„De nagy Isten állatkertje” – A Bartók Kamaraszínház Portugál című darabja nézői szemmel

2017-ben, amikor elkezdtem előadásokról írni, akkor még magam sem gondoltam, hogy egy napon majd ki sem kell mozdulnom a lakásból ahhoz, hogy „színházba mehessek”. Igaz eleinte ódzkodtam az online színház gondolatáról is, de aztán szépen lassan beletörődve a jelenlegi helyzetükbe, egyre több előadásra vettem jegyet. Nem állítom, hogy nem voltak csalódásaim, mert voltak. Ugyanakkor nem adtam fel és elkezdtem tudatosan olyan teátrumokat keresni, melyeket korábban nem igazán ismertem, így került a Bartók Kamaraszínház is az életembe. Már az első online látott előadásukkor azt éreztem, hogy pontosan ez az, amit kerestem. Ami, ha nem is adja vissza 100%-ban a személyes színház élményét, de ad valami mást helyette, ami után minden egyes alkalommal azt érzem, ebből még többet akarok és még nagyon-nagyon sokáig. És ez nekem épp elég. És most már tényleg alig várom, hogy végre élőben is ott ülhessek a nézőtéren, és láthassam a többi nézőt, a színészek arcát és hogy magamba szívhassam azt a jellegzetes színház illatot.

Kocsmai életkép

Egressy Zoltán tragikomédiája egy Irgács fantázianevű falucskában játszódik, ahol megállt az idő. Jövőtlen emberek kapaszkodnak egymásba, hogy enyhítsenek sorsuk kilátástalanságán. Ide érkezik meg Bece, a városi fiatalember, aki feje tetejére állítja a falucska életét. Bece látszatra kilóg a falubeliek sorából, a férfi tengerpartról, Portugáliai útról és az ezekkel együtt járó függetlenségről álmodik, egy kis falu kocsmájában.

A Portugál egy nagyon összetett darab, ami egyszerre szól az elvágyódásról, a szabadságról, a toleranciáról, az álomról , a valóságról és a szeretetről.

Az igazat megvallva engem ez a 98 perc rendesen megrázott.
Lehet másnak mást jelent a Portugál, de nekem egy olyan őszinte képet mutatott a jelenlegi helyzetről, hogy az felért egy kisebb pofonnal, ugyanakkor közben meg jól is szórakoztam rajta, hiszen komédiából nem volt hiány.

Géczi Zoltán ( Bece), Őze Áron ( Csipesz) és Sipos Imre ( Retek)

A rendezés tekintetében számomra totális felüdülés volt azt látni, hogy a színészek nagy része egy olyan oldalát is a nézők elé tárta, amit egyébként ritkábban látni tőlük. Sok száz megnézett előadással a hátam mögött még ezt is ki merem jelenteni, hogy nagyon-nagyon ritka ennyire felszabadult csapatot látni a színpadon, akik együtt és egyénileg is simán megállják a helyüket.

Bár a hangsúly egyértelműen a komédia irányába fordul, de ha nézőként kicsit jobban figyeltünk, sokszor voltak olyan utalások is, melyek a kacagásnál mélyebbre vihettek minket a saját belső utazásunkban. Szóval azt kell mondja, Bodor Böbe zseniálisan eltalálta azt a vonalat, amitől a Portugál több, mint egy estés szórakozás... Nekem például még másnap is az ott elhangozott mondatok jártak a fejemben, amit sokszor csak még jobban felerősített a jelenetek közé ékelt zene, ami még erősebb hangulati nyomást gyakorolt a közönségre.

Ami pedig a színészgárdát illeti: hihetetlen, hogy mennyi szupertehetséges színészt sodort össze az élet.

Az én személyes kedvencem a karakterek tekintetében Masni, Bece, a Kocsmáros, Csipesz és Jucika voltak, így arra jutottam, hogy róluk szeretnék kicsit résztelesebben írni, ami egyáltan nem azt jelenti, hogy a többieket ne szerettem volna, de egy ilyen nagyszabású produkciónál képtelenség minden színészt egyesével megemlíteni.

Azt hiszem a sort Jókai Ágival (Masni) kezdeném, aki egy ártatlan fiatalt alakít, akinek legalább olyan óriási szíve van, mint az apjának (Szemán Béla). Masni ugyanis ahelyett, hogy kortársait követve a városba költözött volna, az apja mellett maradt, hogy segítse és támogassa őt a kocsma körüli teendők elvégzésében. A szende lány karakterében azonban volt egyfajta tűz, az elvágyódás tüze, amit Jókai Ági végig rendkívül precízen érzékeltetett a játéka során, amiben egyszerre volt benne a profizmus és a felszabadult játék öröme, ami sajnos ma már ritkán megfigyelhető jelenség a színészek körében.

Jókai Ági ( Masni ) és Kovács Vanda ( Jucika)

Masni édesapját, a falu kocsmárosát Szemán Béla játszotta, akit korábban már láttam színpadon, ennek ellenére nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a Kocsmáros szerepét miként húzza magára. Bár az igazat megvallva, amikor megláttam Szemán Bélát nevét a színészek között, azonnal egy hasonló érzelmes, ugyanakkor összetett karakter jutott róla eszembe. A Kocsmárost is a jószíve vezérli, ezért nagyon könnyű kihasználni, amit sajnos sokan meg is tesznek és talán ez a szerep az, amelyik kevésbé vicces. A Kocsmáros inkább, az életet reálisan látó férfi, aki felett úgy szállt el az élet, hogy közben nem történt semmi, ezt a szerepet Szemán Béla rendkívül hitelesen tudta is hozni, olyannyira, hogy néha a szívem szerint megölelgettem volna.

A Becét alakító Géczi Zoltánra hangja fogott meg elsőre, ilyen ritkán fordul elő, de egyszerűen úgy éreztem a végtelenségig tudnám hallgatni, ahogy beszél. Meg persze, ahogy játszik. Imádtam, hogy ennyire pimasz, semmivel nem törődő, igazi macsó volt végig. Amolyan igazi vibráló jelenség, akire képtelenség nem figyelni, holott Bece nem egy könnyű szerep, hisz a macsó külső mögött egy megtépázott szív lakik, egy menekülni vágyó férfi, aki ide-oda csapong, nem találva a helyét az életben.

Kovács Vanda ( Jucika)

Ugyanakkor Jucika (Kovács Vanda) és Csipesz (Őze Áron) karaktere sem tartozik a könnyen játszható szerep közé. Legalábbi szerintem. Csipesz és Jucika egy lecsúszott, alkoholista párt alakítanak, akik életének fénypontját az ivászat jelenti. Jucika már alig tud beszélni, sokszor se eleje se vége nincs annak, amit közölni akar, de Csipesz se sokkal jobb, aki már- már az ön-és közveszélyesség kategóriáját súrolja. Miközben őket néztem sok dolog jutott eszembe a színészetről, mint olyanról. Például, hogy mennyire nehéz és megterhelő lehet egész végig érthetetlen hablaty nyelven, egy a megszokottól eltérő hangszínen beszélni az egész előadás alatt (Kovács Vanda), de még sok más dolgot is említhetnék, hiszen az, amit ez a páros véghez vitt az minden túlzás nélkül zseniális. Profizmus a legjavából. Közben még arra is rájöttem, hogy bár Csipesz és Jucika volt az, akin a legtöbbet lehetett nevetni, nekem mégis ők tanították a legtöbbet.

 Mondjuk az biztos, hogy a káromkodásra érzékenyeknek nem ajánlanám ezt a darabot, mert a szövegkönyv bizony tele van olyan kocsmai beszólásokkal, amik nem mellőzik ezeknek a szavaknak a használatát. Engem mondjuk ez nem zavart egy percig sem. Mindenki másnak viszont receptre írnám fel.

A Bartók Kamaraszínház csapatának pedig azt üzenem, ezt nevezik profi munkának!!! Imádtam és remélem még sok-sok ilyen élményben lehet majd részem!

További információ az előadásról : http://bartokszinhaz.hu/portugal/

A kritika a 2021.03.07-én látott előadás alapján íródott!

 📸: https://www.duol.hu/galeria/portugal-fotos-proba/