Vendetta.
Olasz eredetű szó. A jelentése : ’ vérbosszú’
A történet főszereplője egy magyar asszony, aki
a származását titkolja. Egy nő, aki szeretné elhinni, hogy van szeretet, de a
múltban tapasztalt dolgok miatt, a gyűlölet érzése erősebb minden másnál. Belső
harcait, vívódásait önmagával még a lánya sem ismeri. Az anya titkolja a gyerekkori
élményeit, közben pedig igyekszik úrra lenni a fájdalmán, de valójában csak
egyedül érzi jól magát. Anya és lánya, két külön sors. A lánya sikeres ügyvéd,
aki szereti az anyját, de tele van ki nem mondott kérdésekkel.
Aztán egy este beszélgetni kezdenek. Az múlt fájdalmas
élményei, mint egy vulkán törtnek fel a nőből. A kiszolgáltatottság, a mosókonyhában
töltött magányos napok, a szeretetlenség és a kiszolgáltatottság érzése nyomott
hagyott benne. A nő magyar, de származását tekintve cigány. A cigány embertől
félnek. És a nő nem akarja azt, hogy lánya emiatt kerülne hátrányos helyzetbe.
Ezért titkolózik, de egyszer azért mégis mesél, igaz csak köntörfalazva, de a
lány okos és megsejt dolgokat.
„ Mi
a szeretet? Hogyan lehet őszintén szeretni, ha az ember élete titkokkal teli?”
A múlt és a jelen váltakozik, ez adja a
történet tempóját. Néha az anya sokáig a múltban marad, sok dolgot részletesen
kifejt, elmesél, amit aztán a valóságban próbál megérteni. A múltat azonban
lehetet elfelejteni. Főleg, ha az ember gyerekként él át olyan szörnyűségeket,
mint ez az asszony ebben a történetben. Még most is ráz a hideg. Nem tagadom, nagyon
mélyen megérintett azt, ahogy a darabban a cigányság kérdéskörét boncolgatták. Mindezt
természetesen ítélkezésmentesen, egy olyan történeten keresztül, amit
származástól független bárki átélhetett és át is élhet talán most is. A nőt nem
szerették, ezért nem tudott szeretni Ő sem. Soha. Senkit. Még a lányát
sem.
A két színésznő közül Nyakó Júlia áll a
legtöbbet a színpadon. A történetet gyakorlatilag az Ő monologikus
visszaemlékezéseiből ismerhettük meg. Az alakítása egyszerre hidegrázós,
szívettépő és végtelenül letisztult. Nyakó
Júlia monológjai közben azt éreztem, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre
süllyedek a saját valóságomban, annyira mélyen át tudtam élni a történet minden
rezdülését, hogy az már szinte fájt.
Kakasy Dóra csak az utolsó fél órában bukkant csak fel, de a megjelenése
mindent döntött. Harsány volt, élettel teli, az a tipikus ügyvéd, aki köszöni szépen,
de mindent tud.
Számomra valódi csodák voltak mindketten, akik
tényleg ki tudtak szakítani a saját valóságomból arra a másfél órára, még a darabot
néztem. Pedig nem voltunk még csak egy légtérben sem. A hatás azonban még így
is lenyűgöző volt. Bár azt sejtettem, hogy csalódni nem fogok nagyot, de azért
még a mai napig nagy öröm ennyire tehetséges művészeket látni a színpadon!
Mindez persze
a rendező, Dávid Zsuzsa érdeme is, aki a produkcióban részvevő
színészekkel -és a háttérstábbal közösen úgy állította színpadra ezt a darabot,
hogy az tényleg megérintsen embereket. Bár a műnek van egy drámai súlya, ezt
nem vitatom, de az is biztos, hogy nem nyom agyon, mint ahogy nem mond ítéletet
sem és arra sem kér, hogy változtassunk a véleményünkön. Csak mesél. De azt
tisztán és hitelesen.
Én nagyon
ajánlom minden kedves színházszerető embernek, hogy legalább adjon ennek az előadásnak
is egy esélyt. Azt nem tudom garantálni, hogy mindenkire ugyanúgy hat, de
szerintem azért van benne számos olyan mondat, gondolat, amin azért érdemes
kicsit töprengeni....
fotók : Ónodi Zoltán
A Bartók Kamaraszínház honlapja : http://bartokszinhaz.hu/
További tartalmakért keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése