„Egy nagyon családias színház, ahova szerencsére hamar sikerült beilleszkednem” – interjú Bodor Szabinával, a Turay Ida Színház művészével

 

Szerelem c. előadásfotó

A „ Színház civil szemmel” interjúsorozat alanya ezúttal a Turay Ida Színház egyik végtelenül kedves színésznője, Bodor Szabina volt. Szabina több zenés és prózai darabban is szerepel a színházban, aminek 2018 óta a tagja. A nézők legutóbb a Na de államtitkár Úr! című vígjátékban láthatták Etelka és Fáni szerepében.  Jelenleg pedig a Terasz című darabot próbálja, amit a tervek szerint Egerváron mutat be a színház.

Tudatosan készültél a színészi hivatásra, vagy voltak más terveid is?

Nem mondanám, hogy ez annyira tudatos lett volna a részemről. Noha gyerekként, már többször szavaltam verset iskolai rendezvényeken és énekelni is felkértek, nem gondoltam arra, hogy egy nap majd színésznő lesz belőlem. A gimnáziumi éveim alatt jártam musical stúdióba, magánénekre és zeneiskolába, amikor azonban az egyetemi pályaválasztásra került sor, én mégis a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kommunikáció és médiatudomány szakára adtam be a jelentkezésem, ahová fel is vettek. A színészetet valahogy mégsem tudtam kizárni az életemből. A döntő pillanat mégis csak az volt, amikor a Pécsi Harmadik Színház új musicaljébe kerestek színészeket. Jelentkeztem, és végül be is kerültem a produkcióba. Onnantól már tudtam, hogy nincs visszaút, nekem a színészet a valódi hivatásom. Ezután jelentkeztem a Gór-Nagy Mária Színitanodába, amit el is végeztem.

Nem is gondolkodtál a Színművészeti Egyetemen?

Azért nem gondolkoztam, mert én elég későn találtam rá a hivatásomra. Mire a Gór Nagy Mária Színitanodát elvégeztem már 25 éves voltam, az SZFE pedig további 5 évet jelentett volna. Későn kezdtem volna a pályát.

Vidéken indult a pályád, hogy élted meg mikor Pestre kerültél? Nehéz volt megszoknod ezt a nyüzsgő életstílust?

Én az első perctől kezdve nagyon élveztem ezt a nyüzsgő életstílust, ami Budapestet jellemzi. Egyedül az volt fura, hogy azokkal a barátaimmal, akik Pécsen maradtak és Anyukámmal már nem tudtam minden nap találkozni. Eleinte hetente hazautaztam, de ahogy sűrűsödött az életem, úgy ritkultak ezek a találkozások. A Gór Nagy Mária Színitanodában nagyon jó osztályba kerültem, jó emberek közé, így hamar kialakult Budapesten is az életem.

Kincskereső kisködmön előadásfotó

A Turay Ida Színházban sokféle szerepben kipróbálhattad már magad az utóbbi években. Melyik szereped érzed magadhoz a legközelebb?

Ez érdekes kérdés, mert sok darabban játszottam már, de talán a Kincskereső Kisködmönből Gergő volt az a karakter, akit furcsa mód a legközelebb éreztem magamhoz. Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy nőként kellett kisfiúk bőrébe bújnunk. Nagyon szerettem azokat a próbákat, mikor elengedtük magunkat az iskola jelenetekben. Visszaemlékeztünk, milyen volt régen az iskolapadban. A titkos levelezésekre órán, a játékokra, milyen volt gyerekként igaz barátra lelni, a puskázásra (Utólag is bocsánatot kérek, nem vagyok rá maradéktalanul büszke!) Óriási élmény volt ez a próbafolyamat és nagyon hálás vagyok ezért a szerepért. 

Inkább a zenés vagy inkább a prózai darabok azok, amik közelebb állnak hozzád?

Szerintem egy színész életében az a jó, ha vegyesen játszik zenés és prózai előadásokban is. A pályámat zenés színészként kezdtem el, majd a Gór Nagy Mária Színitanoda elvégzése után, a Veszprémi Petőfi Színházban játszottam. Beválogattak az Abigél című  musicalbe. Itt zenés darabokban kaptam lehetőséget. A Turay Ida Színház pont amiatt kezdett el érdekelni, mert itt lehetőséget ajánlottak, hogy prózai darabokban is szerepelhessek.

Mesélsz egy kicsit arról, hogy milyen a Turay Ida Színházban a csapat, hogy érzed ott magad? Milyen a kapcsolatod a többiekkel?

Egy nagyon családias színház, ahova szerencsére hamar sikerült beilleszkednem. Nagyon jó kollégákra és barátokra leltem itt. Nagyon jól érzem magam velük és boldoggá tesz a tudat, hogy részese lehetek ennek a csapatnak.

Ha már a színháznál tartunk, hogyan éled meg a mostani helyzetet?

Most ez a leállás nagyon nehéz, mert hozzászoktam az állandó pörgéshez. A Turayban az elmúlt évadban is sok bemutatónk volt és szinte nem volt olyan nap, hogy ne lett volna előadásunk vagy ne próbáltunk volna valamit. Az, hogy hirtelen be kellett zárni a színházakat nem csak nekem, hanem minden szakmabeli számára is ijesztő volt. Hiányzik a színpad, remélem hamarosan újra játszhatunk majd közönség előtt is.

A csodálatos Razadána c.előadásfotó

Sokan a művészeti szakmában a színházak bezárást követően elkezdtek különböző képzéseket. Neked nem fordult meg a fejedben valami hasonló gondolat?

Az én fejemben is megfordult, természetesen, de valahogy mégsem tudtam kitalálni, hogy mi az, ami a színészeten túl is érdekelne. A másik, hogy egy-egy ilyen tanfolyamot elvégezni gyakran hónapokba telik, így ezt a vonalat sajnos hamar el is kellett vetnem. 

Szerinted mi a legnagyobb kihívás a színészi pályán?

Az, hogy előadásról előadásra más és más ember bőrébe kell bújni és átvenni az érzéseit.  Megterhelő  tud lenni, mind fizikai, mind pedig szellemi és lelki síkon.

Láttam, hogy a Hudie reklámarca is vagy, akik, mint csomagolásmentes, környezetbarát márka hirdetik magukat. Neked mióta vált fontossá ez a téma?

Nekem mindig is fontos volt ez a téma, de csak pár éve kezdtem el tudatosan foglalkozni a környezettudatossággal, ezért is álltam a Hudie mellé, mert amit ők képviselnek, azzal teljes mértékben tudok azonosulni, fontos számomra.

Mi az, amit tanácsolnál annak, aki ezt a hivatást választja?

Azt, hogy legyen kitartó. Az első pár év ebben a szakmában is nagyon kemény. Sokszor sajnos ott bukik el az egész pályakezdés, hogy az ember számít bizonyos szerepekre, feladatokra, amit nem biztos, hogy azonnal meg is kap és sokszor ilyenkor fel is adja. De ezt nem szabad! Muszáj küzdeni, még ha a sikerek csak később is jönnek.

Hogy érzed magad?  Mik a terveid a jövőre nézve?

Vannak napok, amik az embert megviselik, de alapjáraton próbálok pozitív maradni és bízom abban, hogy hamar visszakapjuk majd az életünket. A Turay Ida Színházban több elmaradt darabot is próbálunk, igaz azt is csak kisebb – nagyobb kihagyásokkal, de reméljük, hogy nyáron már játszhatunk közönség előtt, többek között a Turay Ida Színház nyári játékain, Egerváron is.

Kukac Kata  kalandjai c. előadásfotó

Az interjú a Turay Ida Színház megbízásából készült!

Az interjúból idézni vagy azt teljes egészében felhasználni engedélyköteles!

képek: Boda Gábor , Turay Ida Színház

Turay Ida Színház elérhetősége : ITT

______________________________________________________________________

További tartalmakért  keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a  FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!

Facebook  II Instagram

Írta : Gőgh Brigitta

Színház civil szemmel - Keresztes Ildikóval beszélgettem

 

A „Színház civil szemmel” interjúsorozatomban ez alkalommal egy olyan művésznővel beszélgettem, aki nem csak zenei tehetségével, hanem a színpadon nyújtott emlékezetes alakításával is belopta magát sok ember szívébe. Ő nem más, mint Keresztes Ildikó, aki 2000-ben megalakította saját zenekarát, akikkel rendszeresen lépnek fel különböző rendezvényeken,  illetve zenei fesztiválokon. Énekesnői  pályafutása mellett, a közönség 2008 óta láthatja őt a Turay Ida Színház előadásaiban is. Ildikóval elsősorban a színházról, zenei karrierjéről és a jövőbeli tervekről beszélgettünk.

2008 óta vagy a Turay Ida Színház társulatának tagja. Ez akárhogy is számolom 13 év.  Nyilván ez elég hosszú idő ahhoz, hogy az ember megismerhesse a kollégáit, és a háttérben dolgozókat egyaránt. Mesélsz nekem kicsit arról, hogy hogy mit jelent neked a Turay Ida Színház és hogy milyen érzés ott társulati tagnak lenni?

Darvasi Ilonát még a Soproni Petőfi Színház igazgatójaként ismertem meg, jó pár évvel ezelőtt. Mi már akkor is nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, így amikor a társulat eljött Sopronból, akkor én is velük tartottam. A Turay Ida Színházban gyakorlatilag a megalakulás óta társulati tag vagyok. Bár játszom más színházakban is, de a Turay az a hely, ahová jó visszajönni, gyakorlatilag szinte már a második otthonomként is tekintek rá. A kollégáimat is nagyon szeretem, sok időt töltünk együtt, olyanok vagyunk, mint egy kis család. Szerencsére sok-sok közös programot is szervezünk együtt, ami még jobban összehozza a csapatot. Ha időnk engedi meg is szoktuk nézni egymást, szoros a kapcsolat köztünk, de én ezt nem bánom, nekem jó érzés tartozni valahova. Jó érzés a Turay Színházhoz tartozni!

Keresztes Ildikó a Szabin nők elrablása (2008) előadásban

A Turay Ida Színházban játszott előadásaid közül, az Égben maradt repülő című darabban egy olyan legendás énekesnőt személyesítesz meg, mint Edith Piaf. Volt benned valamiféle izgalom emiatt?

Persze, volt bennem izgalom emiatt, bár én alapból is ilyen típus vagyok. Ez a  szerep egy fantasztikus felkérés volt, amiért nagyon hálás vagyok Darvasi Ilonának, hogy rám gondolt és megajándékozott ezzel a szereppel, amiről azt gondolom, hogy életem egyik legmeghatározóbb alakítása lett. Szerencsére ezt az előadást a közönség is nagyon szereti. Én nem is gondoltam volna, hogy a végén ennyire egymásra találunk, s talán most már az is lehet, hogy életem végéig elkísér majd, amit egyáltalán nem bánnék...

Keresztes Ildikó az Égben maradt repülő c. előadásban 

Nem olyan rég azt nyilatkoztad, hogy színpad nélkül nem tudod elképzelni az életed. A vírushelyzet miatt azonban továbbra sincsenek megtartva sem koncertek, sem pedig előadások. Hogy viseled  a kialakult helyzetet?

Nekem nincs „B” tervem az életemben, ezért nincs is fogalmam arról, hogy mit kezdenék magammal, ha egyszer megszűnne ez a lehetőség. Remélem a mostani is csak egy átmeneti állapot, ami után vissza tudok majd térni a színpadra. Bár azt kell, hogy mondjam, eleinte nagyon élveztem ezt a helyzetet, szükségem is volt a pihenésre, amiből az elmúlt 30 évben nem igazán jutott, de most már vágyom a pörgésre, hiányzik a színpad, a próbák és természetesen a közönség is. Már nagyon várom, hogy visszakaphassuk a régi életünket!

A legújabb videókliped a színházi szférába röpít, akár a hangulat, akár a jelmezek tekintetében, ami amellett, hogy remekül passzol a dalhoz, még egy sokkal mélyebb tartalmat is ad neki. Neked ilyenkor van beleszólásod abba, hogy hol / milyen helyszínen forgassatok vagy ez egy az egyben a menedzsment döntése?

Ez teljes egészében a rendező, Jimy J. Hollywood döntése volt, nekem nem is igazán volt erről kialakult elképzelésem. Hozzám nagyon közel áll ez a 19. századi kosztümös világ, így mikor megláttam azt, hogy Jimmy ilyen látványvilágban gondolkozik, akkor nagyon megörültem. Egyrészt azért, mert nagyon kevés könnyű zenei videoklip készül ebben a stílusban, másrészt bennem is felidézett olyan emlékeket, mint A vöröslámpás ház, vagy akár a Három Testőr. Az, pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy olyan könnyűzenei alkotást tudtam létrehozni, amibe az életem másik meghatározó részét, a színházat is bele tudtam csempészni.

Csakazértis szerelem  előadásfotó

A karrierednél maradva még egy pillanat erejéig, a fiatal Keresztes Ildikó gondolta volna, hogy jó pár év múlva majd ezt az életet éli, amiben te most élsz?

Álmodozni álmodoztam róla már pici gyerekként is, bár akkor ezt még magamnak sem mertem bevallani. Már akkor is a művészet iránt érdeklődtem, bújtam a hollywoodi filmeket, annyira szerettem azt a titokzatos világot, amiben ezek a sztárok éltek. Azért, hogy nekem ez megadatott, végtelenül hálás vagyok a Jóistennek.

A nyilatkozataidat végignézve feltűnt nekem az, hogy te egy nagyon őszinte ember vagy. Ez a te esetedben otthonról hozott minta, vagy ez csak később alakult ki?

És azt gondolom, hogy minden minta otthonról hozott. Az én esetemben nyilván sokat adott ehhez az, hogy én Erdélyben születtem és ott is nevelkedtem, ahol élők a hagyományok és azt gondolom az őszinteség is sokkal inkább a mindennapok része. Ugyanakkor nyilván megválogatom azt, hogy közszereplőként mit mutatok magamból.

Van olyan kollégád esetleg, akivel még nem dolgoztál együtt, de nagy álmod?

Tina Turnerrel például szívesen énekelnék.... A hazai művészeti életből nem tudnék kiemelni senkit név szerint, mert sok olyan kolléga van, akivel szívesen dolgoznék, és remélem fogok is egyszer....

Pillanatkép az Irma, te édes c. előadásból

Mi az, amire a legbüszkébb vagy az életedben?

Ez nehéz kérdés, mert nem igazán éreztem még azt, hogy büszke lennék magamra. Az olyan furcsának is hatna szerintem. Nekem sokkal fontosabbak a visszajelzések. Gondolok itt a kollégáktól kapott dicséretekre, vagy a közönségtől kapott kedves szavakra és természetesen az elmúlt évek során elért szakmai díjakra és elismerésekre is. Ezek azok, amik boldogsággal töltenek el és remélem, még sokáig megadatik az, hogy a közönségnek játszhatom.

Van-e olyan előadás, ami tervben van, a járványhelyzet levonulását követően?

A Turay Ida Színházban lesz egy premierem, a „Térden állva jövök hozzád”, ami egy zenés darab, illetve az Operettszínházban is lesz a „Nine „című musical. Már nagyon várom, hogy végre közönség előtt játszhassunk, hogy újra élet töltse meg, a most még elhagyatott színházépületeket és koncerttermeket.

Turay Ida Színház elérhetősége : ITT
Keresztes Ildikó Együtt jó videklip: ITT

📸 : Gerstenbrein Zsuzsi ( Turay Ida Színház kommunikációs vezető, Turay Tv szerkesztő/vágó)

Az interjú a Turay Ida Színház megbízásából készült!

Az interjúból idézni vagy azt teljes egészében felhasználni engedélyköteles!

__________________________________________________________________________

További tartalmakért  keresd a Nézőtéren innen és túl blogot a  FACEBOOK, illetve Instagram felületeken!

ha tetszett a beszélgetés bátran osszátok meg az ismerőseitekkel! ha pedig úgy gondolod hozzá is szolnál, bátran írj nekem megjegyzést a cikk alá akár!

💻 

Facebook  II Instagram

Palkó Pankával, a Bartók Kamaraszínház rendezőasszisztensével beszélgettem

Egy ideje már szerettem volna nem csak színészeket, hanem háttér dolgozókat is megszólaltatni, ezért külön öröm volt nekem, hogy Panka partnerem volt ebben, már csak azért is, mert így egy végtelenül alázatos, tündéri lányt ismerhettem meg a személyében.  

Panka munka közben ( fotó : Ónodi Zoltán)

Palkó Panka 2016 decembere óta a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház munkatársa, aki súgóként és rendezőasszisztenskét veszi ki a részét az előadások elkészítésében. Pankával a pályára kerülésének körülményein túl az asszisztensi feladatokról és a közben felmerülő nehézségekről beszélgettünk.

Mennyire volt tudatos döntés a részedről az, hogy ezt a pályát válaszd?

Nem gondolom, hogy ez annyira tudatos lett volna a részemről, sokkal inkább azt mondanám, a sors alakította így a dolgokat. Gimnázium után, mint sok más kortársam, én is egyetemre készültem, ám a dolgok nem a terveim szerint alakultak. Ezután egy rövid ideig dolgoztam egy kávézóban, amikor szembe jött velem ez a lehetőség. Ennek már 5 éve, de még mindig azt gondolom, ez volt a legnagyobb ajándék, amit kaphattam, hiszen itt fantasztikus emberektől tanulva fejlődhettem, egy olyan közegben, ahol jó létezni.

Mesélsz kicsit arról, hogy pontosan mi egy rendezőasszisztens feladata?

Mivel ez egy nagyon összetett feladat, ezért nem olyan könnyű ez a kérdés. Az asszisztens gyakorlatilag a rendező jobb keze. Ő az, aki minden munkacsoporttal tartja a kapcsolatot, megírja a próbarendet, egyezteti a produkcióban résztvevők elfoglaltságait, jegyzi a színészek mozgását. Mindent a rendező igényei szerint alakít. Emellett pedig egy kicsit pszichológus is, hiszen gyakorlatilag minden szál hozzá vezet, mind a művészeti produkció hátterét, mind pedig a résztvevő színészeket illetően.

Olvasópróba - Fotó : Ónodi Zoltán

Mit tartasz a legnagyobb kihívásnak ebben a munkakörben?

Mindképp azt, hogy nagyon sok mindenre kell egyszerre figyelni, muszáj minden folyamatban a lehető legjobb formánkat nyújtani.

A színészekkel való beszélgetéseim során hamar rájöttem, hogy olyan, hogy kedvenc előadás nincs, mert az mindig épp az aktuális, de legemlékezetesebb mindig akad. Nálad ez melyik előadás?

Örülök, hogy ezt a kérdést így tetted fel, mert kedvenc előadást valóban nehéz lenne mondani. Emlékezetesből is akad azért néhány, de én most talán a Dollárpapát említeném, amely a Zenthe Ferenc Színházzal közös koprodukciónk. Ezt az előadást még az őszi karantén előtt tudtuk bemutatni, de a próbafolyamat így sem volt teljesen zökkenőmentes. A koreográfusunk egy kontaktkutatás eredményeként karanténba került, így Ő csak facetime segítségével tudott részt venni a próbákon. Emiatt koreográfus asszisztensként is helyt kellett állnom, ami a saját feladataim mellett nem volt egyszerű, hiszen két színházi társulatot kellett összeegyeztetni úgy, hogy csapat fele éppen Salgótarjánban is próbált.

2016 decembere óta dolgozol a Bartók Kamaraszínházban, az első rendezőasszisztensi munkád pedig 2017 tavaszán történt. Az azóta eltelt idő alatt volt olyan, amikor azt érezted, hogy túl nagy teher hárul rád?
Nyilván volt ilyen, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de mindig jött valami új impulzus, más társulatokkal való közös munka, ami újabb erőt adott a folytatáshoz. Nyilván, mint minden más munkakörben, itt is vannak stresszesebb periódusok, amiket muszáj a helyén kezelni. A barátaimmal és a családdal töltött idő sokat segít a nehezebb napokon.

Ha nem rendezőasszisztens lennél akkor...? Egyáltalán volt más opciód?
A rendezvényszervezés érdekelt. Mindig olyan munkát szerettem volna, ahol emberekkel foglalkozhatok és nem egy irodában görnyedek naphosszat. Ez tulajdonképpen össze is jött, ha nem is pont úgy, ahogy azt diák koromban képzeltem. Azt hiszem, hogy ennél én jóval többet is kaptam a Bartóknak’ köszönhetően, amiért nem győzők elég hálát adni a sorsnak.

Mit tanácsolnál a régi önmagadnak a mai tudásoddal, amit mondjuk jó lett volna korábban tudni?
Menjen előre és csinálja a feladatait, az idő őt fogja igazolni. De fontos szem előtt tartani, hogy a kritikákat a megfelelő módon kell kezelni és tanulni belőlük.

A Dollár papa premier  ( fotó : Ónódi Zoltán

A Bartók Kamaraszínházban jelenleg a kis herceg próbafolyamata zajlik ( amikor ugye épp lehet próbálni) nagy erőkkel. Kinek ajánlanád ezt az előadást?
Igen, egy nagyon látványos előadással készülünk. Minden korosztálynak ajánlom, hiszen ez tényleg egy örök klasszikus. Míg felnőttként mindenki megtalálhatja benne azt az üzenetet, amire éppen szüksége van, addig a fiatalokban elültet egy magot, ami a későbbi jellemfejlődésük szempontjából lehet hasznos. Sajnos a próbafolyamatot a jelenlegi járványügyi szabályok miatt meg kellett szakítanunk a színészek és a stáb védelmében, de reménykedünk a mihamarabbi folytatásban.

Sose gondoltál arra, hogy a színpad másik oldalán, színészként létezz?
Néptáncos múltamnak köszönhetően nem áll távol tőlem a színpadon való létezés, ebből adódóan volt időszak, amikor eljátszottam a gondolattal. De nagyon hamar megtalált a feladatom és azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy a helyemen vagyok. Ma sem csinálnám másként. 

📸: Ónodi Zoltán

**********************************************

További tartalmakért  keresd a nézőtéren innen és túl FACEBOOK, illetve instagram felületeken!

ha tetszett a beszélgetés bátran osszátok meg az ismerőseitekkel! ha pedig úgy gondolod hozzá is szolnál, bátran írj nekem megjegyzést a cikk alá akár!

💻 https://facebook.com/nezotereninnenestul II www.instagram.com/nezotereninnenestul/

„ Nem szabad futnunk álomképek után...” – IVANCSICS ILONA ÉS SZÍNTÁRSAI Skót mámor előadáskritika

 

Valahogy észrevétlenül kúszott az életembe az online színház, úgy két hónappal ezelőtt, amikor is eldöntöttem, hogy teret engedek ennek a kissé szokatlan, kevésbé személyes műfajnak is. Azóta számtalan előadást láttam már ilyen formában, és nagyon szerencsésnek is érzem magam, amiért jobbnál- jobb előadásokra kapok meghívást, ami engem is feltölt. A legutóbb Ivancsics Ilona és Színtársai által létrehozott Skót mámor című előadást volt szerencsém megtekinteni, amiről részletesebben beszámolok, ha velem tartatok a továbbiakban:

A történet kendőzetlen őszinteséggel enged betekintés két házaspár életébe, akik látszólag jómódban és boldogságban élnek, de mint tudjuk, nem minden arany, ami fénylik. Így a két nővér által szervezett közös vacsora sem az elvárt tervek szerint alakul. Sőt, igazából semmi nem úgy történik, ahogy azt előre eltervezték volna. Indulatok és régen elfojtott érzések szabadulnak fel, ami után már semmi sem lehet többé a régi...

A darabot Isabelle de Novuel írása nyomán Bardóczy Attila fordította le, aki maga is a darab szereplője. A rendező Jantyik Csaba, aki egy letisztult előadást álmodott meg mind a díszlet mind pedig a jelmezek tekintetében, ami szerintem remek döntés volt. Maga a darab egy elegáns szoba előterében játszódik, itt zajlik az események többsége is. A jelmezek tekintetében sem nem volt tapasztalható  semmi flancos túlgondolás, csupa egyszerű, a hétköznapi életben viselt ruhadarab látható a szereplőkön. Nekem például ebből a szempontból külön öröm volt az, hogy Csaba nem ragadt meg a külsőségek kihangsúlyozásában, sokkal inkább a szereplők között zajló eseményekre helyezte a hangsúlyt.

A négy színész közül három munkásságát már korábbról ismertem, így volt némi fogalmam arról, hogy mit is várjak az előadástól, ugyanakkor az előzetes „elvárásaim” messze túlszárnyalták. Bár mostanában egyre több vígjátékot és egyre kevesebb drámát nézek, ami nálam egy 180 fokos fordulat a korábbiakhoz képest, ami azért is meglepő, mert én sokáig meg voltam győződve arról, hogy a vígjáték nem tanít semmit. Ezt most a Skót mámor megcáfolta, később ki is fejtem miért.

S Bár Bardóczy Attila ( Bruno)  neve is ismerősen csengett a fülemben, mégsem tudtam igazán felidézni azt, hogy vajon hol láthattam, így én első körben arra gyanakszom, hogy valahol szinkronhangként hallottam, de sem tudom teljes bizonyosággal kijelenteni, de talán ez most ebből a szempontból mindegy is. Mindenesetre nagyon vártam azt, hogy Attila játékával kapcsolatban milyen észrevételeim lesznek a darab megnézése után. Az általa alakított szereplő, Bruno zugivó, aki bár leszokóban van az alkoholról, azért alkalomadtán szívesen megiszik egy-két felest. A feleslegével, Florance-val láthatólag jó viszonyban vannak, ebben azonban jelentős szerepe van annak, hogy sem Bruno, sem pedig Florance nem egyenes emberek. Erre többször is fény derül a történet alakulása során, de talán a végjátékban hallható párbeszéd az, ami mindenki számára világossá teszi azt, hogy nem feltétlen célravezető mást mondani, mint amit gondolunk, mert az igazságra előbb-utóbb úgyis fény derül. Ami Bardóczy játékát illeti azt hiszem keresve sem lehetett volna jobb színészt találni Bruno szerepére. Egyszerűen zseniálisan játszotta végig az előadást.

Jantyik Csaba és Nagy Enikő ( fotó : Clara Photo)

Jantyik Csaba ( Alex) pedig nem csak, mint rendező, hanem mint színész is részt vesz a darabban. Ő alakítja ugyanis a kissé bolond, de ugyanakkor nagyon is szerethető Alexet, aki szerintem az egész darab legviccesebb karaktere is egyben. Érdekes, mert Csabát se láttam még korábban vígjátékban szerepelni, ami azért elég szomorú, mert konkrétan lubickolt ebben a darabban, amiből nekem az jött le, hogy maga a műfaj sem áll olyan távol tőle. Azt sajnos már megmondani sem tudom melyik jelenetében volt a leghumorosabb, de az tény, hogy a női köntösben való bevonulását nehéz lesz überelnie a későbbiek során. Csabában épp a sokszínűségét szeretem, hogy bármit, de tényleg bármit el tud hitetni a nézőkkel, legyen szó a legabszurdabb dolgokról is, úgy, hogy mindvégig hiteles marad és nincsenek üres járatai sem, sőt szerintem őt még szöveget téveszteni sem nagyon hallottam. A másik, amit megfigyeltem vele kapcsolatban, hogy rendkívül jó érzéke van ahhoz is, hogy felmérje a színpadon körülötte játszó kollégái játékának intenzitását és ahhoz alkalmazkodva játsszon, de ez szerintem ösztönös, nem pedig tanult valami.

Nagy Enikőről ( Sophie) nagyon sokáig nem tudtam eldönteni, hogy melyik műfajban erősebb, a drámákban vagy a könnyedebb, komikus szerepekben, de végül valahogy arra jutottam, hogy valahogy mindkettőben bravúros. Szóval részemről ez a kérdés még a mai napig nem dőlt el, de annyi biztos, hogy Enikő nagyon sokszínű tehetség, aki, ha színpadon van mindent megtesz, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából. Ugyanakkor nincs benne az a merev megfelelni akarás sem, sokkal inkább egyfajta fesztelen szárnyaláshoz tudnám hasonlítani  a játékát. Az általa alakított Sophie is egy nagyon kettős figura, aki látszólag egy szőke, butácska, könnyen megvezethető nő, aki mindent megtesz a férjéért, de közben mégis megvan a magához való esze. Enikő pedig rendkívüli érzékenységgel  bánt a Sophieban előtörni készülő érzelmek sokaságával, ami azért a történet alakulásának fényében  egyáltalán nem volt túl egyszerű feladat. Ennek ellenére nekem úgy tűnt, ez sem okozott túlzott nehézséget a számára.

Jantyik Csaba és Bardóczy Attila ( fotó : Clara Photo)

Kökényessy Ágit sok-sok éve láttam már színpadon, ha jól emlékszem szintén komédiában. Ebben a darabban Ő Florencet alakította, aki talán a legkevésbé szimpatikus karakter, amit csak erősített az, hogy gondolkodás -és mindenféle érzelem nélkül volt képes átgázolni a saját testvérén, nevetség tárgyává téve Sophie esetlenségét. Ugyanakkor volt benne valami, ami miatt végig érezni lehetett azt, hogy az erős nő álarca mögött, egy magát lekicsinylő lélek lakozik. Ezt a kettőséget szerintem Kökényessy Ági remekül szemléltette a játékában, megcsillogtatva ezzel játékának sokszínűségét.

Összeségében azt kellett megállapítanom, hogy a Skót mámor négy rendkívül tehetséges színész jutalomjátéka, ahol az egymással való játék öröme a legfontosabb.

Ha ajánlanom kéne a darabot, nem tudnék kiemelni egy konkrét csoportot, akikhez ez a darab szól. Szerintem bárki is nézi meg, legyen az vígjáték vagy dráma rajongó meg fogja találni azt, amiért a Skót mámor számára élvezetes marad. Én legalábbis úgy érzem, megérte rászánni egy estét, mert a nevetésen túl valami olyan útravalót is kaptam, ami ezekben a nehéz időkben talán mindennél fontosabb, ami úgy  szól: „ Nem szabad futni az álmok után, hanem tudni kell mi az, amitől igazán boldogok lehetünk”

Innen is szeretném megköszönni Ivancsics Ilonának a megtekintés lehetőségét, Janytik Csabának, Nagy Enikőnek, Kökényessy Áginak és Bardóczy Attilának pedig azt a profizmust, ami innen, az online térből is tisztán érékelhetővé vált.

Az előadásról további információ : https://iiszt.hu/repertoar/skot-mamor-47

A kritika a 2021.03.12-ei előadás megtekintése után készült

ha tetszett a bejegyzés bátran osszátok meg az ismerőseitekkel! ha pedig úgy gondolod hozzá is szolnál, bátran írj nekem megjegyzést a cikk alá akár!
További tartalmakért  keresd a nézőtéren innen és túl FACEBOOK, illetve instagram felületeken!

💻 https://facebook.com/nezotereninnenestul II www.instagram.com/nezotereninnenestul/

Színház civil szemmel – Nagy Enikővel beszélgettem

NAGY ENIKŐ AZ OLTÁRI CSAJOK EGYIK JELENTÉBEN  ( FOTÓ: PORT.HU)

Nagy Enikő nevével sok-sok éve a Szeress Most! C. sorozatban találkoztam először,  de erről már csak halovány emlékeim vannak, de az biztos, nagy rajongója voltam a sorozatnak. Aztán sok-sok év múlva egyszer csak úgy hozta az élet, hogy volt lehetőségem élőben is látni a színpadon. Úgy emlékszem, hogy elég hamar köszönőviszonyba kerültünk egymással, az első „komolyabb”  beszélgetéshez azonban már évek kellettet. Nem hiába, az élet gyakran tanít türelemre. Ugyanakkor ma már nagyon hálás vagyok, hogy a mi történetünk így alakult, hiszen így számomra is világossá vált az, hogy Enikő nem csak egy nagyon tehetséges és sokszínű művész, hanem fantasztikus ember is, de ez szerintem már a beszélgetésünkből kiderül.

Olvassátok hát sok szeretettel kettőnk projektjét, amiben a pályára kerülés mellett, a kedvenc színházi élményről, hanem a férjével való közös munkáról is szó esett.

Mennyire volt tudatos döntés a részedről, hogy színésznő leszel?
Általános iskola 7.osztályában, 13 éves koromban döntöttem el, hogy színésznő leszek. Az iskolába eljöttek a békéscsabai színészek rendhagyó irodalom órát tartani. A színésznőjük megbetegedett, ezért megkérték a magyar tanárunkat, hogy jelöljön ki egy ügyesen olvasó tanulót, aki felolvassa a színésznő szövegeit. Én lettem az a tanuló. Megdicsértek, pedig nagyon izgultam! És amikor hazamentem, közöltem a szüleimmel, hogy színésznő leszek. Nem tudom, mit gondoltak magukban, mindenesetre támogattak, mert az akkor induló debreceni Ady Endre gimnázium dráma tagozatát apukám találta nekem.

A pályádat vidéken kezdted és csak utána kerültél fel Budapestre. Miben más vidéken színésznőnek lenni?
Engem nem vettek fel a színművészetire. Stúdiósként Egerben kezdtem a pályát. Az volt az én főiskolám, tehát nagyon szerettem vidéken lenni. Ott kaptam az első nagy szerepeimet is és Szegeden szereztem meg a színész I.minősítésemet. Én otthonosan és biztonságban éreztem magam ezekben a színházakban. Késő estig beszélgettünk a darabokról, vitatkoztunk a jelenetekről, elemeztük a szerepeinket. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágytam Pestre, ahol sokkal több lehetősége van egy színésznek megmutatnia magát, forgatás, szinkron, rádió, több színház. Amikor felkerültem a fővárosba, nagyon boldog voltam, de sokára szoktam meg az itteni pörgős életet. Elmaradtak az esti beszélgetések, a legtöbben siettek próba után az előbb felsorolt helyekre, munkákra.

NAGY ENIKŐ A SZERESS MOST! EGYIK JELENETÉBEN (FOTÓ: EST.HU)

Hogyan éled meg a vírus okozta nehéz helyzetet, változtatott ez valamit az életeden?
Nehéz! Mindenkinek nehéz, de legalábbis nehezebb. Az én hivatásom, szakmám a színészet, ezt tanultam, ezzel keresem a kenyerem. És azzal, hogy bezártak a színházak, hogy nem lehet előadásokat tartani nézőknek élőben, új alternatívákat kellett kitalálni. Átálltunk az online bemutatókra, előadásokra, ami nem okozza azt a felemelő érzést, amikor a színpadon hallod, látod, érzed a közönség rezdüléseit, reakcióit, nevetését. Hiányzik!

Mennyire tartod magad pozitív embernek?
Hát, alapvetően igen, de azért eléggé aggódós vagyok, inkább a rosszra készülök fel, hogy ne érjen váratlanul, ha bekövetkezik. Szorongok is sokszor. A szakmám, a családom, a világ dolgain. Akkor lehet, hogy mégsem vagyok annyira pozitív? 

Sose gondoltál arra, hogy civil pályán is kipróbáld magad?
Nem nagyon. Voltam egy rövid ideig képesítés nélküli óvónő, azt szerettem, szerettem a gyerekekkel foglalkozni. Csak a fegyelmezéssel akadt gondom. Nagyon demokratikusan akartam közeledni feléjük, mindent megengedtem nekik és úgy a fejemre nőttek, hogy az óvónők segítettek megoldani a kaotikus helyzetet. Ez is egy komoly, felelősségteljes szakma, nem lehet csak úgy besétálni az utcáról. Egy kis kitérő volt az életemben.

NAGY ENIKŐ ÉS JANTYIK CSABA (FOTÓ : cSEHOV SZEMÜVEGÉN C. ELŐADÁSBÓL)

Az, hogy a férjeddel (Jantyik Csaba) viszonylag sokat játszotok együtt nem okoz nehézséget a magánéletetekben?
Eleinte gondolni sem akartunk arra, hogy együtt dolgozzunk. Mindenki csinálja a maga dolgát, este hazamegyünk és megbeszéljük, kivel mi történt aznap. Aztán mégis így alakult. És rácsodálkoztunk, hogy milyen jól tudunk együtt dolgozni. Nem megyünk egymás agyára, nem unjuk, ha sokat vagyunk együtt és este ugyanúgy meg tudjuk beszélni az aznap történteket. Egy kényszerhelyzet alakította így, de végül nem lett belőle kényszerűség. 

Melyik az a színházi pillanat, amire szívesen visszaemlékszel, ami így utólag valamiért fontos számodra?
Az, amikor a Szegeden játszottam és egyik este előadás előtt hívtak a portára telefonhoz. A vonal túlsó végén a Budapesti Kamaraszínház igazgatója volt, Szűcs Miklós és azt kérdezte, hogy fel tudnék-e menni Pestre meghallgatásra, mert Ruszt József az Othello-t fogja rendezni és színésznőt keres Desdemona szerepére. Kiesett a kagyló a kezemből, hát, persze, persze! hebegtem. A meghallgatás minden percére emlékszem és amikor megkaptam a szerepet, a föld felett lebegtem legalább egy méterrel. Legendás előadást rendezett Ruszt.

NAGY ENIKŐ ÉS SZABÓ GYŐZŐ AZ Ő+Ő-BEN (FOTÓ: MENCZELES ÁGNES)

Az előadóművészeti pályán sajnos gyakori a féltékenység, mennyire nehéz ezeket kezelni?
A féltékenység, irigység nem szép tulajdonságok, de akár elismerjük, akár nem, időnként érzünk ilyeneket. Nem fetisizálnám ezt a mi pályánkra, mindenütt előfordulhat. Főleg ott, ahol sok a vadász és kevés a fóka. Ez tagadhatatlan, hogy itt is így van. Mindannyian szeretünk szép szerepeket kapni, jó lehetőségeket, izgalmas feladatokat, ezekért sokat kell küzdeni és igen, néha bekúszik ez az érzés az ember lelkébe, ha úgy érzi, igazságtalan helyzetbe került.

Ha visszamehetnél az időben, mit tanácsolnál a fiatalkori önmagadnak a mostani tudásoddal?
Azt, hogy a céltudatosságot egy pillanatra se adjam fel. Amikor nagyon jól mentek a dolgok, szép szerepeket kaptam a színházban és az egyik főszerepet forgattam a Szeress most c. sorozatban, kicsit elkényelmesedtem. Nagyon boldog voltam, sikeresnek éreztem magam és inkább csak vártam, hogy továbbra is megtaláljanak a feladatok. Ez nem jött be, nekem kell elébe menni a lehetőségeknek, keresni azokat és nem ölbe tett kézzel várakozni, legalábbis nekem nem.

Színészként rengeteg inger ér titeket, már ha éppen van színház. Mi segít ilyenkor kikapcsolni?
Engem ez nem zavar és nem fáraszt. Ez a hobbim is, de azért nagyon szeretünk utazni, már amikor lehet!! Nagyon szeretünk vidéken lenni a szüleinkkel, családunkkal. Ott nyugisabb az élet, kicsit le lehet lassulni.

ha tetszett a beszélgetés bátran osszátok meg az ismerőseitekkel! ha pedig úgy gondolod hozzá is szolnál, bátran írj nekem megjegyzést a cikk alá akár!
További tartalmakért  keresd a nézőtéren innen és túl FACEBOOK, illetve instagram felületeken!

💻 https://facebook.com/nezotereninnenestul II www.instagram.com/nezotereninnenestul/

„De nagy Isten állatkertje” – A Bartók Kamaraszínház Portugál című darabja nézői szemmel

2017-ben, amikor elkezdtem előadásokról írni, akkor még magam sem gondoltam, hogy egy napon majd ki sem kell mozdulnom a lakásból ahhoz, hogy „színházba mehessek”. Igaz eleinte ódzkodtam az online színház gondolatáról is, de aztán szépen lassan beletörődve a jelenlegi helyzetükbe, egyre több előadásra vettem jegyet. Nem állítom, hogy nem voltak csalódásaim, mert voltak. Ugyanakkor nem adtam fel és elkezdtem tudatosan olyan teátrumokat keresni, melyeket korábban nem igazán ismertem, így került a Bartók Kamaraszínház is az életembe. Már az első online látott előadásukkor azt éreztem, hogy pontosan ez az, amit kerestem. Ami, ha nem is adja vissza 100%-ban a személyes színház élményét, de ad valami mást helyette, ami után minden egyes alkalommal azt érzem, ebből még többet akarok és még nagyon-nagyon sokáig. És ez nekem épp elég. És most már tényleg alig várom, hogy végre élőben is ott ülhessek a nézőtéren, és láthassam a többi nézőt, a színészek arcát és hogy magamba szívhassam azt a jellegzetes színház illatot.

Kocsmai életkép

Egressy Zoltán tragikomédiája egy Irgács fantázianevű falucskában játszódik, ahol megállt az idő. Jövőtlen emberek kapaszkodnak egymásba, hogy enyhítsenek sorsuk kilátástalanságán. Ide érkezik meg Bece, a városi fiatalember, aki feje tetejére állítja a falucska életét. Bece látszatra kilóg a falubeliek sorából, a férfi tengerpartról, Portugáliai útról és az ezekkel együtt járó függetlenségről álmodik, egy kis falu kocsmájában.

A Portugál egy nagyon összetett darab, ami egyszerre szól az elvágyódásról, a szabadságról, a toleranciáról, az álomról , a valóságról és a szeretetről.

Az igazat megvallva engem ez a 98 perc rendesen megrázott.
Lehet másnak mást jelent a Portugál, de nekem egy olyan őszinte képet mutatott a jelenlegi helyzetről, hogy az felért egy kisebb pofonnal, ugyanakkor közben meg jól is szórakoztam rajta, hiszen komédiából nem volt hiány.

Géczi Zoltán ( Bece), Őze Áron ( Csipesz) és Sipos Imre ( Retek)

A rendezés tekintetében számomra totális felüdülés volt azt látni, hogy a színészek nagy része egy olyan oldalát is a nézők elé tárta, amit egyébként ritkábban látni tőlük. Sok száz megnézett előadással a hátam mögött még ezt is ki merem jelenteni, hogy nagyon-nagyon ritka ennyire felszabadult csapatot látni a színpadon, akik együtt és egyénileg is simán megállják a helyüket.

Bár a hangsúly egyértelműen a komédia irányába fordul, de ha nézőként kicsit jobban figyeltünk, sokszor voltak olyan utalások is, melyek a kacagásnál mélyebbre vihettek minket a saját belső utazásunkban. Szóval azt kell mondja, Bodor Böbe zseniálisan eltalálta azt a vonalat, amitől a Portugál több, mint egy estés szórakozás... Nekem például még másnap is az ott elhangozott mondatok jártak a fejemben, amit sokszor csak még jobban felerősített a jelenetek közé ékelt zene, ami még erősebb hangulati nyomást gyakorolt a közönségre.

Ami pedig a színészgárdát illeti: hihetetlen, hogy mennyi szupertehetséges színészt sodort össze az élet.

Az én személyes kedvencem a karakterek tekintetében Masni, Bece, a Kocsmáros, Csipesz és Jucika voltak, így arra jutottam, hogy róluk szeretnék kicsit résztelesebben írni, ami egyáltan nem azt jelenti, hogy a többieket ne szerettem volna, de egy ilyen nagyszabású produkciónál képtelenség minden színészt egyesével megemlíteni.

Azt hiszem a sort Jókai Ágival (Masni) kezdeném, aki egy ártatlan fiatalt alakít, akinek legalább olyan óriási szíve van, mint az apjának (Szemán Béla). Masni ugyanis ahelyett, hogy kortársait követve a városba költözött volna, az apja mellett maradt, hogy segítse és támogassa őt a kocsma körüli teendők elvégzésében. A szende lány karakterében azonban volt egyfajta tűz, az elvágyódás tüze, amit Jókai Ági végig rendkívül precízen érzékeltetett a játéka során, amiben egyszerre volt benne a profizmus és a felszabadult játék öröme, ami sajnos ma már ritkán megfigyelhető jelenség a színészek körében.

Jókai Ági ( Masni ) és Kovács Vanda ( Jucika)

Masni édesapját, a falu kocsmárosát Szemán Béla játszotta, akit korábban már láttam színpadon, ennek ellenére nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a Kocsmáros szerepét miként húzza magára. Bár az igazat megvallva, amikor megláttam Szemán Bélát nevét a színészek között, azonnal egy hasonló érzelmes, ugyanakkor összetett karakter jutott róla eszembe. A Kocsmárost is a jószíve vezérli, ezért nagyon könnyű kihasználni, amit sajnos sokan meg is tesznek és talán ez a szerep az, amelyik kevésbé vicces. A Kocsmáros inkább, az életet reálisan látó férfi, aki felett úgy szállt el az élet, hogy közben nem történt semmi, ezt a szerepet Szemán Béla rendkívül hitelesen tudta is hozni, olyannyira, hogy néha a szívem szerint megölelgettem volna.

A Becét alakító Géczi Zoltánra hangja fogott meg elsőre, ilyen ritkán fordul elő, de egyszerűen úgy éreztem a végtelenségig tudnám hallgatni, ahogy beszél. Meg persze, ahogy játszik. Imádtam, hogy ennyire pimasz, semmivel nem törődő, igazi macsó volt végig. Amolyan igazi vibráló jelenség, akire képtelenség nem figyelni, holott Bece nem egy könnyű szerep, hisz a macsó külső mögött egy megtépázott szív lakik, egy menekülni vágyó férfi, aki ide-oda csapong, nem találva a helyét az életben.

Kovács Vanda ( Jucika)

Ugyanakkor Jucika (Kovács Vanda) és Csipesz (Őze Áron) karaktere sem tartozik a könnyen játszható szerep közé. Legalábbi szerintem. Csipesz és Jucika egy lecsúszott, alkoholista párt alakítanak, akik életének fénypontját az ivászat jelenti. Jucika már alig tud beszélni, sokszor se eleje se vége nincs annak, amit közölni akar, de Csipesz se sokkal jobb, aki már- már az ön-és közveszélyesség kategóriáját súrolja. Miközben őket néztem sok dolog jutott eszembe a színészetről, mint olyanról. Például, hogy mennyire nehéz és megterhelő lehet egész végig érthetetlen hablaty nyelven, egy a megszokottól eltérő hangszínen beszélni az egész előadás alatt (Kovács Vanda), de még sok más dolgot is említhetnék, hiszen az, amit ez a páros véghez vitt az minden túlzás nélkül zseniális. Profizmus a legjavából. Közben még arra is rájöttem, hogy bár Csipesz és Jucika volt az, akin a legtöbbet lehetett nevetni, nekem mégis ők tanították a legtöbbet.

 Mondjuk az biztos, hogy a káromkodásra érzékenyeknek nem ajánlanám ezt a darabot, mert a szövegkönyv bizony tele van olyan kocsmai beszólásokkal, amik nem mellőzik ezeknek a szavaknak a használatát. Engem mondjuk ez nem zavart egy percig sem. Mindenki másnak viszont receptre írnám fel.

A Bartók Kamaraszínház csapatának pedig azt üzenem, ezt nevezik profi munkának!!! Imádtam és remélem még sok-sok ilyen élményben lehet majd részem!

További információ az előadásról : http://bartokszinhaz.hu/portugal/

A kritika a 2021.03.07-én látott előadás alapján íródott!

 📸: https://www.duol.hu/galeria/portugal-fotos-proba/