Jókai Ági a Zenthe Ferenc Színház társulatának a tagja, emellett több darabban játszik a Bartók Kamaraszínházban illetve a budapesti Vertigo Szlovák Színházban is. Ági a pandémiás helyzet ellenére sem tétlenkedet sokáig. 2020 decemberében létrehozta a KultúRecept nevű facebook közösséget, ahol mára már közel 900 ember követi a munkáját. Köztük én is.... Bevallom őszintén, engem, mint blogger és mint magánember is nagyon motivál Áginak ez a fajta pozitív és végtelenül alázatos hozzáállása az élethez. Így nem is volt számomra kérdés, hogy miért is szeretném bemutatni nektek itt is Jókai Ágit és az ő munkásságát ❤
Úgy
tudom mindig is a színészi pálya vonzott, ezek szerint meg se fordult a
fejedben, hogy mással foglalkozz később.
Nem igazán. Elég
tudatosan készültem erre a pályára. Kisgyerek korom óta foglalkoztam versmondással,
hegedülni tanultam, kórustag voltam, szóval abszolváltam minden olyan kötelező
kört, ami később hozzásegített ahhoz, hogy előbb felvegyenek a színművészetire,
a későbbiekben pedig színészként tudjak működni.
Komáromi
születésű vagy és sokáig éltél is Szlovákiában. Milyen a kapcsolatod a
szülővárosoddal? Van még honvágyad, ha épp nem otthon vagy?
Rajongásig
szeretem a városomat. Sajnos, augusztus 31-én léptem át utoljára a
szlovák-magyar határt, azóta nem találkoztam személyesen a családommal. Egyedül
az öcsém az, akit láthattam, hiszen Budapesten tanul, s az év elején még itt
élt, azóta ő is átállt az online oktatásra, majd visszament Szlovákiába. Nem
arról van szó, hogy ne lehetne megoldani a hazajutásomat, sokkal inkább arról,
hogy féltem a családtagjaimat, s közösen megegyezve úgy tartjuk ez így helyes
ebben a helyzetben. Sajnálom, hogy így alakult ez az év, mert nekem Komáromban
még levegőt venni is könnyebb. Amint átérek a hídon a mellkasomban érzem, hogy
máris jobb, hogy megkönnyebbültem. Ettől függetlenül most eltolom magamtól a
honvágy érzését, mert így könnyebb. Minek keseregjek olyasvalamin, amin úgysem
tudok változtatni?!
A
Pozsonyi Színművészeti Egyetemen szereztél diplomát 2015-ben, utána több évig
játszottál is Szlovákiában majd Székesfehérváron és Győrben is. Jelenleg pedig,
ha jól tudom a Zenthe Ferenc színházban és a Bartók Kamaraszínházban is
játszol. Ennyi munka mellett van egyáltalán időd a kikapcsolódásra?
Pontosabban: párhuzamosan
zajlottak ezek a munkák. Szlovákiában a pozsonyi Astorka Színházban játszottam
másodéves korom óta, a gyakorlati éveimet pedig a Komáromi Jókai Színházban,
Székesfehérváron, Győrben töltöttem. Később nagyon fontos lett az életemben a
budapesti Vertigo Szlovák Színház, illetve a dunaújvárosi Bartók is, mostanában
pedig a Zenthe Színházhoz kötnek szorosabb szálak, hiszen társulati tagnak
mondhatom magam. A színház több, mint egy éve nem működik megszokott
formájában, leszámítva azt a néhány hónapos „visszatérését”, de az sem volt az
igazi. A múltban sokat kellett utaznom, így rengeteg időt töltöttem saját
magammal. Fárasztó volt. Olykor már nagyon nehezen viseltem. Több, mint 40
szerepet játszottam el az elmúlt 7 évben -ezt csak azért tudom, mert múltkor
szükség volt egy összesítésre, így megszámoltam. Ez nagyon sok. Mellette
rengeteg minden történt persze a magánéletemben is, amelyek nem mindig voltak
vidám események. A kérdésre válaszolva tehát: nem igazán volt időm pihenni.
Milyenek
voltak az egyetemi évek Pozsonyban, hogy érezted ott magad, milyen volt a
közösségi élet?
Felemás, mint ahogy
általában minden. A várost nagyon szerettem. Remek osztályfőnökeim voltak: Peter
Mankovecky és Peter Simun, az osztálytársaim is csupa helyes ember voltak. Sajnos
Mankovecky tragikus halála beárnyékolja ezt az egyébként szépnek induló
időszakot. Harmadéves korban elveszíteni azt az embert, akiben szakmailag
leginkább bíztam, egyáltalán nem volt egyszerű. Talán éppen ezért volt olyan könnyű otthagyni a várost, s
elkezdeni egy magyarországi életet, még akkor is, ha nem itt kezdtem a pályám,
illetve az egyetemet. Szívesen megyek vissza Pozsonyba, sok barátom, kedves
kollégám van ott, akikkel tartjuk a kapcsolatot, s nem zárkózom el előle, hogy
még egyszer visszatérjek oda, ha máshogy nem, vendégként.
Azon
kevés művészek egyike vagy, aki látszólag hamar feltalálta magát ebben a
mostani, kicsit sem megszokott helyzetben. Még decemberben létrehoztad a
KultúRecept nevezetű facebook oldalt, de úgy tudom, van egy receptes csoportod
is. Honnan jött az ötlet, mi motivált az induláskor?
A
receptes oldalt természetesen megtartottam - hiszen rengeteg beküldött recept
van ott - butaság lenne megszűntetni, de az a karantén első időszakának szólt.
Azóta megalapítottam a KultúReceptet. Hiszen azt, hogy kulturális szférából jövök, sajnos,
vagy épp szerencsére nem tudom letagadni... Egy kis idő elteltével már nem csak a főzés, a
gasztronómiai tapasztalatok megosztása volt fontos, hanem az is, hogy
valamilyen kulturális szolgáltatás is álljon emögött. Szintén a karantén alatt úgy alakult, hogy nagyon sok
színházi beszélgetés rögzült az akkori színházam online közvetítései közé,
illetve Linzből a Hungarostudioból is felkerestek, hogy havi rendszerességgel
készítsek művészekkel interjúkat a #cooltourkapcs c. műsorba. Ez a fajta kíváncsiság az emberek iránt kiolthatatlan
bennem, gondolom ez hivatásomból fakad, hiszen a mások lelkének kiismerése nem
egy utolsó szempont a színészi pálya során. Éppen ezért arra az elhatározásra
jutottam, hogy megpróbálkozom egy olyan oldal létrehozásával, amely vegyíti
ezeket az általam annyira szeretett tartalmakat.
Gondolom
azért hiányzik a színház, a közönség. Mit üzennél most nekik?
Hogy vigyázzanak magukra,
mert most az egészségük a legfontosabb!
Szerinted
mi a legnagyobb kihívás a szakmádban?
Fontos,
hogy ne sértődjek meg. Nekem ez a legnagyobb kihívás. Ezt kell a legtöbbet
mantráznom magamnak, mert van rá hajlamom, de próbálok küzdeni ellene. Persze
ez nem azt jelenti, hogy álszerénykednem kéne. Tisztában kell lennem a saját
képességeimmel, de ugyanakkor a hibáimat is el kell ismernem, s mindezt úgy,
hogy azért meg is védjem a saját érdekeimet, s viszonylag tiszta aggyal
válasszam külön a jogos kritikát - a rosszindulatú közönytől.
Voltál
már szabadúszó és ha jól tudom társulati tag is, te melyikben érezted jobban
magad?
Idén
próbáltam volna ki magam társulati tagként életemben először, de ebből
mindössze bő három hónap jutott, azt is végigdolgoztam – rengeteg
szerepátvételt kellett abszolválnom - így sajnos nehéz erre válaszolnom, mert
azokból a jó dolgokból, amelyek ezzel jártak volna, kimaradtam. Ez nem egy
normális évad. A stabilitás egyébként
nem igazán tartozott hozzá az eddigi életemhez. Ha jobban megfontolom, egész
életemben jövök-megyek, sokat utazom, pörgök. Olyan vagyok, mint egy újságpapír,
amit ide-oda fúj a szél. Ebben éreztem jól magam. Eddig. Így harminc felé már
elkezdtem vágyni arra, hogy azért legyenek olyan stabil cölöpök, amelyekhez,
még, ha néhanap engedélyezek is magamnak egy kis kalandozást, időről-időre visszatérhessek.
Ezen dolgozom, mert megelégeltem a kiszámíthatatlanságot, a másoktól való
függést.
Vannak
terveid a következő évadra vagy jelen helyzetben még nem látni ennyire előre?
Sajnos manapság semmit
sem lehet tudni a színházzal kapcsolatban, éppen ezért nem is tudok friss
hírekkel szolgálni.
Mindezek
mellett, hogy érzed magad a jelenlegi helyzetben, van valami, ami segít neked
túlélni a nehezebb napokat is?
Előrefele menekülök. Bele
a munkába. Március óta a Budapesti Szlovák Intézetben is dolgozom, mint
kultúrreferens. Szép feladataim vannak, hiszen így dolgozhatok közvetve
legalább az online térben szlovák és magyar színészkollégákkal, művészekkel, de
épp a napokban egy irodalmi podcast vezetésére is felkértek... Természetesen
folyamatosan dolgozom továbbra is a KultúRecepten, hiszen ez pedig egy
szerelemprojekt. Csodálatos csapatom van, akikre egytől-egyig büszke vagyok. Épp
a napokban értesültünk róla, hogy a MagentaKraft, Magyarország egyik
legrangosabb tehetségprogramjára benyújtott pályázatunk bekerült a legjobbak
közé. Végtelenül büszke vagyok, hiszen ez egy hatalmas szakmai elismerés, amely
bevallom, épp a legjobbkor jött. Nekem is nehéz ugyanis, csak úgy, mint
mindenkinek. Aznap, mielőtt jött a hír, már épp nagyon fáradt voltam,
rosszkedvű, tehetségtelennek és alkalmatlannak éreztem magam az életem minden
területén. Aztán jött a telefon, hogy a KultúRecept ott van a legjobbak között.
Először fel sem fogtam, hogy ez mekkora dolog. Órák teltek el, mire
megértettem, hogy ez azt jelenti: van létjogosultsága annak, ami néhány
hónappal ezelőtt még csak egy apró kis ötlet volt, mára pedig már egy fejlődő-
és működőképes gépezetté alakult. Szóval azt tudom mondani, hogy megéri időt és
energiát áldozni bármibe, amiben hiszünk, mert idővel úgyis megtérül a
befektetett munka. Ez így törvényszerű. Erre próbálok gondolni, amikor szűk a
világ. Olykor már sikerül is feldobni magam!
KultúRecept elérhetőségei:
Facebook oldal: KATTINTS IDE! / YouTube csatorna : KATTINTS IDE!
fotó: Torma Sándor
Az interjúból idézni vagy azt teljes egészében felhasználni engedélyköteles!
_________________________________________________________________
További tartalmakért keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!
Írta : Gőgh Brigitta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése