Színház civil szemmel – Nagy Enikővel beszélgettem

NAGY ENIKŐ AZ OLTÁRI CSAJOK EGYIK JELENTÉBEN  ( FOTÓ: PORT.HU)

Nagy Enikő nevével sok-sok éve a Szeress Most! C. sorozatban találkoztam először,  de erről már csak halovány emlékeim vannak, de az biztos, nagy rajongója voltam a sorozatnak. Aztán sok-sok év múlva egyszer csak úgy hozta az élet, hogy volt lehetőségem élőben is látni a színpadon. Úgy emlékszem, hogy elég hamar köszönőviszonyba kerültünk egymással, az első „komolyabb”  beszélgetéshez azonban már évek kellettet. Nem hiába, az élet gyakran tanít türelemre. Ugyanakkor ma már nagyon hálás vagyok, hogy a mi történetünk így alakult, hiszen így számomra is világossá vált az, hogy Enikő nem csak egy nagyon tehetséges és sokszínű művész, hanem fantasztikus ember is, de ez szerintem már a beszélgetésünkből kiderül.

Olvassátok hát sok szeretettel kettőnk projektjét, amiben a pályára kerülés mellett, a kedvenc színházi élményről, hanem a férjével való közös munkáról is szó esett.

Mennyire volt tudatos döntés a részedről, hogy színésznő leszel?
Általános iskola 7.osztályában, 13 éves koromban döntöttem el, hogy színésznő leszek. Az iskolába eljöttek a békéscsabai színészek rendhagyó irodalom órát tartani. A színésznőjük megbetegedett, ezért megkérték a magyar tanárunkat, hogy jelöljön ki egy ügyesen olvasó tanulót, aki felolvassa a színésznő szövegeit. Én lettem az a tanuló. Megdicsértek, pedig nagyon izgultam! És amikor hazamentem, közöltem a szüleimmel, hogy színésznő leszek. Nem tudom, mit gondoltak magukban, mindenesetre támogattak, mert az akkor induló debreceni Ady Endre gimnázium dráma tagozatát apukám találta nekem.

A pályádat vidéken kezdted és csak utána kerültél fel Budapestre. Miben más vidéken színésznőnek lenni?
Engem nem vettek fel a színművészetire. Stúdiósként Egerben kezdtem a pályát. Az volt az én főiskolám, tehát nagyon szerettem vidéken lenni. Ott kaptam az első nagy szerepeimet is és Szegeden szereztem meg a színész I.minősítésemet. Én otthonosan és biztonságban éreztem magam ezekben a színházakban. Késő estig beszélgettünk a darabokról, vitatkoztunk a jelenetekről, elemeztük a szerepeinket. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágytam Pestre, ahol sokkal több lehetősége van egy színésznek megmutatnia magát, forgatás, szinkron, rádió, több színház. Amikor felkerültem a fővárosba, nagyon boldog voltam, de sokára szoktam meg az itteni pörgős életet. Elmaradtak az esti beszélgetések, a legtöbben siettek próba után az előbb felsorolt helyekre, munkákra.

NAGY ENIKŐ A SZERESS MOST! EGYIK JELENETÉBEN (FOTÓ: EST.HU)

Hogyan éled meg a vírus okozta nehéz helyzetet, változtatott ez valamit az életeden?
Nehéz! Mindenkinek nehéz, de legalábbis nehezebb. Az én hivatásom, szakmám a színészet, ezt tanultam, ezzel keresem a kenyerem. És azzal, hogy bezártak a színházak, hogy nem lehet előadásokat tartani nézőknek élőben, új alternatívákat kellett kitalálni. Átálltunk az online bemutatókra, előadásokra, ami nem okozza azt a felemelő érzést, amikor a színpadon hallod, látod, érzed a közönség rezdüléseit, reakcióit, nevetését. Hiányzik!

Mennyire tartod magad pozitív embernek?
Hát, alapvetően igen, de azért eléggé aggódós vagyok, inkább a rosszra készülök fel, hogy ne érjen váratlanul, ha bekövetkezik. Szorongok is sokszor. A szakmám, a családom, a világ dolgain. Akkor lehet, hogy mégsem vagyok annyira pozitív? 

Sose gondoltál arra, hogy civil pályán is kipróbáld magad?
Nem nagyon. Voltam egy rövid ideig képesítés nélküli óvónő, azt szerettem, szerettem a gyerekekkel foglalkozni. Csak a fegyelmezéssel akadt gondom. Nagyon demokratikusan akartam közeledni feléjük, mindent megengedtem nekik és úgy a fejemre nőttek, hogy az óvónők segítettek megoldani a kaotikus helyzetet. Ez is egy komoly, felelősségteljes szakma, nem lehet csak úgy besétálni az utcáról. Egy kis kitérő volt az életemben.

NAGY ENIKŐ ÉS JANTYIK CSABA (FOTÓ : cSEHOV SZEMÜVEGÉN C. ELŐADÁSBÓL)

Az, hogy a férjeddel (Jantyik Csaba) viszonylag sokat játszotok együtt nem okoz nehézséget a magánéletetekben?
Eleinte gondolni sem akartunk arra, hogy együtt dolgozzunk. Mindenki csinálja a maga dolgát, este hazamegyünk és megbeszéljük, kivel mi történt aznap. Aztán mégis így alakult. És rácsodálkoztunk, hogy milyen jól tudunk együtt dolgozni. Nem megyünk egymás agyára, nem unjuk, ha sokat vagyunk együtt és este ugyanúgy meg tudjuk beszélni az aznap történteket. Egy kényszerhelyzet alakította így, de végül nem lett belőle kényszerűség. 

Melyik az a színházi pillanat, amire szívesen visszaemlékszel, ami így utólag valamiért fontos számodra?
Az, amikor a Szegeden játszottam és egyik este előadás előtt hívtak a portára telefonhoz. A vonal túlsó végén a Budapesti Kamaraszínház igazgatója volt, Szűcs Miklós és azt kérdezte, hogy fel tudnék-e menni Pestre meghallgatásra, mert Ruszt József az Othello-t fogja rendezni és színésznőt keres Desdemona szerepére. Kiesett a kagyló a kezemből, hát, persze, persze! hebegtem. A meghallgatás minden percére emlékszem és amikor megkaptam a szerepet, a föld felett lebegtem legalább egy méterrel. Legendás előadást rendezett Ruszt.

NAGY ENIKŐ ÉS SZABÓ GYŐZŐ AZ Ő+Ő-BEN (FOTÓ: MENCZELES ÁGNES)

Az előadóművészeti pályán sajnos gyakori a féltékenység, mennyire nehéz ezeket kezelni?
A féltékenység, irigység nem szép tulajdonságok, de akár elismerjük, akár nem, időnként érzünk ilyeneket. Nem fetisizálnám ezt a mi pályánkra, mindenütt előfordulhat. Főleg ott, ahol sok a vadász és kevés a fóka. Ez tagadhatatlan, hogy itt is így van. Mindannyian szeretünk szép szerepeket kapni, jó lehetőségeket, izgalmas feladatokat, ezekért sokat kell küzdeni és igen, néha bekúszik ez az érzés az ember lelkébe, ha úgy érzi, igazságtalan helyzetbe került.

Ha visszamehetnél az időben, mit tanácsolnál a fiatalkori önmagadnak a mostani tudásoddal?
Azt, hogy a céltudatosságot egy pillanatra se adjam fel. Amikor nagyon jól mentek a dolgok, szép szerepeket kaptam a színházban és az egyik főszerepet forgattam a Szeress most c. sorozatban, kicsit elkényelmesedtem. Nagyon boldog voltam, sikeresnek éreztem magam és inkább csak vártam, hogy továbbra is megtaláljanak a feladatok. Ez nem jött be, nekem kell elébe menni a lehetőségeknek, keresni azokat és nem ölbe tett kézzel várakozni, legalábbis nekem nem.

Színészként rengeteg inger ér titeket, már ha éppen van színház. Mi segít ilyenkor kikapcsolni?
Engem ez nem zavar és nem fáraszt. Ez a hobbim is, de azért nagyon szeretünk utazni, már amikor lehet!! Nagyon szeretünk vidéken lenni a szüleinkkel, családunkkal. Ott nyugisabb az élet, kicsit le lehet lassulni.

ha tetszett a beszélgetés bátran osszátok meg az ismerőseitekkel! ha pedig úgy gondolod hozzá is szolnál, bátran írj nekem megjegyzést a cikk alá akár!
További tartalmakért  keresd a nézőtéren innen és túl FACEBOOK, illetve instagram felületeken!

💻 https://facebook.com/nezotereninnenestul II www.instagram.com/nezotereninnenestul/