„ Azt szoktam mondani, hogy a színház a szerelmem, a film pedig a szeretőm„ – interjú Balázs Andrea színésznővel

 

Fotó : Talent Studió

Amikor elindítottam ezt a sorozatot az volt a célom, hogy olyan színházi embereket mutassak be nektek, akik hozzám közel állnak, vagy olyasvalamit képviselnek, ami fontos számomra. Balázs Andi azon kevesek egyike, akit mindkét kategóriába be tudnék sorolni, hiszen mind színházi  mind pedig magánemberként fel tudok rá nézni, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Szóval fogadjátok nagyon nagy szeretettel ezt a beszélgetést, amiben szó esett a színházi munkáról, a közösségi média felületekről és még a felelős állattartás kérdését is körbejártuk egy kicsikét...

Van facebook, Instagram és Tiktok fiókod is, ahol rendszeresen osztasz meg tartalmat a rajongóiddal. Ez azért is érdekes szerintem, mert mind a három felület alapvetően más és más korosztályt vonz. Mennyire volt tudatos döntés számodra, hogy ezeken a felületeken jelen legyél?

Így igaz, valóban más korosztályt vonz mind a három platform. A Facebook és az Instagram fiókomon keresztül tudom felvenni a kapcsolatot rég nem látott kollégákkal és barátokkal is. Az Instagramon sokszor kapok leveleket, amikre, ha időm engedi igyekszem válaszolni, hiszen tudom, hogy mennyire fontos tud lenni egy-két jó szó vagy tanács annak, aki szorult helyzetben érzi magát. A Tiktokot azért is töltöttem le, mert a Talent Stúdióban, ahol tanítok sok tanítványom kezdte el használni, én pedig szerettem volna tudni azt, hogy miről beszélnek. Számomra fontos az, hogy tisztában legyek azzal, hogy mi az, ami a fiatalokat megmozgatja, kiket követnek vagy épp milyen tartalmak iránt érdeklődnek.

Fotó : The News

Nagy állatbarát vagy, több helyet is támogattál, sőt pár éve egy véletlennek köszönhetően örökbe fogadtál két kutyát, Nokedlit és Galuskát, akikről nagyon sok cuki képet lehet találni az Instagramon. Ezt az állatok iránt érzett szeretetet otthonról hoztad vagy ez inkább csak később alakult ki benned?

Olyan családban nőttem fel, ahol folyamatosan állatokkal voltam körülvéve így nekem az állatok szeretete otthonról jött. Nagyon fontosnak, hogy az emberek figyelmét felhívjam a felelős állattartásra. Egy állat nem játékszer, amit, ha megunok kidobok. Nálunk mind a négy kutya családtag, akikre vigyázunk, törődünk velük, rendszeresen visszük őket állatorvosi kivizsgálásra és igyekszünk, hogy a lehetőségeinkhez mérten mindent megadjunk nekik, amit csak tudunk.

Sok ember a CBA reklám miatt ismerte meg az arcod. Ez okozott bármilyen nehézséget neked a színházi életedben?

Nem volt rá példa, hogy felkiabáltak volna a színpadra. Olyan előfordult, hogy valakik azért jöttek el színházba megnézni egy előadásba mert kíváncsiak voltak, hogy milyen színésznő bújik meg a reklámszereplő mögött. A gyerekekben viszont elég erős nyomot hagyott ez a karakter. Például Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című darabjában soha nem volt akkora sikere a Lonka nevű szereplőnek akit én alakítottam mint a reklám utáni időszakban. Ezt a szerepet már átadtam egy tehetséges, fiatal kolléganőmnek Koltai Viviennek, ő is nagy sikerrel játssza ha nincs éppen pandémia.

A pandémia változtatott valamit azon, hogy a filmes vagy a színházi szerepet érzed közel magadhoz?

Azt szoktam mondani, hogy a színház a szerelmem, a film pedig a szeretőm. Ehhez tartom is magam, pandémia ide vagy oda. Bár nem panaszkodhatom, hiszen számos kis -és nagyfilmben, illetve sorozatban is játszottam mostanában, de a színház élő varázsát a film nem tudja pótolni. Épp a napokban gondoltam arra, hogy már nagyon hiányzik az, hogy a  délutáni próbák után a kollégákkal  összeüljünk az alulában és megvitassuk a dolgokat az esti előadás előtt. Így, hogy most nincs színház, online tartjuk a kapcsolatot egymással, ez azonban nem pótolja azt a varázst, amit egy személyes találkozás során átélhetünk. Remélem minél hamarabb lesz lehetőségünk arra, hogy újra játszhassunk a nézőinknek.

Fotó : Port.hu

Ha lenne 3 kívánságod mire használnád fel?

Először is azt kívánnám, hogy mindenkinek lehessen egy kívánsága. Másodszor azt, hogy valahogy oldjuk meg ezt a klímaválságot. A harmadik pedig, hogy ne betegedjenek meg emberek és legyen vége ennek az pandémiás állapotnak.

Nagyon-nagyon közvetlen ember vagy a rajongóddal is, ebből sosem adódtak kellemetlen szituációk?

Nálam nagyon tiszták a határok, amiket szerencsére nem lépett még át senki. Én az a fajta ember vagyok, aki szívesen beszélget másokkal.

Egy ideje tanítasz is a Talent stúdióban, a gyerekek pedig láthatóan rajonganak érted. Hogyan kezeled látszólag ennyire könnyedén azt, hogy ennyi tehetséges fiatalért „kell felelősséget vállalnod”? Hogy kezdődött ez az egész?

Természetesen nagyon nagy felelősség az, hogy ha valaki fiatalokat tanít, de ezt tehernek semmiképp se mondanám. Én olyan tanár vagyok, aki sokat beszélget a tanítványaival, nem csak szakmai, hanem egyéb más, az életben fontos témákról is, mint például a másság kezelése vagy éppen az egyre gyakrabban felmerülő iskolai bántalmazás.

Van valamiféle életfilozófiád mottód, amit követsz, vagy ennél spontánabb ember vagy?

Én egy elég spontán embernek tartom magam. Apukám egyszer azt mondta nekem, hogy: „ha egy nap öt olyan dolgot fel tudsz sorolni, amiért hálás vagy, akkor nem szabad egész nap panaszkodni”. Ehhez általában tartom is magam. Persze előfordul, hogy én is panaszkodom, hiszen emberből vagyok és nekem is vannak rosszabb napjaim.

Fotó : Borsodonline

Mi az, ami egy napodból semmiképp sem hiányozhat?  

A szerelmem, Ridzi Gábor. Ő az aki nélkül nem tudom elképzelni egy napom. Nekem Gábor az az ember, akivel mindent meg tudok vitatni, aki mellett biztonságban érzem magam és tudom, hogy rábízhatnám akár az egész életem is, mert úgy vigyázna rá, mintha a sajátja lenne.

Van olyan ember, akire példaképként tekintesz?

Nekem a szüleim a példaképeim. Főképp apukám az, aki az utóbbi években szintet lépett ebben. Számomra ők azok, akikre fel tudok nézni és az Ő tanácsait mindig feltétel nélkül meg is hallgatom.

 

 Az interjúból idézni vagy azt teljes egészében felhasználni engedélyköteles!

További tartalmakért  keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a  FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!

Facebook  II Instagram

„ Mindent elrendeztem... és ti szépen belesétáltatok a csapdámba...” – Robert Thomas : Nyolc Nő, a Jászai Színház előadásában

 

Mostanában kezdek rájönni, hogy tulajdonképpen hiányozni fog az online színház.... Egy pár hónapja meg még egyenesen rosszul voltam tőle. Aztán valahogy szépen lassan ez megváltozott. Általa új színházakba jutottam el, eddigi ismeretlen előadásokat, általam sosem látott színészeket láttam, és ez kétségkívül új élményeket és még nagyobb szerelmet ébresztett bennem a színház iránt. A Jászai Mari Színházról ugyan már hallottam korábban, de valahogy mégsem jutottam el, ám online itt volt a lehetőség, két kattintás a jegyvétel és lám, ott voltam a tatbányai színház nézőterén, még ha csak képzeletben is...

A történet egy világtól elzárt, francia hegyi kastélyban játszódik, ahol együtt él egy nagymama, egy anya, egy nagynéni, egy sógornő, két lánygyerek és két alkalmazott. Nyolc nő. És persze a férfi, aki férj, apa és szerető is egyben. Ő az, aki megbolygatja a ház életét. Karácsony reggelén ugyanis nem kell fel. Mikor kérése ellenére bemennek a szobájába, hogy felkeltsék azt látják csak, hogy a férfi hátából egy kés áll ki. Adott tehát nyolc lehetséges gyilkos és egy hulla. A nők nyomozásba kezd, ám közben számtalan titokról hull le a lepel. A bűnjelek pedig egyre csak szaporodnak: először csak egy elvágott telefonzsinór, majd két elnémított kutya, betömött lyukak és persze a pisztoly, ami , ha előkerül, akkor annak rendje és módja szerint el is dördül. De vajon ki a gyilkos, és lesz-e több áldozat? Adott tehát egy népszerű szerző, aki még a nálánál is ismertebb Agatha Christie tanítványa. És adott egy olyan darab is, ami bűnügyi krimi és vígjáték is egyben. Hát nem izgalmas?

A nyolc nőt  Csarnóy Zsuzsa (Gaby), Szabó Emília (Suzon), Pilnay Sára (Catharine), Egri Kati (Mamy), Kovács Vanda (Augustine néni), Major Melinda (Pierette), Egri Márta (Madame Chanel) és nem utolsó sorban Bakonyi Csilla (Louise) alakította.

A nyolc színésznő mindegyike szinte végig jelen volt, néhányuk ugyan egy nagyon rövid időre el-eltűnt, de az az előadás hosszához képest elenyésző. Bevallom eleinte féltem is, hogy mihez kezdek majd magammal a közel két és fél óra alatt, de aztán kettőt pislogtam és már el is szaladt ez az idő.

Nyolc nő. Nyolc különböző jellemrajz. Nyolc fantasztikus, és nagyon-nagyon tehetséges színésznő, akik közül nagyon nehéz lenne bárkit kiemelni, sőt én nem is nagyon tudnék, már csak azért sem, mert tényleg mindannyian más és már színt hoztak az előadásba, máshogy nyúltak a karaktereikhez, de az összhatást nézve pont ezért lett ez ilyen zseniális előadás, amilyen. Hiszen láthatóan nem csak külön-külön voltak jók, hanem megvolt köztük az az összhang is, ami hitelessé tette a nézők számára azt, hogy ők valóban egy család. Egy hangos, sokat veszekedő család, ahol mindenkinek megvan a véleménye egymásról. És ez a fontos szerintem, hogy az hihető legyen, hogy valóságnak látszódjon . És ez megvolt, nagyon is!

Összességében szerintem ez az előadás az online színházi élményeim egyik csúcspontja volt. Egyszerűen csodálatos volt a rendezés, ami Guelmino Sándor keze munkáját dicsére és a nyolc színésznő is ragyogott a szerepében. Épp az előbb felsoroltak miatt is, én személy szerint nagyon – nagyon hálás vagyok azért, hogy a színház lehetővé tette, hogy online is meg lehessen nézni ezt az előadást, mivel így tényleg bárki számára elérhetővé vált ez az élmény. Köszönöm!

Aki élvezi a fordulatos darabokat annak nagyon ajánlom a Nyolc nőt. Mint mondtam, én tartottam attól, hogy a 140 perc kicsit hosszú, de nem volt az, mert nem volt üres járat, hanem végig nagyon gördülékeny volt a történet és csakugyan nem lehetett megmondani azt sem, hogy a nyolc nő közül ki volt a gyilkos, hisz indítéka mindenkinek volt... Nem is kevés...

A darabot Vinkó József fordította le a színház számára.
Bemutató : 2017 április 8.
fotók: Jászai Mari Színház, facebook oldala / jegy.hu

További tartalmakért  keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a  FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!

Facebook  II Instagram

„ Ez az én történetem, neked csak figyelned kell! ” – MARTON MÁRIA: Vendetta a Bartók Kamaraszínház előadásában

 

Vendetta. Olasz eredetű szó. A jelentése : ’ vérbosszú’

A történet főszereplője egy magyar asszony, aki a származását titkolja. Egy nő, aki szeretné elhinni, hogy van szeretet, de a múltban tapasztalt dolgok miatt, a gyűlölet érzése erősebb minden másnál. Belső harcait, vívódásait önmagával még a lánya sem ismeri. Az anya titkolja a gyerekkori élményeit, közben pedig igyekszik úrra lenni a fájdalmán, de valójában csak egyedül érzi jól magát. Anya és lánya, két külön sors. A lánya sikeres ügyvéd, aki szereti az anyját, de tele van ki nem mondott kérdésekkel.

Aztán egy este beszélgetni kezdenek. Az múlt fájdalmas élményei, mint egy vulkán törtnek fel a nőből. A kiszolgáltatottság, a mosókonyhában töltött magányos napok, a szeretetlenség és a kiszolgáltatottság érzése nyomott hagyott benne. A nő magyar, de származását tekintve cigány. A cigány embertől félnek. És a nő nem akarja azt, hogy lánya emiatt kerülne hátrányos helyzetbe. Ezért titkolózik, de egyszer azért mégis mesél, igaz csak köntörfalazva, de a lány okos és megsejt dolgokat.

 „ Mi a szeretet? Hogyan lehet őszintén szeretni, ha az ember élete titkokkal teli?”

A múlt és a jelen váltakozik, ez adja a történet tempóját. Néha az anya sokáig a múltban marad, sok dolgot részletesen kifejt, elmesél, amit aztán a valóságban próbál megérteni. A múltat azonban lehetet elfelejteni. Főleg, ha az ember gyerekként él át olyan szörnyűségeket, mint ez az asszony ebben a történetben. Még most is ráz a hideg. Nem tagadom, nagyon mélyen megérintett azt, ahogy a darabban a cigányság kérdéskörét boncolgatták. Mindezt természetesen ítélkezésmentesen, egy olyan történeten keresztül, amit származástól független bárki átélhetett és át is élhet talán most is. A nőt nem szerették, ezért nem tudott szeretni Ő sem. Soha. Senkit. Még a lányát sem.

A két színésznő közül Nyakó Júlia áll a legtöbbet a színpadon. A történetet gyakorlatilag az Ő monologikus visszaemlékezéseiből ismerhettük meg. Az alakítása egyszerre hidegrázós, szívettépő és végtelenül letisztult.  Nyakó Júlia monológjai közben azt éreztem, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedek a saját valóságomban, annyira mélyen át tudtam élni a történet minden rezdülését, hogy az már szinte fájt.

Kakasy Dóra csak az utolsó fél órában bukkant csak fel, de a megjelenése mindent döntött. Harsány volt, élettel teli, az a tipikus ügyvéd, aki köszöni szépen, de mindent tud.

Számomra valódi csodák voltak mindketten, akik tényleg ki tudtak szakítani a saját valóságomból arra a másfél órára, még a darabot néztem. Pedig nem voltunk még csak egy légtérben sem. A hatás azonban még így is lenyűgöző volt. Bár azt sejtettem, hogy csalódni nem fogok nagyot, de azért még a mai napig nagy öröm ennyire tehetséges művészeket látni a színpadon!

Mindez persze a rendező, Dávid Zsuzsa érdeme is, aki a produkcióban részvevő színészekkel -és a háttérstábbal közösen úgy állította színpadra ezt a darabot, hogy az tényleg megérintsen embereket. Bár a műnek van egy drámai súlya, ezt nem vitatom, de az is biztos, hogy nem nyom agyon, mint ahogy nem mond ítéletet sem és arra sem kér, hogy változtassunk a véleményünkön. Csak mesél. De azt tisztán és hitelesen.

Én nagyon ajánlom minden kedves színházszerető embernek, hogy legalább adjon ennek az előadásnak is egy esélyt. Azt nem tudom garantálni, hogy mindenkire ugyanúgy hat, de szerintem azért van benne számos olyan mondat, gondolat, amin azért érdemes kicsit töprengeni....

fotók : Ónodi Zoltán
A Bartók Kamaraszínház honlapja : http://bartokszinhaz.hu/

További tartalmakért  keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a  FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!

Facebook  II Instagram

„Az egész egyetlen szereppel kezdődött, de ahogy a legtöbbünkkel lenni szokott, én is ott ragadtam a Turay Ida Színházban” - Nyírő Beával, a Turay Ida Színház művészével beszélgettem

Az interjú a Turay Ida Színház megbízásából készült!

Nyírő Bea a Turay Ida Színház társulatának tagja. Színházi munkái mellett aktívan vállal szinkron, illetve sorozat-és filmszerepeket is. Jelenleg a Doktor Balaton című napi sorozatban forgat, ahol a minden lében kanál Szentesi Ágit alakítja. A művésznő a színházi munkái mellett beszélt arról is, hogy miként alakította át az életét a vírushelyzet.

Színész, rendező és jelmeztervező is vagy. Melyikben érzed magadat a legotthonosabban?

Jelmeztervezőnek nem mondanám magam, igaz volt pár felkérésem, ami erre irányult. Ez inkább azokra a gyerekdarabokra jellemző, amiket nemcsak én rendeztem, hanem én is írtam meg őket, ilyenkor ugyanis a fejemben már pontosan megvan az a kép, amit és ahogyan látni szeretnék. A három hivatás közül én azonban elsősorban színésznőnek tartom magam.

Játszol filmekben és színházban is. Miben más a két munkafolyamat?

A két munkafolyamat nagyon más. A tengerentúlon és a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban már bevett szokás az, hogy teljesen különválasztják a filmet és a színházat, így jóval kisebb az átjárás a két műfaj között. Itthon kisebb is a szakma, sok színpadi színész szerepel filmekben is.  A kettő között talán a legnagyobb különbség az, hogy míg a színházi produkciók esetében van egy 5-6 hetes munkafolyamat, ami alatt a rendező és a színész maga is tud alakítani a szerepen, ki tud próbálni különböző dolgokat, addig a filmezés egy sokkal pörgősebb műfaj, ahol a javításra is sokkal kevesebb a lehetőség.

Meg szoktak ismerni az emberek az utcán? Nehéz kezelni a szakmáddal együtt járó ismertséget?

A pandémia miatt nem igazán mozdulok ki otthonról, ezért kevés lehetőségem van találkozni másokkal, de a közösségi média felületeken sok kedves visszajelzés érkezik. Sokan várnak már vissza a színházba is, ami rendkívül jól esik és nagyon hálás vagyok az emberek szeretetéért!

Turay Ida Színház : Egy szerethető nő előadásfotó

Szerinted mi a legnehezebb dolog a színészi hivatásban?

Az, hogy tudjam megválogatni mit vállalok el és mire mondok nemet. Ez még a mai napig is nagyon nehezen megy. Sokszor szoktam abba a hibába esni, hogy túlvállalom magam. Sokan azt gondolják, hogy a színészek hivatása csupán abból áll, hogy este 2-3 órát állnak a színpadon aztán hazamennek és élik a kis életüket, de ez azért ennél jóval összetettebb. Én általában hajnalban kelek, ötre megyek forgatni délelőtt próbákra rohanok, délután szinkronba megyek, este pedig, ha van előadás akkor arra készülődöm, vagy momentán a forgatásra sietek vissza. Munka után pedig legtöbbször még szöveget tanulok.

Számodra mit jelent a Turay Ida Színház társulatához tartozni?

Lassan 19 éve vagyok a társulat tagja. A kollégák többségével már a Soproni Petőfi Színházban volt lehetőségem együtt játszani, így akkoriban nem egy teljesen ismeretlen közegbe kerültem bele, ami számomra egészen megnyugtató volt. Az egész egyetlen szereppel kezdődött, de ahogy a legtöbbünkkel lenni szokott, én is ott ragadtam a Turay Ida Színházban. Itt számítanak rám, és ez nagyon jó érzéssel tölt el. Az elmúlt évek során sok helyre hívtak már játszani, de mindig nemet mondtam, mert tudtam, nekem a Turay a második otthonom, az a közeg, ahova jó tartozni.  Úgy érzem, hogy itt meg vagyok becsülve. Az igazgatónőnktől, Darvasi Ilonától pedig számos olyan lehetőséget kaptam, amit máshol talán soha nem kaphattam volna meg.

Melyik darab áll a legközelebb hozzád az ott játszottak közül? És a rendezések közül?

Konkrétan egy előadást sem tudnék megnevezni, hozzám mindig az a darab áll a legközelebb, amin éppen dolgozom.

Turay Ida Színház : Hófehérke előadásfotó

Hogyan éled meg a jelenlegi helyzetet, van valamiféle praktikád, ami segít átlendülni a nehezebb napokon?

Nekem a napi rituálé kialakítása segített. Reggel felkelek, napközben sétálok vagy éppen olvasok valamit, este filmeket vagy online színházi előadásokat nézek. Próbálom lefoglalni magam, de akadnak nehezebb napok, amikor egyszerűen képtelen vagyok kikelni még az ágyból is.

Azt már többször is nyilatkoztad, hogy mindig is színésznőnek készültél. Most mégis arra lennék kíváncsi, hogy gondolkodtál-e már valaha azon, hogy ha nem színésznő lennél, akkor mit csinálnál szívesen?

Ha nem színésznő akkor jogász lennék, azt hiszem. Bár ez nem gyakran fordul meg a fejemben, hiszen általában ki sem látszom a munkából.

Van-e valami, amit a fiatalabb kollégáidnak tanácsolnál, amit így a 30 éves színpadi pályafutásod alatt megtanultál és szerinted fontos lehet a következő generáció számára is?

Szerintem nagyon fontos az, hogy mindig tanulni kell és itt nem csak a szerepek szövegére, hanem a nyelvekre is gondolok. Szerintem az utóbbinak egyre nagyobb szerepe lesz a mi szakmánkban is, így aki beszéli a nyelveket az sokkal könnyebben, jobban tud érvényesülni. Továbbá fontos az is, hogy a szakma változik, és ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell. Én ezt üzenném.

Turay Ida Színház : A nemzet csalogánya előadásfotó

Mit üzennél most a nézőknek?

Én nem üzennék, inkább köszönetet mondanék nekik azért, amiért ennyire szeretnek és támogatnak bennünket művészeket.

Az interjúból idézni vagy azt teljes egészében felhasználni engedélyköteles!

képek : Turay Ida Színház

További tartalmakért  keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a  FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!

Facebook  II Instagram

 

„ Jó érzés színpadon lenni . Meleg van, a lámpák elvakítják a szemem, és láthatóvá tesznek. Előttem a nagy fekete lyuk, hol barátságos, hol ellenséges, de mindig vonzó. Veszélyesen! Mint a szerelem.”(Maurice Béjart) - idézi kedvenc sorait a szenvedélyéről, a táncról Dunaveczki Éva , a Bartók Kamaraszínház táncművésze, koreográfusa beszélgetésünkben.

Fotó : Ónodi Zoltán ( Bartók Kamaraszínház)

Dunaveczki Éva 2015 óta a Varidance Társulat tagja, valamint több darabban is táncol és koreografál a Bartók Kamaraszínházban is. Első önálló rendezését, az Aliz Csodaországban című előadást 2019-ben mutatták be a Varidance – és a Bartók Kamaraszínház koprodukciójaként. Jelenleg a Kisherceg előadásra készülnek, a próbákat azonban a koronavírus járvány harmadik hullámának kitörése miatt félbe kellett szakítaniuk, így a márciusra tervezett online stream előadást is későbbi időpontra kellett halasztani.

Egy csepeli sporttelepről indult a pályafutásod, gondoltad volna, hogy idáig elvezet majd az utad?

A tánc egészen 4 éves korom óta része az életemnek. Ritmikus gimnasztikával kezdtem, egészen kicsikénk. Sok értékes dolgokat kaptam, tanultam ebben az időszakban, ami nagyon fontos alapja jelenleg is az életemnek. Mi is a szorgalom, tisztelet, alázat, fegyelem, csapatmunka, küzdeni akarás, kitartás. 13 éves koromban váltottam át konkrétan a táncra, mint stílusra, azon belül a HipHopra, amit nagyon szerettem. Az akkori edzőmmel mai napig jó kapcsolatot ápolok, ami szerintem így tízen sok év távlatából nézve sokat elmondd arról, hogy mennyire jó tanárom is volt Ő. Ezután felvételt nyertem a Madách Musical Tánciskolába. Ott már többféle stílussal is találkoztam, mint például a balett, a show tánc, a sztepp, illetve a modern tánc.

Mégis elvégezted az idegenforgalmi szakmenedzser szakot is a Táncművészeti Főiskola mellett. Ha jól értesültem ez anyukád kérése volt. Azóta sok év eltelt. Gondoltál valaha arra, hogy otthagyd a táncot és helyette civil szakmát űzz?

Mondhatni, igen ez egy ilyen megállapodás felé volt, ami mindkettőnknek kedvezett. Édesanyukám is megnyugodott, hogy lesz egy másik szakmám is és én is boldog voltam, hogy a Tánccal foglalkozhatok.

Fotó : Ónódi Zoltán ( Bartók Kamaraszínház)

Pár éve a Walt Disneynek köszönhetően majdnem, hogy szó szerint körbetáncolhattad a világot, milyen tanulságokkal szolgált neked ez az időszak?

Életem talán legmeghatározóbb élménye volt az a két és fél év, amit a turnén velük töltöttem. Nagyon sokat tanultam közben magamról is, óriási jellemfejlődés , tekintve, hogy azelőtt soha nem voltam még ilyen hosszú időre távol a családomtól. És mondhatni egyedül... Az első három hónap nagyon nehéz volt, bevallom őszintén... Szokatlan de nagyszerű protokoll, amit követnek és betartatnak. Végül elengedhetetlen része lett a mostani mindennapjaimnak azok a rendszerek, szabályok. Számomra az, amit az egész WaltDisney képvisel az csodálatos, és nagyon profi. Nagyon jó társaságba kerültem és világra szóló barátságok születtek. Leírhatatlan mennyi élményt, tapasztalást kaptam a Walt Disneytől.

A Bartók Kamaraszínházban már több darabban is közreműködtél, mint koreográfus, jelenleg pedig a Kisherceg előadáson dolgoztok Mudi Besével, Kovács Vandával, Jegercsik Csabával és Gasparik Gáborral. Milyen velük a közös munka?

Örömmel fogadtam a felkérést . Egy egészen más, érdekes mozgásvilágot kell megalkotni és ez izgalmas számomra. Szeretek velük dolgozni, élvezem a közös munkát. Mindannyian más és más karekterek, hiszem hogy sikerült mindenkivel megtalálnunk a közös munkafolyamatot. Már a próbafolyamat végén jártunk. Március végén szerettük volna bemutatni az előadást, de a jelenlegi járványügyi helyzet miatt mi is leálltunk, de várom, hogy folytathassuk. Nagyon szép és látványos előadásunk lesz.

Fotó : Fotosarok ( Varidance )

Ha bármit másképp csinálnál így utólag lenne valami, amint változtatnál a karriered alakulását illetően?

Gondolkoztam ezen sokszor... De mindig rájövök, hogy a dolgok nem véletlen történtek a múltban úgy, ahogy és ha most változtatnék bármin, akkor lehet, hogy nem itt lennék... Amiért abszolút hálás és boldog vagyok.

Miben más az, ha egy előadást táncosa vagy, minthogy másokat koreografálsz , nagyobb kihívás másokat tanítani valamire, minthogy te magad tanulj valami újat?

A táncban a saját testünkkel dolgozunk, amit jól ismerünk, tudjuk a határainkat, képességeinket feszegetni . Addig koreográfusként másokon kell dolgozni, meg kell ismerni az ő testük, hogyan használják azt, hogy ők mire képesek, és hogy mik a gondolataik arról, amit én elképzelek. Ez nagyon összetett dolog és sok mindenre kell figyelni. Amikor magamról van szó, akkor ez könnyebb, de ennek ellenére nem gondolom, hogy a kettő összehasonlítható lenne bármilyen szinten is.

Egy kicsit a tánc hátteréről is kérdeznék, ha nem bánod. Sokak fejében él az a kép, hogy a profi táncosok étrendje szigorú szabályokhoz van kötve, pontosan kiszámolt étrendet követnek. Ugyanakkor azért ez csak részben igaz, ahogy én hallottam. Hogy kicsit rendet rakjuk a fejekben mesélsz arról, hogy hogyan néz ki egy profi táncos élete, mennyire fontos szerepe van az étkezésnek – edzés kettősének?

Nekem személy szerint maga az edzés része a kikapcsolódást jelenti. Imádok edzeni. Kikapcsol mentálisan , segít a jó és a rossz lelkiállapotomon, segít átszellemülni. Nyilván táncosként fontos a megjelenés, a testünk. Hogy a táplálkozásban mennyire figyelek oda? Mondjuk úgy, hogy előadás függő. Nehéz ezt a témát boncolgatni mert közben meg mindenki más testi adottságokkal rendelkezik. Ugyanakkor ez a helyzet műfajonként, eltérő is lehet, egy balettművész nem összehasonlítható ily módon egy színpadi táncművésszel .Úgy gondolom náluk jobban hallani lehet, hogy szigorúbb étrendet követnek. Magam részéről tudom azt mondani, hogy természetesen vannak olyan előadások, amik előtt én is jobban figyelek, hogy mit eszem vagy mennyit sportolok, de azt gondolom, hogy ez teljesen természetes.

Ha már itt tartunk, hogy viseled ezt a jelenlegi állapotot, megviselnek a korlátozások?

Nehéz. Nagyon hiányzik a közönség, a színpad, a családi összejövetelek, a szabadság, amikor még nem kellett ennyit aggódni azon, hogy mit hoz a következő nap.

Az interjúból idézni vagy azt teljes egészében felhasználni engedélyköteles!

A Bartók Kamaraszínház elérhetősége :  http://bartokszinhaz.hu/

_________________________________________________________________

További tartalmakért  keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a  FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!

Facebook  II Instagram

Írta : Gőgh Brigitta

 

„Tisztában kell lennem a saját képességeimmel, de ugyanakkor a hibáimat is el kell ismernem.. „ - Jókai Ági interjú

         Jókai Ági a Zenthe Ferenc Színház társulatának a tagja, emellett több darabban játszik a Bartók Kamaraszínházban illetve a budapesti Vertigo Szlovák Színházban is. Ági a pandémiás helyzet ellenére sem tétlenkedet sokáig. 2020 decemberében létrehozta a KultúRecept nevű facebook közösséget, ahol mára már közel 900 ember követi a munkáját. Köztük én is.... Bevallom őszintén, engem, mint blogger és mint magánember is nagyon motivál Áginak ez a fajta pozitív és végtelenül alázatos hozzáállása az élethez. Így nem is volt számomra kérdés, hogy miért is szeretném bemutatni nektek itt is Jókai Ágit és az ő munkásságát ❤

Úgy tudom mindig is a színészi pálya vonzott, ezek szerint meg se fordult a fejedben, hogy mással foglalkozz később.
Nem igazán. Elég tudatosan készültem erre a pályára. Kisgyerek korom óta foglalkoztam versmondással, hegedülni tanultam, kórustag voltam, szóval abszolváltam minden olyan kötelező kört, ami később hozzásegített ahhoz, hogy előbb felvegyenek a színművészetire, a későbbiekben pedig színészként tudjak működni.

Komáromi születésű vagy és sokáig éltél is Szlovákiában. Milyen a kapcsolatod a szülővárosoddal? Van még honvágyad, ha épp nem otthon vagy?
Rajongásig szeretem a városomat. Sajnos, augusztus 31-én léptem át utoljára a szlovák-magyar határt, azóta nem találkoztam személyesen a családommal. Egyedül az öcsém az, akit láthattam, hiszen Budapesten tanul, s az év elején még itt élt, azóta ő is átállt az online oktatásra, majd visszament Szlovákiába. Nem arról van szó, hogy ne lehetne megoldani a hazajutásomat, sokkal inkább arról, hogy féltem a családtagjaimat, s közösen megegyezve úgy tartjuk ez így helyes ebben a helyzetben. Sajnálom, hogy így alakult ez az év, mert nekem Komáromban még levegőt venni is könnyebb. Amint átérek a hídon a mellkasomban érzem, hogy máris jobb, hogy megkönnyebbültem. Ettől függetlenül most eltolom magamtól a honvágy érzését, mert így könnyebb. Minek keseregjek olyasvalamin, amin úgysem tudok változtatni?!

A Pozsonyi Színművészeti Egyetemen szereztél diplomát 2015-ben, utána több évig játszottál is Szlovákiában majd Székesfehérváron és Győrben is. Jelenleg pedig, ha jól tudom a Zenthe Ferenc színházban és a Bartók Kamaraszínházban is játszol. Ennyi munka mellett van egyáltalán időd a kikapcsolódásra?
Pontosabban: párhuzamosan zajlottak ezek a munkák. Szlovákiában a pozsonyi Astorka Színházban játszottam másodéves korom óta, a gyakorlati éveimet pedig a Komáromi Jókai Színházban, Székesfehérváron, Győrben töltöttem. Később nagyon fontos lett az életemben a budapesti Vertigo Szlovák Színház, illetve a dunaújvárosi Bartók is, mostanában pedig a Zenthe Színházhoz kötnek szorosabb szálak, hiszen társulati tagnak mondhatom magam. A színház több, mint egy éve nem működik megszokott formájában, leszámítva azt a néhány hónapos „visszatérését”, de az sem volt az igazi. A múltban sokat kellett utaznom, így rengeteg időt töltöttem saját magammal. Fárasztó volt. Olykor már nagyon nehezen viseltem. Több, mint 40 szerepet játszottam el az elmúlt 7 évben -ezt csak azért tudom, mert múltkor szükség volt egy összesítésre, így megszámoltam. Ez nagyon sok. Mellette rengeteg minden történt persze a magánéletemben is, amelyek nem mindig voltak vidám események. A kérdésre válaszolva tehát: nem igazán volt időm pihenni.

Milyenek voltak az egyetemi évek Pozsonyban, hogy érezted ott magad, milyen volt a közösségi élet?
Felemás, mint ahogy általában minden. A várost nagyon szerettem. Remek osztályfőnökeim voltak: Peter Mankovecky és Peter Simun, az osztálytársaim is csupa helyes ember voltak. Sajnos Mankovecky tragikus halála beárnyékolja ezt az egyébként szépnek induló időszakot. Harmadéves korban elveszíteni azt az embert, akiben szakmailag leginkább bíztam, egyáltalán nem volt egyszerű. Talán éppen ezért  volt olyan könnyű otthagyni a várost, s elkezdeni egy magyarországi életet, még akkor is, ha nem itt kezdtem a pályám, illetve az egyetemet. Szívesen megyek vissza Pozsonyba, sok barátom, kedves kollégám van ott, akikkel tartjuk a kapcsolatot, s nem zárkózom el előle, hogy még egyszer visszatérjek oda, ha máshogy nem, vendégként.

Azon kevés művészek egyike vagy, aki látszólag hamar feltalálta magát ebben a mostani, kicsit sem megszokott helyzetben. Még decemberben létrehoztad a KultúRecept nevezetű facebook oldalt, de úgy tudom, van egy receptes csoportod is. Honnan jött az ötlet, mi motivált az induláskor?
A receptes oldalt természetesen megtartottam - hiszen rengeteg beküldött recept van ott - butaság lenne megszűntetni, de az a karantén első időszakának szólt. Azóta megalapítottam a KultúReceptet. Hiszen azt, hogy kulturális szférából jövök, sajnos, vagy épp szerencsére nem tudom letagadni... Egy kis idő elteltével már nem csak a főzés, a gasztronómiai tapasztalatok megosztása volt fontos, hanem az is, hogy valamilyen kulturális szolgáltatás is álljon emögött.  Szintén a karantén alatt úgy alakult, hogy nagyon sok színházi beszélgetés rögzült az akkori színházam online közvetítései közé, illetve Linzből a Hungarostudioból is felkerestek, hogy havi rendszerességgel készítsek művészekkel interjúkat a #cooltourkapcs c. műsorba. Ez a fajta kíváncsiság az emberek iránt kiolthatatlan bennem, gondolom ez hivatásomból fakad, hiszen a mások lelkének kiismerése nem egy utolsó szempont a színészi pálya során. Éppen ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy megpróbálkozom egy olyan oldal létrehozásával, amely vegyíti ezeket az általam annyira szeretett tartalmakat.

Gondolom azért hiányzik a színház, a közönség. Mit üzennél most nekik?
Hogy vigyázzanak magukra, mert most az egészségük a legfontosabb!

Szerinted mi a legnagyobb kihívás a szakmádban?
Fontos, hogy ne sértődjek meg. Nekem ez a legnagyobb kihívás. Ezt kell a legtöbbet mantráznom magamnak, mert van rá hajlamom, de próbálok küzdeni ellene. Persze ez nem azt jelenti, hogy álszerénykednem kéne. Tisztában kell lennem a saját képességeimmel, de ugyanakkor a hibáimat is el kell ismernem, s mindezt úgy, hogy azért meg is védjem a saját érdekeimet, s viszonylag tiszta aggyal válasszam külön a jogos kritikát - a rosszindulatú közönytől.

Voltál már szabadúszó és ha jól tudom társulati tag is, te melyikben érezted jobban magad?
Idén próbáltam volna ki magam társulati tagként életemben először, de ebből mindössze bő három hónap jutott, azt is végigdolgoztam – rengeteg szerepátvételt kellett abszolválnom - így sajnos nehéz erre válaszolnom, mert azokból a jó dolgokból, amelyek ezzel jártak volna, kimaradtam. Ez nem egy normális évad.  A stabilitás egyébként nem igazán tartozott hozzá az eddigi életemhez. Ha jobban megfontolom, egész életemben jövök-megyek, sokat utazom, pörgök. Olyan vagyok, mint egy újságpapír, amit ide-oda fúj a szél. Ebben éreztem jól magam. Eddig. Így harminc felé már elkezdtem vágyni arra, hogy azért legyenek olyan stabil cölöpök, amelyekhez, még, ha néhanap engedélyezek is magamnak egy kis kalandozást, időről-időre visszatérhessek. Ezen dolgozom, mert megelégeltem a kiszámíthatatlanságot, a másoktól való függést.

Vannak terveid a következő évadra vagy jelen helyzetben még nem látni ennyire előre?
Sajnos manapság semmit sem lehet tudni a színházzal kapcsolatban, éppen ezért nem is tudok friss hírekkel szolgálni.

Mindezek mellett, hogy érzed magad a jelenlegi helyzetben, van valami, ami segít neked túlélni a nehezebb napokat is?
Előrefele menekülök. Bele a munkába. Március óta a Budapesti Szlovák Intézetben is dolgozom, mint kultúrreferens. Szép feladataim vannak, hiszen így dolgozhatok közvetve legalább az online térben szlovák és magyar színészkollégákkal, művészekkel, de épp a napokban egy irodalmi podcast vezetésére is felkértek... Természetesen folyamatosan dolgozom továbbra is a KultúRecepten, hiszen ez pedig egy szerelemprojekt. Csodálatos csapatom van, akikre egytől-egyig büszke vagyok. Épp a napokban értesültünk róla, hogy a MagentaKraft, Magyarország egyik legrangosabb tehetségprogramjára benyújtott pályázatunk bekerült a legjobbak közé. Végtelenül büszke vagyok, hiszen ez egy hatalmas szakmai elismerés, amely bevallom, épp a legjobbkor jött. Nekem is nehéz ugyanis, csak úgy, mint mindenkinek. Aznap, mielőtt jött a hír, már épp nagyon fáradt voltam, rosszkedvű, tehetségtelennek és alkalmatlannak éreztem magam az életem minden területén. Aztán jött a telefon, hogy a KultúRecept ott van a legjobbak között. Először fel sem fogtam, hogy ez mekkora dolog. Órák teltek el, mire megértettem, hogy ez azt jelenti: van létjogosultsága annak, ami néhány hónappal ezelőtt még csak egy apró kis ötlet volt, mára pedig már egy fejlődő- és működőképes gépezetté alakult. Szóval azt tudom mondani, hogy megéri időt és energiát áldozni bármibe, amiben hiszünk, mert idővel úgyis megtérül a befektetett munka. Ez így törvényszerű. Erre próbálok gondolni, amikor szűk a világ. Olykor már sikerül is feldobni magam!

KultúRecept elérhetőségei:

Facebook oldal: KATTINTS IDE!  / YouTube csatorna : KATTINTS IDE!

fotó: Torma Sándor

Az interjúból idézni vagy azt teljes egészében felhasználni engedélyköteles!

_________________________________________________________________

További tartalmakért  keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a  FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!

Facebook  II Instagram

Írta : Gőgh Brigitta