Egy hét alatt három előadás, avagy így telt az idei szülinapom

 Régen, mikor még nem mozogtam a színházi közegben kitaláltam, hogy szeretnék egyszer egy olyan hetet a szülinapom előtt, amikor minden nap valamilyen előadást nézek. Eddig ez nem sikerült, a rekord öt előadás volt még 2019 őszén , idén azonban „csak” három sikerült, de annyira nem is bánom, mert sikerült három igazán erős előadást összeválogatni erre a hétre.

 

Közös kép az előadás után (Fotó: Surányi Noémi)

Kugler Art Salon – Anna Karenina befejezetlen története (Trojka Színházi Társulás)

A pandémia előtt is sokat jártam kamaraszínházakba, azóta viszont ez volt az első alkalom, hogy újra ennyire családias körülmények között néztem egy előadást. A Kuglerben viszont sose jártam, mégis azonnal elkapott az a családiasan meleg érzés, amit ezek a helyek árasztanak magukból és ilyenkor mindig rámtör valami furcsa elérzékenyülés is... A színdarab modern feldolgozásban (zenei betétekkel megfűszerezve) mutatja be a már jól ismert történetet: Anna és Vronszkij gróf szerelmi viszonyát. Érdekes, mert miközben az előadást néztem azon járt az agyam, hogy ami akkor még teljesen abnormálisnak számított, az mára már teljesen elfogadottá vált: nagyot fordult a világ, de nem csak az, az emberek is. Nekem az tetszett a legjobban, hogy bár ez egy befejezetlen történet, valahogy mégis teljes egésszé állt össze az egész előadás, amiből természetesen nem hiányozhattak az érzelmek sem és nem csak én, hanem a közönségből többen is döbbenten, néha könnyes szemmel, máskor pedig nevetve figyeltük a színpadon történeteket. A színészek közül egyszerűen nem tudnék senkit külön kiemelni, mert Eke Angéla, Gryllus Dorka, Kovács Vanda, Ivanics Tamás, Bárnai Péter és Mátrai Lukács Sándor is egyaránt remekekül hozták a rájuk osztott karaktert. Nem véletlen volt a hosszú percekig tartó vastaps, ami csak nem akart múlni. Ha mégis valakiről külön kéne szóljak az Kovács Vanda lenne. Méghozzá azért, mert annak ellenére, hogy Ő csak beugrott ebbe az előadásba egy kolléganője helyett, mégis derekasan helyállt. Már, ahogy először megszólalt tudtam, hogy egy zseniális lesz. Igaz róla nem árt tudni, hogy óriási tehetsége van abban, hogy a hangszínét és az egész beszédstílusát az egyik pillanatról a másikra megváltoztassa. Emiatt én Őt néha különösen szeretem hallgatni, főleg, ha azt a puha lágy hangszínét használja, de ahogy Betsyként azon a tipikus oroszos hangon megszólalt, hát teljesen kész voltam. De ugyanez mondható el Ivanics Tamásról is, aki Szásenykaként egy perc alatt mosolyra fakasztotta a közönséget. Eke Angéla pedig fantasztikus Kitty volt, annyi élet, annyi báj, olyan erő volt a játékában, hogy egyszerűen csak jó volt őt nézni. Gryllus Dorka pedig annyira gyengéd és figyelmes volt a kollégáival, hogy azt nézni is színmelengető volt. Közben meg a játékában volt valami földöntúli puhaság, valami egyszerű báj és olyan  erős, tiszta és hiteles játék, ami az egész teret körbe lengte... Bárnai Péter és Mátrai Lukács Sándor pedig olyan erős színpadi jelenléttel bírtak, ami azonnal magukkal ragadta a nézőket, a távoli Moszkva fagyos hangulatú világába... 

Jelenet a Válaszfalak című előadásból (Forrás: Belvárosi Színház)

 Belvárosi Színház - Válaszfalak (premier)

Mostanában elég sok Orlai-s darabot nézek, lehet ez lesz a következő nagy „ színházi szerelem” az életemben, bár nem akarok elhamarkodott kijelentéseket sem tenni. De ez a darab különösen tetszett. A történet Billy és Nancy életét dolgozza fel, akik a gyerekeik kirepülése után nem találják a közös hangot egymással. Nancy ráadásul még válni is akar. Ekkor persze betoppannak a gyerekeik, akik szeretnék, ha a szüleik megbékélnének egymással. De, mint lenni szokott, ez nem megy olyan könnyen, így aztán könnyen egy teljes családi kálvária közepén találhatjuk mi nézők is magunkat. S bár a történet maga kissé talán nyomasztó, de az előadás azért tartogat számos humoros pillanatot, főleg mikor Billy (Kern András) a vicceit meséli a nézőknek, akik ezt természetesen nem bírják ki hangos kacagás nélkül. Hernádi Judit inkább az érzelmekre hat:  az általa életre keltett Nancy ugyanis egy nagyon érzelmes nő, aki nehezen viseli párja félrelépését, bár közben kiderül róla, hogy azért ő sem teljesen ártatlan, de mégis... Egyszerűen lehetetlen nem együttérezni vele. Ezt a darabot inkább azoknak ajánlanám, akik szeretik humorral kezelni a nehezebb helyzeteket. Nekem különösen nagy élményt okozott az, hogy újra együtt láttam Hernádi Juditot és Kern Andrást, mert sajnos erre elég régen volt lehetőségem, de szerencsére még mindig ugyanolyan zseniális páros a színpadon, mint amire emlékeztem.

Jelenet a 23 perc című előadásból (Forrás: Jurányi Inkubátorház)

Jurányi Inkubátorház – 23 perc

Ha bárki arra számított volna, hogy lezárásként valami könnyed darabot választok, akkor azt el kell kerekítsem, ugyanis pont a legdurvább érzelmi drámát hagytam a végére, bár hozzáteszem nem direkt. A 23 perc című monodrámát körülbelül másfél éve szerettem volna megnézni, bár így utólag már nem is bánom annyira, hogy eddig nem sikerült, mert magamat ismerve korábban nem biztos, hogy képes lettem volna végig ülni ezt a 90 percet, amit mi nézők is a pokol bugyraiban töltöttünk. A darab egy anya történetét mutatja be, aki átélte a legnagyobb poklot, amit csak lehet :egy szörnyetegbe szeretett bele, aki nem bírta elviselni azt, hogy nőként sikeresebbé vált, mint Ő. A darab témája pedig nem is lehetne ennél aktuálisabb : a családon belüli erőszakról szóló bejelentések száma évről évre növekvő tendenciát mutat, bár ezek csak nagyon kis töredéke jut a nyilvánosság elé. Őszintén szólva nem is bírtam könnyen nélkül végignézni az előadást, pedig az elmúlt négy évem során már hozzászoktam azokhoz a kemény mélyrepülésekhez, amiket ezek a drámai darabok tudnak okozni. Bár ehhez azért erősen hozzájárult a színészi teljesítmény is. Őszintén szólva én végig ámulva néztem Járó Zsuzsát, aki először szelíden szólt a nézők felé, majd beszéde egyre gyorsabbá és zaklatottabba vált, ahogy a tetőpont felé közeledett a történet. Amiről nekem csak az jutott az eszembe, hogy az elmúlt éveben én csak nagyon kevés színésztől láttam ennyire hiteles, érzelmekkel teli, tiszta és hatásos játékot, mint amilyet ő ezen az estén nyújtott.

 

Én ajánlom, hogy járjatok sokat színházba, higgyétek el, nagyon jót tud tenni a lelketeknek!

„Felelős lettél azért, akit megszelídítettél„ – a Kis herceg ajánló

 

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ha valaki Budapesten lakik, ahol tényleg majdnem minden sarkon van egy színház miért kívánkozik mégis vidékre. Egyeseket a kíváncsiság szólít el, másokat a társulat, vagy egy-egy kedvenc színész, előadásért viszont egész ritkán utazik valaki ennyit. De hogy én mit keresek itt? Kalandot azt hiszem. Kihívásokat, új színfoltot az életembe. És ezért, meg persze sok minden másért is megérte egészen a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházig utazni...

A kis herceg Antoine de Saint-Exupéry legismertebb regénye, amely 1943-ban jelent meg. A könyv az emberi társadalom karikatúrája, ugyanakkor több dologra is figyelmeztet, mint az ősi bölcs tanítások örökké tartó igazságára, melyet sokszor semmibe vesz az emberiség. Ezt nyomatékosítja a róka idézete is: „Az emberek elfelejtették ezt az igazságot.”

Mudi Bese Botond és Kovács Vanda a Kis herceg című előadásban ( Fotó : Ónodi Zoltán

Bár az ajánlás szerint a Kis herceg gyermekeknek íródott, a tapasztalataim azonban azt mutatják, a felnőtteket inkább leköti az előadás, a gyerekeket inkább csak a látványvilág, sok mindent azonban ők még nem értenek belőle.

A regény története szerint egy pilóta repülőgép-balesetet szenved és a sivatagban találkozik a kis herceggel, aki egy apró szőke hajú, rendkívül érdeklődő, kíváncsi természetű fiúcska, aki addig kérdez, míg nem kap választ. Az ő szemén keresztül feltárul a világ egy másik látásmódja, miközben a pilóta egyre többet megtud a kis herceg saját bolygójáról, valamint a korábbi utazásai helyszíneiről és az ott szerzett élményeiről. És közben a kis herceg maga is formálódik, bölcsebbé válik a találkozásai révén, az írót pedig újra és újra meghökkenti szemléletmódjával, amely különösnek tűnik, de gyakran mégis a lényegre tapint.

A Bartók Kamaraszínház előadása egyszerre volt csodálatos és szívszorító. Mondjuk nem is tagadom, hogy engem már az első tíz perc annyira megérintett, hogy onnantól fogva végig folytak a könnyeim, ami azért is érdekes, mert az utóbbi időben ennyire egyetlen előadás sem tudott megérinteni. És nem csak a történet, a színészek is csodálatosak voltak.

Bevallom ebben az évadban egy Kis herceg rendezést már láttam, igaz csak online, de az olyan botrányos volt, hogy félidőnél tovább nem bírtam nézni, így a mostani találkozás előtt volt bennem izgalom. Sipos Imre rendezésében azonban egy olyan Kis herceget kapott a közönség, ami őszintén megérdemli a pozitív kritikát. Az előadás nagyon látványos, füstgépekkel és különböző vetítésekkel, ami tökéletesen egyensúlyozta a letisztul színpadképet, a hangsúly mindezek ellenére azonban a színészeken maradt. Az pedig különösen tetszett, hogy a rendező külön figyelmet fordított arra, hogy melyik színész miben erős és a hangsúlyt pedig ezekre a tulajdonságokra/ „színpadi technikára” helyezte.

Kovács Vanda (Róka/Rózsa)  erőssége pedig az, ahogy a hangjával tud bánni. Emellett pedig rendkívül alázatos és profi is, bármelyik szerepében is láttam eddig, abból mindig a maximumot igyekezett kihozni. Számomra egyszerűen elképesztő az, amit és ahogyan csinál. De nem csak ezzel varázsolt el,hanem azzal az érzelemvilág is, amit magával vitt a színpadra. A rózsa szerepében pedig valami varázslatos volt az, ahogy Antoine de Saint-Exupéry legszebb idézeteit tolmácsolta a nézők felé.  De amilyen érzelmes volt, annyira erős volt a színpadi jelenléte is. Rókaként pedig inkább volt gondoskodó, melegszívű, bár ezt a részt már végig sírtam, annyira mély érzéseket hozott bennem fel a felszínre.

Jegercsik Csaba és Mudi Bese Botond a Kis herceg című előadásban ( Fotó : Ónodi Zoltán)

Mudi Bese Botond (a Kis herceg) színpadi jelenléte szintén csodálatos. Fiatal kora ellenére annyira sokszínű érzésvilággal dolgozott, ami ritkaság, hisz mégis csak egy gyerekszínészről beszélünk. Bese egy született kisherceg és nem csak a szőke haja és a kék szeme miatt, hanem azért, amilyen mély átéléssel tudott azonosulni ezzel a felnőttek számára is rendkívül nagy kihívásokat tartogató szereppel. Néha szívem szerint felmentem volna a színpadra és megöleltem volna. Neki tényleg elhittem, hogy ami a színpadon történik az a valóság.... Az pedig külön dicséretes, hogy végig hozta ugyanazt az érzésvilágot, nem voltak nagy kilengések vagy szerepből való kiesés sem, pedig azért akadtak zavaró tényezők. Szerintem egy nap belőle nagy színész válhat majd, ha Ő is úgy akarja.

Jegercsik Csaba (Pilóta/ Bolygólakók) játékában egyfajta kettőséget éreztem, amiben egy nagyon erős színpadi jelenlét mellett megfigyelhető volt a féltő-óvó figyelem is, amit betudtam annak, hogy a legtöbb jelenetében Besével közösen szerepeltek és közben láthatóan teljesen egymásra hangolódnak. Ez pedig adott egy nagyon bensőséges hangulatot az előadásnak. S bár Csaba a pilóta szerepében egyértelműen jobban ki tudta bontakoztatni önmagát, de bolygólakóként is épp olyan hiteles átéléssel volt jelen.

Gasparik Gábor (Kígyó/ Róka) rókaként alkotott maradandót. Ezen a szerepen közösen osztoztak Kovács Vandával, s míg a férfi jelleme erőszakosabb volt, addig a női tompított ezen. Ugyanakkor ez a kettőség remekül kiegészítette egymást.

Gasparik Gábor és Kovács Vanda a Kis herceg című előadásban ( Fotó : Ónodi Zoltán)

A táncbetétetek, pedig amit Dunaveczki Éva tanított be csodálatosan beleépültek az előadásba. Bár látszott, hogy nem kevés munkaóra volt benne. Szerintem ezek az apró részek épp úgy hozzátettek az előadáshoz, mint a Matyi Ágota keze munkáját dicsérő jelmezek, amik közül a Rózsa volt a személyes kedvencem.

Szerintem nem kell mondanom ezek után, hogy ez a darab tényleg minden várakozásom felülmúlta, mind a rendezés, mind a színészi játékában mind pedig a képi világot illetően. Utóbbi tényleg fantasztikusra és nagyon egyedire sikeredett. Részemről biztosan többször megfogom nézni, bár szerintem akkor több zsebkendővel készülök majd. Tényleg évek óta ez volt az első olyan adaptáció, ami az elsőtől az utolsó pillanatig elvarázsolt és a végén azt éreztem, hogy nem akarom, hogy vége legyen. Szívesen maradtam volna ott abban a pillanatban örökre...

Őze Áronnak, Sipos Imrének, Palkó Pankának, Matyi Ágotának, Dunaveczki Évának, Mudi Bese Botondnak, Jegercsik Csabának, Gasparik Gábornak és Kovács Vandának köszönöm ezt az élményt. Remélem sokáig fogjátok még játszani ezt az előadást és meg sokszor láthatom....

Kiemelt kép : Jelenet a Kisherceg című előadásból ( Fotó : Ónodi Zoltán / Forrás : Bartók Kamaraszínház)

Varsányi Anna, Fergeteges látogatás című darabja nyitotta meg az évadot a Turay Ida Színházban

 

Szeptember 11-én volt Varsányi Anna, Fergeteges látogatás című vígjátékának a bemutatója. A nagy sikerű előadást Rozgonyi Ádám rendezte és olyan népszerű színművészek szerepelnek benne, mint Pásztor Erzsi, Détár Enikő, Bodor Szabina és Babicsek Bernát. 

A történet egy ötvenes évei elején járó ügyvédnőről szól, aki nem találja a boldogságot, a párkapcsolatai pedig rendre válással végződnek. Négyszer volt házas, de egy sem tartott tovább néhány hónapnál. Épp csak eltemette legutóbbi férjét, de már egy minimum húsz évvel fiatalabb, remek testi adottságokkal rendelkező, ugyanakkor végtelen együgyű férfival él együtt, akit még a saját barátainak sem mutatott be. A lánya közben babát vár, de azt, hogy ki az apa arról nagyon sokáig még a saját anyjának is kénytelen hazudni. Ebbe az idillinek nem mondható helyzetbe csöppen bele az unokáját rajongásig szerető nagymama, aki rendesen felforgatja az amúgy sem békés családi hétköznapokat.

A színészek láthatóan nagyon jól érzik magukat a rájuk osztott szerepben. Pásztor Erzsi pedig már a színpadon való megjelenésével is hatalmas tapsvihart váltott ki a közönségből. A művésznő a Fergeteges látogatásban a nagymama, Erzsi szerepét alakítja, aki egy nap váratlanul egy kosárnyi „hazaival” érkezik meg lánya lakásába, ahol nem Őt, hanem a fiatal szeretőjét, Milánt találja. A humort nem nélkülöző találkozásban az rögtön feltűnt, hogy a színésznő remek formában van, nem csak szellemileg, hanem fizikailag is, amit a darab során bemutatott táncával csak még jobban megerősített.  A lányát, Terit Détár Enikő formálta meg. Teri egy ötvenes ügyvédnő, aki bár karrierje csúcsára ért, az életben mégsem találja meg Önmagát. Hiába van látszólag boldog élete a lányával, egyik férfi a másikat váltja, miközben hibát-hibára halmoz. Nem törődik a lányával sem, akinek szüksége lenne a támogatására. Csak önmaga érdekli, no meg a férfiak... Az unoka szerepében Bodor Szabina csillogtatta meg tudását. Szabina az elveszett, kétségei között őrlődő fiatal lányt játssza, akinek szüksége lenne édesanya odaadó szeretetére, de mivel ezt nem kapja meg, így a nagymama karjaiba menekül. Az egyetlen férfi szerepet alakító Babicsek Bernáttal pedig még a próbaidőszak alatt készítettem egy interjút, ahol arról beszélt, hogy a szerepe kedvéért muszáj kigyúrnia magát, ami szerintem nagyon is jól sikerült.

Négyük remek játéka, egymás iránt érzett tisztelete és a fiatalabb kollégák rajongása Pásztor Erzsi iránt egy igazán különös, meghitt hangulatot teremtett az egész teremben. Az már az elején is látszott, hogy mindannyian más és más technikával dolgoznak, máshogy építik fel a karakterüket, de az is, hogy ennek ellenére fél szavakból, egyszerű, szinte láthatatlan gesztusokból is pontosan értették egymást.

A díszlet, ami egy gyönyörű szobabelsőt ábrázolt Darvasi Ilona nevéhez fűződik, aki újfent egy igazán szemet gyönyörködtető kompozíciót álmodott a színpadra, ami még tovább emelete az előadás színvonalát. A jelmezek Tóth Anita keze munkáját dicséreik. A rendező Rozgonyi Ádám, a rendező munkatársa pedig Szeitl Zelma. 

Kiemelt kép : Jelenet az előadásból ( forrás : Turay Ida Színház - Hurta Hajnalka)

Hernádi Judit és Gombó Viola főszereplésével mutatta be az Amy világát az Orlai Produkciós Iroda

 

Az Amy világát szeptember 5-én teltház előtt mutatták be a Belvárosi Színházban.  Az előadás rendezője Valló Péter, a főszerepekben Hernádi Juditot és Gombó Violát láthatja a közönség.
David Hare gyönyörű darabja, az anya-lánya kapcsolatokat összetettségéről, az önfeláldozásról és a felnőtté válás nehézségeiről és az elmúlás fájdalmáról beszél. Közben említést tesz a művészvilágban jelenlevő nehézségekről, a kiszolgáltatottságról, a visszautasítások után jelentkező fájdalmakról és a kisebbségi érzésről is.  A történet főszereplője Judy Allen ( Hernádi Judit) ünnepelt színésznő, aki épp pályája csúcsán tart, de a hétköznapi dolgok egyáltalán nem érdeklik. Vele szemben Amy (Gombó Viola), a lánya egy két lábbal a földön álló, nagyon érzékeny teremtés, aki az anyja szeretete mellett arra vágyik a legjobban, hogy az elfogadja a döntéseit. Közben pedig szeretne egy teljesen önálló, független életet is élni, de ezt úgy nehéz, hogy minden döntése mögött ott áll az anyja, aki hol támogatja, hol pedig lebeszéli őt aktuális terveiről és vágyairól. A darab elején épp a szerelméről, Domikről, ám ez a próbálkozása kudarca fullad. A következményekért pedig csak önmagát okolhatja...

Az Amy világa egy csodás érzékenységgel megírt lélektani dráma, amihez két olyan színésznő is szükséges, akik kisugárzása és színpadi jelenléte lég erős ahhoz, hogy elbírja a történet súlyát. Mikor először olvastam a szereposztást meg sem lepődtem, hogy Judy Allent Hernádi Judit játssza majd, hiszen neki tényleg minden adottsága megvan ahhoz, hogy könnyűszerrel öltse magára , a színpadon, a közönségnek élő, okos és szellemes, a vibráló felszín alatt törékeny színésznő szerepét. A partnere Gombó Viola idén végzett a Színház -és Filmművészeti Egyetemen. A fiatal színésznőt az Orlai Produkciós Iroda közönsége már jól ismeri őt, hiszen olyan előadásokban játszik, mint a Férjek és feleségek, a Kaktuszvirág és a Hurok, a mozirajongók pedig a Becsúszó szerelem Lüszijeként találkozhattak vele.

Számomra csodálatos volt azt látni, ahogy a két színésznő jelenetről jelenetre haladva, egyre jobban kapcsolódott egymáshoz. Ők ketten úgy játszottak egymással, hogy alakításuk egyszerre volt drámai és könnyed. A végkifejlet felé haladva aztán egyre inkább a szerepeik meg nem értettségéből adódó konfliktusok kezdtek dominálni. Egy biztos, az előadás tele van érzékkel, amik hol felkavarnak, hol elgondolkodtatnak, hol pedig megnevetettnek.

Nekem az különösen tetszett a darabban, hogy a drámai részeket igyekeztek egy-egy poénnal elütni, amire a közönség láthatóan jól reagált, hiszen többször is hangos kacagás árasztotta el a nézőteret. A rendezés tekintetében nekem különösen tetszik a letisztultság, ami mind a szereplők öltözetében, mind a díszletekben megfigyelhető, így a figyelem elsősorban a játszó művészekre irányul.

Én mindenkinek ajánlom az előadást, akit érdekelnek az emberi kapcsolatok, a színház, és szereti az elgondolkodtató, drámai darabokat. Nekik ez igaz felüdülés lesz. A színészek pedig fantasztikusak és láthatóan számukra is igazi örömünnep újra élő közönségnek játszani.

A további szerepekben Hámori Ildikó, Dékány Barnabás, Kardos Róbert és Zakariás Máté látható. David Hare darabját Kovács Krisztina fordította, az előadás jelmezeit Kiss Julcsi tervezte, a díszlet pedig a rendező, Valló Péter munkája.

Az írás a szeptember 4-ei előpremieren látottak alapján született meg!

képek : Belvárosi Színház hivatalos facebook oldala

Interjú Benkő Péter színművésszel, a Turay Ida Színház örökös tagjával

 Benkő Péter a Vers Józsefvárosból forgatása közben

Benkő Péter kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, a Turay Ida Színház örökös tagja, akiről nem túlzás azt állítani, hogy a színjátszás egyik legendás alakja, aki számos szerep remek megformálásával szerzett örömet a közönségnek. Gyerekkorát nagyszüleinél, egy Nógrád megyei faluban töltötte, ami elmondása szerint az egész életét meghatározta.

Közismert, hogy az Édesapja, Benkő Gyula a legnagyobb színművészek egyike volt, aki rengeteg fantasztikus alakítással örvendeztette meg a nagyérdeműt. Önt ez mennyire befolyásolta a pályaválasztásában? Érezte valaha ezt hátránynak?

Édesapám nagyszerű ember és fantasztikus színész volt, akit nagyon sokan szerettek, ezért soha nem éreztem úgy, hogy hátráltatott volna az, hogy Ő az édesapám. Nem tiltott ettől a pályától, de nem is terelt tudatosan ebbe az irányba, hanem inkább rám hagyta a döntést, a választást. Az én utam a színészet felé nem volt zökkenőmentes: a főiskolán első év után kértem egy év halasztást, amikor is egy tengerjáró hajón nappalos fedélzeti matrózként dolgoztam. Sok helyen jártam ekkor, mint például Szíria, Port Side, Alexandria, Törökország és a Görög- szigetek, ide szállítottunk árut.

 

Főiskolás korában megkapta A koppányi aga testamentumában Babocsai László szerepét. Hogyan emlékszik vissza, milyen érzés volt ilyen fiatalon egy nagyszabású produkció részesévé válni?

Ez az egy éves halasztásom után történt, éppen csak visszaültem az iskolapadba, mikor a volt öttusa edzőm Pintér Tamás által kerültem be a produkcióba, aki akkor már profi kaszkadőrként toborzott embereket. Engem is ő ajánlott be a filmbe. A próbafelvételek után két héttel felhívtak, hogy megkaptam a szerepet. Számomra ez óriási megtiszteltetetés volt és ezért a mai napig nagyon hálás vagyok, hogy ez megadathatott nekem az életem során.

A színházi adattárban regisztrált bemutatóinak a száma 174. Ez akárhogy nézzük, rengeteg.  Volt köztük olyan szerep, amire mai napig szívesen emlékszik vissza?

Voltak évek, amikor a színpadnak szenteltem az életem.  Szinte nem volt olyan nap, amikor ne játszottam volna. Nekem a színház jelentette a mindent. Több emlékezetes szerep is van, de ami így rögtön eszembe jut az a Bánk bán című előadásban Ottó.  Ez volt életem első olyan előadása, ahol nem pozitív karaktert kellett játszanom. De nagyon szerettem a Turay Ida Színházban Lőrinc barát szerepét is a Rómeó és Júlia előadásban,  illetve szintén itt mutattuk be még 2018-ban a Love Storyt, amit Bozsó Péter rendezett, és szerencsére remek kollégákkal dolgozhattam együtt.

Love story előadáskép / fotó : Hurta Hajnalka

Játszott a Soproni Petőfi Színházban, 2001-óta pedig a Turay Ida Színház művésze, sőt mi több, már örökös tagja is. Miért hagyta ott Sopront és miért pont a Turay mellett döntött?

Mikor én Sopronba szerződtem, akkor Mikó István volt az igazgató, akivel nagyon jó kapcsolatom volt és van a mai napig is. Majd jött egy váltás és Mikó Istvánt két másik igazgató is követte. Akkor, 2001-ben hívott Darvasi Ilona a Turay Ida Színházhoz. Aztán amikor 2007-ben ő lett a soproni színház igazgatója, visszamentem, s amikor 2012-ben ő is eljött onnan, nem volt kérdés, hogy vele tartsak. Most már 20 éve, hogy együtt dolgozunk. Nagyon tisztelem, mert nagyszerű ember és rendkívül precíz,  pontosan tudja azt, hogy mit akar és azt véghez is viszi. A Turay akkor még utazószínházként működött ami talán az első magánszínház volt. Nekem pedig nagyon tetszett az, hogy új kihívásokkal találkoztam és azóta is nagyon jól érzem magam ebben a színházban.

Mi az, amire a legbüszkébb?

A legbüszkébb akkor vagyok, amikor azt látom, hogy a játékommal hatni tudok a közönségre. Azt hiszem, ezekért a pillanatokért érdemes élni.

Hogyan élte meg azt, mikor megtudta, hogy a Jászai Mari-díj mellett az Érdemes művész címet is megítéltek az Ön számára?

Óriási megtiszteltetésnek éreztem akkor is és most is azt, hogy a szakma és a közönség ennyire tisztel és szeret engem.

Benkő Péter fiatalként / forrás : OMSZI

Szokott nézőként is színházba járni?

Manapság már nem igazán, régen elég sokat. Azt hiszem öreg vagyok már ahhoz, hogy ezeket a mai, modern felfogású színházi darabokat megértsem. Én még nem ebben nőttem fel, tőlem nagyon távol áll az alternatív színházcsinálás.

Úgy tűnik számomra, hogy nagyon aktívan éli az életét, több darabban is játszik, illetve részt vett a Turay Ida Színház nyári Egervári Várkastélyban tartott programsorozatában is. Hogy bírja ezt a nagy sürgés-forgást?

Ahogy öregszem, egyre nehezebben. A feleségem harminc évvel fiatalabb, ő tart ennyire jó formában
(szerk.: nevet), de a viccet félretéve, Ő az, aki pontosan tudja a határaim és nem engedi azt, hogy túlvállaljam magam, mert én bizony a mai napig hajlamos vagyok mindenre igent mondani...

Na,de Államtitkár úr! előadáskép  / fotó : Boda Gábor

Meg szokták ismerni Önt az emberek az utcán? Nehéz kezelni a szakmájával együtt járó ismertséget?

Sokszor szoktak civilben megszólítani, hiszen egy kis faluban lakom, ahol mindenki ismer mindenkit, de mikor Budapesten vagyok akkor is sokan odajönnek hozzám. Sokat beszélgetünk, sokszor teljesen átlagos dolgokról, máskor a színházról kérdeznek, de nekem ez nem nehézség, inkább öröm a felém áradó szeretet miatt.

 A rengeteg  jövés-menés között szokott kikapcsolódni a hétköznapokban?

Nekem a természet és a lovaim jelentik a kikapcsolódást. A tanyán, ahol lakom rengeteg teendő van. Én úgy érzem, hogy életem során már bőven kiutaztam magam, ilyesféle kikapcsolódásra nem vágyom. Ha mégis, akkor a barátomnak nem messze van egy tava, oda járunk ki a feleségemmel.

Interjú Borbély Krisztinával, a Turay Ida Színház koreográfusával

 

Folytatódik a Turay Ida Színházzal közös projektünk, amiben a színház művészei és háttérdolgozói életébe nyerhettek betekintést. Az interjúalanyom ezúttal Borbély Krisztina volt, aki már 17 éve dolgozik a Turay Ida Színház koreográfuskaként, illetve játszik gyerekelőadásokban és kisebb szerepekben felnőtt darabokban is. Krisztivel egy élmény volt beszélgetni, hiszen személyében egy nagyon nyitott, kedves és végtelen alázatos embert ismerhettem meg, aki láthatóan oda van a színházért és bizony 17 év után is láttam a szemében azt a bizonyos tüzet, mikor a munkájáról kérdeztem....

Emlékszel arra, hogy mi volt a legelső színházi emléked?

A Rock Színház Légy jó mindhalálig musicalje jutott így elsőre az eszembe, de ha többet gondolkoznék biztos lenne korábbi emlék is.

Mikor határoztad el azt, hogy ezt a hivatást fogod választani?

Általános iskolás koromban fedezte fel a magyar tanárom, hogy ügyesen mondok verseket és arra biztatott, hogy induljak el versenyeken. Mellette a tánc volt a legnagyobb szenvedélyem 6 éves korom óta. Novák Zsuzsanna tanárnő segített elsajátítani az alapokat, és lestem minden mozdulatát. Adta magát a helyzet, hogy olyan gimnáziumba menjek továbbtanulni, ahol ezeket a képességeimet megfelelően tudom kamatoztatni. A Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozata mellett döntöttem, ahová sikeresen fel is vettek. Felejthetetlen 4 év volt!!!  Közben Csondor Kata barátnőm révén az Arany10 Musical stúdióba is bekerültem, ahol egy nyári tábor keretein belül olyan nagy színészekkel volt szerencsém találkozni,és tanulni tőlük 14 évesen mint Hűvösvölgyi Ildikó, és Bencze Ilona, csak hogy néhány nevet említsek. A táborban Zubornyák Zoltán (nekünk csak Zubi) színművész csoportjába kerültem, ahol annyira jól éreztem magam, hogy véglegesen eldöntöttem, hogy a jövőm, és az "úticélom" a SZÍNHÁZ! A tábor végén Zubi odajött hozzám és azt mondta nekem, hogy mindenképp szeretné, ha az osztályába csatlakoznék, ha nekem is lenne hozzá kedvem.Természetesen boldogan mentem, minden héten szombaton, ahol a mesterség elsajátítása mellett örökre szóló barátságok köttettek.  A stúdióban és a gimnáziumban tanultak tökéletes kiegészítői voltak egymásnak. A VMG-ben prózai darabok kerültek előtérbe, míg az Arany10-ben lehetőségem adódott a zenés színházat is jobban megismerni. Érettségi után Zubornyák Zoltán színházigazgatóként bedobott a mélyvízbe és magával vitt Tatabányára a Jászai Mari Színházba. Mentorként, pót apaként állt mellettem. Lehetőséget kaptam kipróbálni magam színészként, rendezőasszisztensként, koreográfusként. Ő indított el a pályán, amiért örökre hálás leszek neki.

Hogy fogadta a családod a döntésed, támogattak vagy inkább ellenezték ezt?

Sajnos édesapám nagyon hamar elveszítettem, így nem tudom, hogy Ő mit reagált volna, de azt gondolom, hogy Ő is büszke lenne rám. Édesanyám engedte, hogy azt csináljam, amit szeretek, mert tudta, hogy a lázadó természetemből fakadóan, hiába tiltana, én akkor is véghez vinném a vágyam. Sajnos már Ő is csak odafentről őrzi lépteimet.  

Mesélsz kicsit arról, hogy pontosan mi egy koreográfus feladata?

Én a legtöbb esetben úgy dolgozom, hogy megkapom a szövegkönyvet a zenét és a rendező instrukcióit és otthon ezekre alapozva kitalálok egy alapot a koreográfiákhoz. Lerajzolom a térformákat, lépéskombinációkat "álmodok meg" amit aztán később úgy alakítok, hogy az adott színész mozgás kultúrájának megfeleljen. Fontos az is, hogy jól érezze magát a színész vagy táncos abban a mozdulatban amit csinál, hogy azonosulni tudjon a koreográfiákkal is, ne csak a szerepével. Egységet képezzen a próza és a mozgás. Harmóniában legyen a darabbal is és a színésszel is.

Pinokkió elődásfotó / forrás : Turay Ida Színház

Mit szeretsz a legjobban és mit a legkevésbé a szakmádban?

A legjobban a szakma sokszínűségét szeretem. Azt, hogy változatos műfajokban próbálhatom  ki magam, hogy lehet nagyokat álmodni, még akkor is ha nem feltétlen valósul meg mindig maximálisan. A  jelenlegi munkáimban azt szeretem a legjobban a Turay Ida Színházban, hogy teljes mértékben úgy érzem, hogy bíznak bennem, hagynak szárnyalni, így azt a sok kreatív energiát, ami bennem van azt tudom kamatoztatni-.  Amit a legkevésbé szeretek?  A legnehezebb kérdés. Ha igazán lenne ilyen azt hiszem, már váltottam volna. Ezt csak szerelemmel lehet és érdemes csinálni szerintem. 

Szerinted mi a legfontosabb tulajdonság, amivel egy koreográfusnak rendelkezni kell?

A szakmai tudás mellett fontos a pedagógiai érzék a kreativitás, a rugalmasság, a türelem is. A koreográfusnak tudnia kell azt, hogy kinek hogyan kell elérni a lelkéig, hogy a színészek, táncosok a legjobbat hozhassák ki i magukból. 

A vöröslámpás ház próbakép / forrás: Turay Ida Színház

17 éve vagy a Turay Ida Színház társulatának a tagja. Ez akárhogy nézzük rengeteg idő és hát az sem titok, hogy a te szakmádban sem megszokott az, hogy valaki ennyi ideig egy társulatnál maradjon. Mi az, ami mégis itt tart téged, ebben a színházban?

A CSAPAT!  Amikor én a Turayba kerültem, akkor egy fantasztikus csapat állt mellettem, akikkel hamar összecsiszolódtunk. Azóta ugyan változott az eredeti felállás, hiszen jöttek és mentek is el emberek, de ez a csapatszellem valahogy itt maradt. Ez egy családias hely, mindenki ismer mindenkit és ha baj van, akkor nem csak szakmailag, hanem magánemberként is számíthatunk egymásra. A régi keménymagból pár ember még ma is a társulat tagja, de a többiekkel is szoros baráti kapcsolatot ápolunk és igyekszünk, hogy a jelenlegi csapatban is kialakuljon ez a fajta családias érzés, hogy mi mindig, minden helyzetben számíthatunk egymásra.

Melyik előadás volt az eddigi pályád során a legemlékezetesebb és miért?

Ez nehéz kérdés és egyet nem is tudnék kiemelni. Az egyik a Balkán kobra, Sztárek Andrea rendezésében igazi örömmunka volt. A másik a Verebes István rendezte Hello Dolly! ami  óriási kihívás volt. Végül, de nem utolsó sorban a Bubamara című előadást mondanám, ami egy "hídépítő" cigány-magyar zenés játék. Kökényessy Ágival dolgozhattam együtt. Ez egy különleges előadás volt rengeteg felkészülést igényelt. 

A Hófehérke és a Hét törpe előadásfotó / forrás : Turay Ida Színház

A koreografálás mellett gyerekdarabokban, illetve kisebb szerepekben felnőtt darabokban is vállasz szerepet. Ez feltetette bennem azt a kérdést, hogy mégis melyiket érzed közelebb magadhoz, a színészetet vagy a koreográfus szakmát?

A színészet előbb volt része az életemnek, koreográfusként csak később kezdtem el tevékenykedni.  A Színművészeti Főiskolára egyszer jelentkeztem, de nem nyertem felvételt, utána már nem is próbálkoztam vele. Az akkor még Táncművészeti Főiskolán táncpedagógusként tanulhattam, akkor kezdett felerősödni bennem a  koreografálás utáni vágyakozás. Viszont egy ideje a koreografálás mellett már csak gyerekdarabokban vállaltam szerepet, ami egy tudatos döntés volt részemről, hiszen a lányom a színházban nőtt fel. Sokszor a hangfal mellett aludt, mindenhova vittük magukkal. A fiamnál már szerettem volna első sorban az édesanya lenni, amit csak úgy tehettem meg, ha kevesebb felnőtt darabban vállalok szerepet. 

Szent István misztériumjáték előadásfotó / forrás : Turay Ida Színház

Ha már a családról esett szó, említetted, hogy a lányod is ebben a közegben nőtt fel és most szintén erre a pályára készül. Hogy reagáltál erre, illetve milyen tanácsokat adtál neki ?

A nagylányom Borka az anyatejjel szívta magába a művészet szeretetét. Ő jelenleg tizennégy éves és a Szentesi – Horváth Mihály Gimnáziumban kezdi tanulmányait irodalmi-dráma-média szakon. Én támogatom őt mindenben, de arra bíztattam, hogy legyen legalább még egy szakma a kezében, hiszen manapság már majdnemhogy elengedhetetlen az, hogy az ember több lábon álljon.

Mivel kapcsolódsz ki szabadidőben?

Jelenleg a Csendtörő Alapítvánnyal töltöm a családom mellett a  ( bővebb információ: http://csendtoro.hu/) szabadidőmet, ami igazán lélekfoltozó kikapcsolódás is számomra. Fontosnak tartom a munkájukat! Szeretném, ha minél több emberrel megismertethetném őket, mert egy szolidárisabb társadalomért küzdenek. Megtiszteltetés, hogy művészeti területen csatlakozhatok hozzájuk több projektjükben is.

 

 

 

10+ 1 kérdés – Ballér Bianka

Fotó : Éder Éva

A 10+1 kérdés sorozatban színészeket kérdezek az első emlékükről, legemlékezetesebb bakijukról és sok más olyan dologról, amik mindig is érdekeltek minket, de sose volt lehetőségünk megkérdezni. Most azonban lehullik a lepel ezekről a sokszor elhallgatott kulisszatitkokról, hogy megismerhessünk kedvenceinket egy kicsit másik oldalról, a nézőtér túlfeléről is... Ezúttal Ballér Biankának tettem fel azt a bizonyos 10+1 kérdést...

Biankától korábban Szántó Balázs kérdezte :  „Szerinted mi a legfontosabb tulajdonsága egy színésznek? ”

Balázs kérdésére válaszolva:  A hétköznapokban jó embernek maradni. A színpadon: türelem, igény a gondolkodásra, tájékozottság ,nyitottság, alkotni vágyás.

1.Mi az első színházi emléked?

Ovis koromban Balatonlellén csináltuk a kiskakas gyémánt félkrajcárját bábelőadásként, és Egerben voltunk bábfesztiválon. Én voltam az öregasszony, nagyon élveztem és nagyon-nagyon hittem a bábomban, csupán ennyire emlékszem, de ez nagyon szép emlék nekem.

2.) Mikor határoztad el azt, hogy a színész szeretnél lenni?

Mint oly sokan, már kislányként ez volt a vágyam. Aztán gimis koromban már nem csak vágy volt, hanem határozott cél is.

3.) Mi volt a legjobb tanács, amit a pályafutásod alatt kaptál?

Mikor az egyetemre jártam, nagyon sokat tanulhattam a mestereinktől, mai napig sokszor eszembe jut egy-egy mondat, tanács, vagy csak javallás, ezért nagyon hálás vagyok. Például egyszer Zsámbéki Gábor osztályfőnököm egyik mesterségórán, egy roppant rossz jelenetünk után ezt mondta: "Bianka a maga energiái tartották életben a jelenetet", ez nekem akkor nagy bók volt, sokszor, amikor kevés az önbizalmam valamiért egy próbán, eszembe jut és meghozza a bátorságom

4.) Volt olyan szereped, ami lelkileg megviselt?

Az egyetemen próbáltuk a Fondor és szerelem című előadást, ami azért is viselt meg, mert nagyon talált az akkori élethelyzetemre az előadás és a szerep is. Szerencsére Zsótér Sándor, a rendezője az előadásnak, nagyon megértő volt velem. Mondjuk a legnagyobb segítség az volt, hogy jártam pszichológushoz. Más jellegű megviseltség ugyan, de sokszor akkor is nagyon rosszul érzem magam, ha mondjuk valamiért nem tudom megcsinálni, amit a rendező kér, vagy ha még nem tartok ott, ahol szeretném, hogy tartsak egy próbafolyamatban.

Black Comedy / Székesfehérvári Vörösmarty Színház/ fotó : Torma Sándor

5.) Volt olyan, hogy valami kizökkentett előadás közben, ha igen mi volt ez?

Székesfehérváron játszottuk Black Comedy című előadásunk, amiben van egy rész, ahol az egyik színész megránt egy telefonzsinórt, ami a lábamba volt akadva, és normális esetben én magamtól estem egyet, de valamiért ezen az estén jobban beleakasztottam a lábam, meg béna is voltam, mert valahogy nagyot estem és a fejem hirtelen belevertem a földbe. Én ezt ezer évnyi szünetnek éreztem, belül azon gondolkodtam, hogy vajon vérzik a fejem, mikor nézhetem meg lett-e púp, vagy hogy a nézők ebből vajon mit láthattak, meg hogy most akkor mi van?! s közben valószínűleg ezek csak másodpercek lehettek, mert ment tovább az előadás, mondtam tovább a szöveget és csak pár jelenettel később ért újra össze az agyam.

6.) Emlékszel még mi volt a legemlékezetesebb színházi bakid?

 Ez nem is annyira ilyen jópofa, vicces baki, de kínosnak elég kínos volt számomra, amikor a Régimódi történetet játszottuk Székesfehérváron és én rossz, korábbi szünetemben szaladtam ki pisilni, és akkor megszólal a "Sürgetővel SÜRGETŐVEL kérem Ballér Biankát a színpadra" és akkor összeszakad alattam a föld és belső égéssel rohanok a színpadra Lenkeként az imakönnyvel nagyanyámhoz, nagyapám halála után virrasztani.

Régimódi történet / Székesfehérvári Vörösmarty Színház / fotó : Torma Sándor

7.) Mivel foglalkoznál szìvesen a szìnészeten túl?

Az óvópedagógia mindig is érdekelt, nagyon szeretem a gyerekeket.

8.) Milyen érzés az, ha tudod, hogy a barátaid, szeretteid ott ülnek a nézőtéren?

Nagyon jó érzés. Egyrészt mert nagyon érdekel a véleményük, nem csak az én "színészi alakításomról", hanem, hogy az egész előadásról, mit gondolnak. Illetve jó érzés, hogy látják min dolgoztunk hónapokig

9.) Szerinted mi a szakmád legnagyobb nehézsége?

Nem tudom, mindenkinek más. Engem leginkább az zavar, hogy nehéz az időt beosztani, meg hogy olyan aránytalan, hogy vannak időszakok, amikor túlzsúfolt minden, néha meg semmi sincs. Meg talán, ez a túltelítettség a szakmában, ettől sokszor jelentéktelennek érzem magam.

Mikvé / Vörösmarty Színház / fotó : Torma Sándor

10.) És mi az, amiatt érdemes estéről-estére színpadra állni?

Talán amiatt -ami biztos közhely- de számomra tényleg így van, hogy adhatok valamit az embereknek, ha csak egy kis felszabadító, nevetésekkel teli 2órát, vagy valami elgondolkodtató dolgot, ami segít felismerni, esetleg közelebb hozni egy-egy problémát, vagy bármi ilyesmit, azt hiszem akkor érzem, hogy van értelme annak, amit csinálok

+1 kérdés : Kitől és mit kérdeznél?  László Lilitől szeretném megkérdeni, mikor láthatjuk újra színpadon és milyen érzés az anyaság?