ezeket a váratlan eseményeket.

A rút kiskacsa, Manna (fotó: Kállai-Tóth Anett) 

6. Emlékszel még mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

Az Átriumban, Isteni végjáték előadáson a legnagyobb meggyőződéssel mondtam Alföldi Robinak valami teljesen mást, mint kellett volna, amitől Robi úgy megzavarodott, hogy azt hitte, ő rontott valamit és szerepből kiment a súgóhoz. Aztán kapcsoltam és utánaszóltam, amitől gyorsan helyreállt a világ rendje, de azt hittem, elsüllyedek szégyenemben. Annál a résznél azóta is kicsit hevesebben ver a szívem.

7. Mivel foglalkoznál szívesen, a színészeten túl?

Szerintem régész vagy muzeológus lennék! Tejesen odavagyok, ha valami nagyon régi építmény vagy tárgy közelében vagyok. Ilyenkor agyban időutazok, elképzelem, mi mindent láttak azok a falak, tárgyak, múmiák stb. Teljesen le tud nyűgözni ez az élmény és mivel nagyon élénk a fantáziám, órákra más dimenzióba kerülök ilyenkor. De most lett egy hobbim, ami ötvözi a hivatásom és a muzeológus énem: legendás régi színházi emberektől gyűjtök aláírásokat, dedikált fényképeket, kéziratokat. Nagyon büszke vagyok rá és túlzás nélkül merem állítani, hogy nagyon ritka gyűjtemény kerekedett belőle. Jászai Maritól Latabár Kálmánig sok nagy ember emléke kerül ki hamarosan a falra.

8. Milyen érzés az, ha tudod, hogy a barátaid, szeretteid ott ülnek a nézőtéren?

Én azt mindig nagyon szeretem. Olyankor kicsit nekik játszom, és ettől plusz energiák kapcsolnak be. A párom nemrég látott először színpadon, mindkettőnknek különleges este volt. Teljesen más minőségemben látott, mint idáig, ez nyilván rám is hatással volt.

Isteni végjáték, Átrium (fotó: Lakatos Péter)

9. Szerinted mi a szakmád legnagyobb nehézsége?

Talán az, hogy nehezen tudsz előre tervezni a szabadidőddel. Kb. tudod, hogy mikorra várhatók próbaidőszakok, bemutatók, de konkrét műsort egy hónappal korábban kapsz csak. Így hiába kérdezik sokszor, hogy ráérek-e erre vagy arra, a legtöbbször az a válasz, hogy majd meglátjuk. Nagyon fontos, hogy jusson idő pihenésre, töltekezésre, máskülönben kiégsz. Néha nehéz fenntartani az egyensúlyt, de erre muszáj tudatosan törekedni. Egy feszítettebb időszakban is kell találni időt egy kis mozgásra, meditációra, egy jó beszélgetésre - ezek létfontosságúak.

10. És mi az, amiatt érdemes estéről-estére színpadra állni?

A színháznak komoly felelőssége van. Jobb esetben adni szeretnél valamit a nézőknek és nem csak önmegvalósítani. Akkor jó egy előadás, ha a nézőnek nem az az első gondolata taps után, hogy mit kérjen a büfében. El kell gondolkodtatnunk őket a körülöttünk lévő világról, amiben mindannyian együtt élünk. Annak a sokszínűségéről, hogy hogyan tehetnénk jobbá, élhetőbbé. Ez igaz egy könnyedebb, szórakoztató előadás esetében is. Persze, kell kikapcsolódni, de gondolat nélkül az sem működik. És ha mindenki csak a saját portája előtt kezd el sepregetni, vagy a saját fejében, akkor már megérte az az este.

+1 kérdés : Kitől és mit kérdeznél?

Szőts Orsitól szeretnék kérdezni: Hogy telik a nyár és mikor lesz kerti party?

Ui.: Időközben az egyik alanyomtól megtudtam, hogy a Deszkavíziónak is van egy ilyen sorozata, de én tőlük teljesen függetlenül vágtam ebbe bele ebbe a beszélgetéssorozatba. Az előbb említett oldalt ugyan ismertem már korábbról, de inkább csak kritikákat, ezért valahogy ez elkerülte a figyelmem. Ellenben azt tartom korrektnek, ha ezt előre tisztázom.

Az interjúból idézni vagy azt teljes egészében felhasználni engedélyköteles!

További tartalmakért  keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a  FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!

Facebook  II Instagram